Nyárra dolgozzák ki a szociális életpályamodellt


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Jövő nyárra dolgozzák ki és terjesztik a kormány elé a szociális életpályamodell koncepcióját, amely 6-8-10 hónapos felkészülési időt követően, 2017-ben indulhat el – erről Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár beszélt az M1 aktuális csatornának szerdán. 


Az államtitkár hangsúlyozta: a kormány 2016-ban is biztosítja a 93 ezer szociális ellátásban dolgozó számára a tavaly megítélt, a közalkalmazotti bértáblához képest 12 milliárd forint többletet jelentő bérpótlékot, valamint az idén júliustól bevezetett 15,5 milliárd forint többletet jelentő bérkiegészítést. 

Mint mondta, ezt az összeget a fenntartóknak nem kell kigazdálkodniuk, hanem a központi költségvetésből kell igényelniük. Hozzátette: több mint 300 olyan fenntartót találtak az ősz folyamán, akik a júliusi döntéshez képest a forrást nem igényelték, ezt az  érintettek utólag megkaphatják, mivel a forrás rendelkezésre áll, csak a fenntartóknak igényelniük kell.

(Forrás: MTI)

Munkajogi Klub Online Extra

 

 

+ GARANTÁLT MEGLEPETÉS – Egy könyv, amely választ ad számos munkajogi kérdésre

 

Megrendelés >>


Kapcsolódó cikkek

2024. október 11.

Gyorsan javítana a magyar bérszínvonalon a kormány

A jövő évtől 3-6 százalék között alakulhat a GDP növekedési üteme, ehhez társul a gazdasági növekedésen alapuló gyors bérkonvergencia, ami a kormány egyik új gazdaságpolitikai célkitűzése – mondta a nemzetgazdasági miniszter pénteken az Év Felelős Foglalkoztatója díjátadón Budapesten.

2024. október 8.

MASZSZ: csak úgy jön ki a matek, ha 2027-re 500 forint lesz az euró

Ez a matek nem jön ki, legfeljebb csak akkor, ha 2027-re 500 forint lesz az euró – reagált a Magyar Szakszervezeti Szövetség a miniszterelnök elképzelésére, miszerint 2-3 éven belül ezer euróra nő a hazai minimálbér és 1 millió forintra az átlagbér. Így viszont már egyáltalán nem olyan biztató ez a vízió. Amennyiben a terv mégis megvalósul, a MASZSZ elvárja, hogy ennek nyertesei a kis- és középkeresetűek legyenek. A szövetség ehhez minden szakmai segítséget megadna – olvasható az Adó Online közleményben.