Palkovics: alig van diplomás munkanélküliség


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az OECD-országok közül Magyarországon a legalacsonyabb a diplomások között a munkanélküliség – mondta Palkovics László, a felsőoktatásért felelős államtitkár szerda reggel az M1 aktuális csatornán.


Az államtitkár szerint az említettek körében a munkanélküliség nem éri el a 2,5 százalékot, ami alacsonyabb, mint Németországban.

„Tehát ez azt jelenti, hogy diplomát szerezni Magyarországon nagyon jó befektetés, nagyon gyorsan megtérül és ezzel jól el lehet helyezkedni” – tette hozzá.

Palkovics László szerint hasonló a helyzet a szakképzésben szerzett tudásra is: a munkanélküliség az ilyen képzettséggel bírók között 4,5 százalék, de szakmai végzettséggel nem rendelkezők körében az OECD-átlag a jellemző, azaz mintegy 15 százalék nem talál állást.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 28.

Távmunka és költségtérítése szabályai 2024-ben

A munkáltató alapvető kötelezettsége, hogy a munkavállalók részére a munkaviszony teljesítésével összefüggésben felmerült költségeket megtérítsék. Ez az állítás a távmunkában dolgozók esetében is igaz, a hatályos jogszabályi környezet pedig adómentes juttatási lehetőséget is biztosít az ilyen munkavállalók számára.

2024. május 27.

Felforgatja a munkaerőpiacot a mesterséges intelligencia

A mesterséges intelligencia (MI) által érintett ágazatokban ugrásszerűen nőtt a termelékenység, az MI-t használó állások egyre nagyobb számban jelennek meg és akár 25%-os bérprémiumot kínálnak – derül ki a PwC Global AI Jobs Barometer felméréséből, mely 15 ország több mint félmilliárd álláshirdetését elemezte.