Több munkavédelmi ellenőrzés a veszélyes ágazatokban, csökkent a munkabalesetek száma az első fél évben


A munkavédelmi hatóság hatékony szakmai tevékenységének, a veszélyes üzemekben elrendelt több és szigorúbb ellenőrzésnek, valamint a munkáltatók és a munkavállalók szabálykövető magatartásának köszönhetően 2023 első félévének adatai az elmúlt öt év legalacsonyabb munkabaleseti esetszámát mutatják – ismetette csütörtöki közleményében a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM).

A munkakörülmények egyértelmű javulását jelzi, hogy a halálos és a súlyos munkabalesetek számában is jelentős csökkenés látható, derül ki a munkavédelmi hatóság első féléves adataiból.

A kormány és a munkavédelmi hatóság célja, hogy a munkavállalók egészségét és biztonságát veszélyeztető kockázatok csökkenjenek, a munkakörülmények javuljanak, ezzel elősegítve a munkavállalók munkavégző képességének megőrzését, az egészség és a biztonság fenntartását a munkahelyeken – mutattak rá a közleményben.

A munkavédelmi ellenőrzések elsősorban az olyan kiemelt ágazatok – építőipar, feldolgozóipar, gépipar, mezőgazdaság – alá tartozó munkáltatókra terjednek ki, ahol a munkavállalók egészsége és biztonsága gyakoribb, illetve súlyosabb veszélyeztetésnek van kitéve. Az idei év első felében az ellenőrzött munkáltatók 70 százalékát a kiemelt ágazatokban ellenőrizte a munkavédelmi hatóság. A tavalyi év során ez az arány szintén magas, 63 százalék volt, de a további növekedés jól mutatja, hogy a veszélyes ágazatok és tevékenységek gyakoribb ellenőrzésével a súlyosabb munkabalesetek száma is visszaszorítható – állapította meg a GFM.

A munkavédelmi hiányosságok miatt hozott hatósági intézkedések száma is nőtt az idei évben, ugyanakkor a munkáltatók többsége a szabálytalanságokat azonnal vagy rövid időn belül megszüntette a munkahelyeken. Az utóellenőrzések során mindösszesen 27 munkáltató nem hajtotta végre a munkavédelmi hatóság által kiszabott intézkedéseket.

A minisztérium kitért arra is, hogy az ellenőrzési tevékenység mellett a munkavédelmi hatóság nagy hangsúlyt fektet a megelőzésre irányuló szemlélet kialakításában, ezért fontos feladatának tekinti a tájékoztatási, tanácsadói tevékenységet. Évről-évre növekszik a megkeresések száma, több ezer kérdésben ad választ a munkavédelmi hatóság az érdeklődőknek, elősegítve ezzel a munkavédelmi szabályok érvényesülését és a munkahelyi balesetek és egészségkárosodások megelőzését.

A munkabalesetek és a foglalkozási megbetegedések jelentős, becslések szerint évi közel 400 milliárd forintot kitevő költséget okozhatnak a munkáltatók, munkavállalók és az állam számára, ezért különösen fontos, hogy nagy hangsúlyt fektessünk a munkahelyi balesetek megelőzésére – hangsúlyozta a GFM.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Ez pörgeti fel a használtautó-piacot a következő hónapokban

A Datahouse adatai alapján az idei első negyedévben jelentősen növekedett a hazai használtautó-piac. A Használtautó.hu és money.hu szakértői szerint a következő hónapokban további ugrás várható, aminek egyrészt a magánvásárlók rég látott aktivitása, másrészt a kedvezőbb hitelkörnyezet és a tavalyinál alacsonyabb kamatszint is megágyazhat.

2024. május 9.

Mostantól a kisvállalkozók is pár perc alatt megmérhetik a karbonlábnyomukat

Új fejezet kezdődik a kis- és egyéni vállalkozások számára: egyre többen követelhetik meg a beszállítóiktól, hogy elkötelezettséget mutassanak a fenntarthatóság terén. A társadalom részéről is egyre nagyobb az igény, hogy a vállalkozások környezetvédelmi törekvései átláthatóak legyenek. Kevés cég tudja azonban, hogy mekkora a karbonlábnyoma és hogyan tudná csökkenteni azt. Íme pár hasznos tipp a kibocsátás minimalizálására.

2024. május 9.

Az adományozásban rejlő lehetőség

„Nem kell szentnek lenni ahhoz, hogy segíteni tudjunk. Ha keresünk, ha nyitott szemmel járunk, akkor rájövünk, hogy rengeteg lehetőség van, és rengeteg jó ügy, ami mellé be lehet állni” – fogalmaz Forgács-Fábián Sára, az Amigos a gyerekekért mozgalom alapítója a FoxPost videóriportjában. Szavai tökéletesen kifejezik a vállalat társadalmi felelősségvállalásának lényegét.