Önfoglalkoztatói támogatás: hatszorosára nőtt a kérelmek száma


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A 219 ezer forintos egyszeri segítségre eddig mintegy 17 ezer igénylő jelentkezett, akik összesen 3,7 milliárd forintot kaphatnak – közölte Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) stratégiai és parlamenti államtitkára.

A koronavírus miatt szükségessé vált veszélyhelyzeti intézkedések különösen nagy terhet róttak a működésük szüneteltetésére kényszerült szektorokra. Az ágazati bértámogatás idén 30 ezer vállalkozás talpon maradását, 180 ezer munkahely megőrzését tette lehetővé. Az Önfoglalkoztatók kompenzációs támogatásában főként a kereskedelemben, turizmus-vendéglátásban, szálláshely-szolgáltatásban vagy szabadidő ágazatokban dolgozók részesülhetnek, akik alkalmazott híján nem élhettek a korábbi lehetőséggel.

Az átmeneti korlátozásokkal érintett 56 főtevékenység valamelyikét folytató önfoglalkoztatók a garantált bérminimummal megegyező összeget, azaz 219 ezer forintot kaphatnak. Az egyszeri támogatás többek között a fodrászok, kozmetikusok, idegenvezetők, előadóművészek és autósiskolai oktatók számára könnyíti meg az újraindulást.

Az igényléseket 2021. június 8-ától a veszélyhelyzet megszűnéséig lehet benyújtani a járási hivatalok foglalkoztatási osztályaira. Az egyszerűen kitölthető, egyoldalas kérelem elérhető a kormányzati honlapon és a munka.hu oldalon. A program első teljes hetében 2727-ről 16 883-ra nőtt az igénylések száma, a kért támogatás összértéke pedig már meghaladta a 3,7 milliárd forintot.

„Június elejétől szélesebb személyi kör számára tettük elérhetővé a vállalkozások munkaerő támogatását. A programban egy álláskereső foglalkoztatása után fél éven át akár 600 ezer forintot kaphat a munkáltató. A cégek már közel 13 ezer fő elhelyezkedéséhez kértek összesen mintegy 6,5 milliárd forint támogatást. Az Eurostat legutóbbi adatsora szerint a foglalkoztatás negyedéves bővülésében hazánk teljesített a legjobban 2021 elején. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az újabban elindított, kibővített kormányzati támogatások is valós igényekkel találkoznak. A népszerű lehetőségekkel sikeresen ösztönözzük a gazdaság újraindítását és a munkahelyteremtést” – hangsúlyozta Schanda Tamás.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 31.

Ismét olajat talált a Mol Vecsésen

Ismét olajat talált a Mol a közép-magyarországi Vecsésen – tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken.