Rekordfoglalkoztatásról számolt be a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A rendszerváltozás óta nem tartottak nyilván az idén májusinál kevesebb álláskeresőt Magyarországon – jelentette be Palkovics László technológiai és ipari miniszter.

Az eddigi legkedvezőbb adatot közel 235 ezer álláskeresővel 2019 decemberében regisztrálták, a legfrissebb kimutatás szerint mostanra 234 ezer alá csökkent a munka nélkül lévők száma.

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) gyorsjelentése szerint májusban az előző hónaphoz viszonyítva több mint 8 ezerrel, egy év alatt pedig 40 ezerrel csökkent az állás nélkül lévők száma. A 233 615 fős rekordérték előjele volt, hogy 2022 összes eddigi hónapjában kedvezőbben alakult az álláskeresők száma, mint bármikor a korábbi évek azonos hónapjában. A várakozásoknak megfelelően a szezonális munkák beindulásával – például az építőiparban mezőgazdaságban, idegenforgalomban – folytatódott a mérséklődés. A csökkenés nemcsak a baloldali kormányzás időszakára jellemző, 600 ezer fő feletti létszámhoz képest jelentős, hanem a járványhelyzetben átmenetileg megugró, 2020 nyarán mintegy 370 ezres számhoz is – hangsúlyozta a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM).

A rendszerváltás óta nem tapasztalt csúcsnak számít, hogy hosszú hónapok óta hozzávetőleg 4,7 millióan dolgoznak Magyarországon. A foglalkoztatás a leglendületesebben a magas hozzáadott értékű ágazatokban bővült, például az informatikában vagy a szakmai, tudományos, műszaki tevékenységekben. A munkanélküliek aránya az uniós átlag felét teszi ki, és a legalacsonyabbak közé tartozik Európában.

Palkovics László kiemelte: „2021 végén az uniós tagállamok közül az előző negyedévhez viszonyítva Magyarországon nőtt a legnagyobb mértékben a foglalkoztatás. A kormány a 2020 őszén elindított Vállalkozások munkaerő támogatása programmal és annak munkatapasztalat szerzést elősegítő elemeivel mostanáig több mint 52 ezer álláskereső elhelyezkedéséhez járult hozzá, mintegy 34 milliárd forinttal. A hazai foglalkoztatási ráta 2010-ben mindössze 56 százalék volt, ezzel szemben tavaly nyár óta korábban példátlanul magas szinten, 74 százalék körül alakul. A következő nagy feladat a teljes foglalkoztatás kivívása és megvédése”- idézte a minisztert a TIM közleménye.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 7.

Munkajogi kisokos a túlóra szabályairól

Alighanem mindenki számára ismerősen cseng az a kifejezés, hogy túlóra. Ez nem meglepő, hiszen a legtöbb munkahelyen előfordul, hogy tovább bent kell maradni, vagy végül akkor is be kell menni dolgozni, amikor eredetileg pihenőidő telt volna. Gyakorisága ellenére a túlmunka, vagyis a rendkívüli munkavégzés elrendelésének, díjazásának szabályaival sokszor mégis kevésbé vannak tisztában – nemcsak a munkáltatók, sokszor maguk a munkavállalók is. Az alábbiakban ezért összeszedjük az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.