Szakszervezeti javaslatok a francia munkajogi reformban


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A francia kormány beemeli a szakszervezeti javaslatokat a munkajogi reformba, amelynek egyeztetései június elején megkezdődtek – mondta Muriel Pénicaud munkaügyi miniszter a Journal du dimanche című vasárnap megjelenő hetilapnak adott interjúban.


A kormány szerdán vitatja meg azt a törvénytervezetet, amelyben a nemzetgyűlés felhatalmazást ad a kormánynak arra, hogy rendeletekben vezesse be a munkaerőpiac rugalmassá tételét célzó reformcsomagot. Az egyeztetések egész nyáron folytatódnak a szakaszervezetekkel a tartalmi kérdésekről, a csomagot várhatóan szeptember 21-én lépteti életbe a kormány.  

„A nyolc szervezet konstruktív javaslatokat tett” – hangsúlyozta a miniszter. „Nagyon nyíltan és őszintén kimondtuk a dolgokat” – tette hozzá. 

„Nem értünk feltétlenül egyet minden témában mindenkivel, de a megbeszéléseket a kölcsönös tisztelet jellemzi” – mutatott rá Muriel Pénicaud. Elmondta, hogy egyes szakszervezeti javaslatokat már el is fogadott a tárva, másokról folytatódnak az egyeztetések a következő hetekben.

A kormány legfőbb elképzelése között szerepel a vállalatokon belüli közvetlen tárgyalások súlyának megerősítése a cégek és az alkalmazottak között, az elbocsátási feltételek lazítása, valamint újfajta, határozott idejű szerződések bevezetése az építőiparban. 

 

Arra a kérdésre, hogy tart-e olyan tiltakozási megmozdulásoktól, mint amelyek az előző, szocialista kormány munkajogi reformját kísérték, a miniszter azt mondta: nincs kristálygömbje, mindegyik szervezet maga fog dönteni, hogy mit tesz, de azt reméli, hogy lesznek megegyezési pontok. 

Muriel Pénicaud korábban annak az francia vállalatok külföldi fejlesztését támogató állami ügynökségének, a Business France-nak a vezetője volt, amely közbeszerzési pályázat kiírása nélkül szervezte meg 2016 januárban az akkor még a korábbi szocialista kormány gazdasági minisztereként Las Vegasba látogató Emmanuel Macron jelenlegi államfő útját. Ezért márciusban a párizsi ügyészség vizsgálatot indított az ügynökségnél, a héten pedig a korrupcióellenes hivatal házkutatást tartott a cég irodáiban. 

„Nem lett volna értelme emiatt lemondást terveznem, hiszen én magam hívtam fel a figyelmet az eljárási hibára, én kértem a független vizsgálatot, amelyet az én kérésemre indított el a pénzügyi felügyelet” – mondta a tárcavezető arra az újságírói kérdésére, hogy nem merült-e fel a miniszter lemondása a néhány nappal ezelőtti kormányátalakításkor.  

Emmanuel Macron 2016. január 6-án még gazdasági miniszterként részt vett egy Las Vegasban rendezett elektronikai szalon francia promóciós gáláján, amely 380 ezer euróba kerül, és amelyre nem írt ki a tárca közbeszerzési pályázatot. A gálára több mint ötszáz személyiség és francia vállalatvezető volt hivatalos. Az estet szervező Business France nevű állami ügynökség akkor elismerte, hogy közbeszerzési pályázat kiírása nélkül a Havas PR-ügynökséget kérte fel a gála megszervezésére, ugyanakkor azt is jelezte, hogy a miniszterek és kabinetjeik nem vesznek részt a beszerzési pályázataikban, azaz a Business és a Havas közötti szerződéses viszonyba nem szólnak bele. Az ügy márciusi kirobbanásakor Michel Sapin akkori gazdasági miniszter jelezte, hogy a gazdasági tárca nem felelős a történtekért, s a Buisness France-ra hárította a felelősséget.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. június 17.

Vegyes képet mutat a középkorúak keresetének alakulása

Vegyes képet mutat a bevételek alakulása a 30-59 éves korosztályban: a válaszadók 52 százaléka növekedésről számolt be, közel 35 százalékuknál nem történt változás, 13 százalékuknak pedig kevesebb jutott az elmúlt egy év során – áll a K&H biztos jövő felmérésében.

2024. június 13.

A munkáltatók 37 százaléka tervez létszámbővítést a harmadik negyedévben a Manpower feljegyzése szerint

A magyarországi munkáltatók 37 százaléka tervezi bővíteni munkaerőkeretét a harmadik negyedévben, az előző negyedévben mért 31 százalék után, a leépítést tervező cégek aránya ugyanebben az időszakban 23 százalékra emelkedett 22 százalékról – derül ki a Manpower Magyarország csütörtökön közzétett negyedéves munkaerőpiaci előrejelzéséből.