Ugrásszerűen megnőtt a bértámogatási program iránti érdeklődés Koronavírus
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Ugrásszerűen megnőtt a munkahelyvédelmi bértámogatási programra jelentkezők száma az elmúlt két hétben – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikai államtitkára a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs keddi online sajtótájékoztatóján.
Bodó Sándor elmondta, a program iránt továbbra is hatalmas az érdeklődés, eddig több mint 7200 vállalkozás adott be pályázatot, amelyek eredményeképpen több mint 95 ezer embernek tudtak segíteni abban, hogy a munkahelye megmaradjon.
Dolgozókként – a három hónapos támogatási időszak alatt – átlagosan 167 ezer forint támogatást tudnak biztosítani – közölte.
Az államtitkár elmondta, a legtöbb támogatási igény a feldolgozóiparból, a turizmus-vendéglátásból, a kereskedelmi ágazatból, a gépjárműjavításból, valamint a szállítás-raktározás ágazatból érkezett.
(MTI)