Tűzoltók éjszaka – uniós ítélet a különleges munkaszervezésről
Az unió bírósága az éjszakai munkát végzők – feladatuk jellegének megfelelő – jogvédelmi szintjét vette górcső alá egy bolgár, tűzoltók által indított perfolyam nyomán.
Kapcsolódó termékek: Munkajogi kiadványok, HR Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az első adatok alapján mintegy 800 dolgozó vett részt abban a kétórás figyelmeztető sztrájkban, amelyet a Bosch hatvani üzemének szakszervezetei hirdettek meg szerdára – közölte a cégcsoport kommunikációs igazgatója.
Ficzere Ferenc elmondta: a résztvevők számának és a munkabeszüntetés miatti kiesés nagyságának összesítése még tart, a munkaadói oldal eddigi becslései alapján körülbelül 800 ember, a gyár dolgozóinak nagyjából egyhatoda csatlakozott a szakszervezetek felhívásához.
A kommunikációs igazgató emlékeztetett: a Bosch korábban megszületett döntése értelmében a vállalat magyarországi telephelyein a munkavállalók bérét idén átlagosan csaknem 10 százalékkal növelik. A béremelés mértéke vállalatonként és tevékenységi területenként eltérő, amelyet egyrészt az üzemek eredménye befolyásol, másrészt az egyéni teljesítmények függvénye – tette hozzá.
[htmlbox mt_kommentar]
Jelezte: már múlt év decemberében elkezdték a bértárgyalásokat a munkavállalók képviselőivel, és végül az összes szempont, illetve javaslat mérlegelését követően született meg a béremelésről szóló döntés. Közlése szerint a hatvani gyárban a Hatvani Autóelektronikai Dolgozók Független Szervezete (HADFSZ) és a Multinacionális Cégek Dolgozóinak Szakszervezete (MCDSZ) nem fogadta el a béremelés mértékét és szerda délelőttre kétórás figyelmeztető sztrájkot hirdettek, amit a cég tudomásul vett és a jogszabályokban foglaltak szerint járt el.
Az unió bírósága az éjszakai munkát végzők – feladatuk jellegének megfelelő – jogvédelmi szintjét vette górcső alá egy bolgár, tűzoltók által indított perfolyam nyomán.
Azokhoz a munkáltatókhoz térnek vissza motiváltan, felkészülten a munkavállalók a szülés utáni szabadságról, amelyek támogatták a távozás folyamatát, és a szabadság idején is tartották a kapcsolatot a dolgozóikkal – derül ki a Profession.hu felméréséből.
Nem kétséges, hogy a munkavállaló azáltal, hogy munkát végez, a munkáltató jogos gazdasági érdekeit szolgálja. A munkáltató jogos gazdasági érdekeinek védelme ugyanakkor nem merül ki ennyiben, hanem éppen, hogy arról szól, hogy a munkavállalónak bizonyos magatartásoktól tartózkodnia kell. Az alábbiakban az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat ismertetjük.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!