Új Mt.: nő a foglalkoztatás kockázata


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A munkáltatói és munkavállalói kapcsolat a mellérendeltség irányába tolódik, de ezzel a felelősség is jobban terheli a munkavállalókat – hangzott el a negyedik BérMozaik konferencián, amelyet a CompLex Kiadó Rodin Felnőttképzési üzletága rendezett. Megjelent a júliustól hatályos Mt-ben a méltányos mérlegelés alapelve, változik többek között a munkaidő szabályozása és a szabadidő kiadhatósága is – derült ki Dr. Takács Gábor előadásából.


Sok helyen átláthatóbbá teszi a szabályozást az új Munka Törvénykönyve, változások lesznek az atipikus munkaviszonyok körében és megjelenik egy új alapelv, a méltányos mérlegelés elve – mondta el Dr. Takács Gábor, a CompLex Kiadó – a holland Wolters Kluwer csoport tagja – által a közelmúltban szervezett BérMozaik konferencián, amely ezúttal is a bérszámfejtéssel és társadalombiztosítással foglalkozó szakemberek számára szolgált iránytűként.

Az új Mt. hatályba lépésével alapvetően megváltozik a munkajogra vonatkozó szemlélet: a korábbi szabályozáshoz képest sokkal szélesebb teret kapnak az egyéni és a kollektív megállapodások, ezzel pedig a felek kapcsolata eltolódik a mellérendeltség irányába; e mellett az általános magatartási követelmények is a polgári jogi szabályoknak megfelelően alakulnak. Mindezekkel a foglalkoztatási kockázatok nagyobb részben települnek át a munkáltatóról munkavállalóra; ennek egyik megjelenése, hogy a munkavégzéshez szükséges feltételeket a munkavállaló is köteles lehet a jövőben biztosítani – mondta előadásában Dr. Takács Gábor.

Új alapelvként jelent meg a méltányos mérlegelés elve is, amelyet a munkáltatónak egyoldalú döntései meghozatala előtt kell alkalmaznia, tehát a teljesítés módjának egyoldalú meghatározása a munkavállalónak aránytalan sérelmet az új szabályozás alapján nem okozhat.

„A munkaidő szabályai körében új intézményként jelent meg az elszámolási időszak, amely a munkaidőkerethez hasonló szabályrendszer szerint alkalmazható. Új elszámolási rendet alakítottak ki arra az esetre, ha a munkaviszony a munkaidőkeret vége előtt szűnik meg. Szintén új megoldás, hogy a korábbi szabályokkal ellentétben a távolléteket már nem a munkaszerződés, hanem a beosztás szerinti munkaidő alapján kell elszámolni és nyilvántartani” – mondta el Dr. Takács Gábor.

Változás történik majd a szabadidők kiadhatósága kapcsán is, hiszen megállapodás alapján a szabadság egy része, és a rendkívüli munkavégzés ellenértékeként adott pihenőidő akár a tárgyévet követő év végéig is kiadható lesz.

Rodin-konferenciák az új Munka Törvénykönyvéről a közeljövőben:
Május 23: Hogyan változik a munkaidő?
Május 23: Ügyvédreggeli – a munka díjazása az új Mt alapján
Május 24: Munkajogi ismeretek bérszámfejtőknek
Május 31: A rendes szabadság kiadása
Június 5: A 2012-es I. törvény: Az új Munka Törvénykönyve
Június 14: Munkabér és kártérítési felelősség
Szeptember 11-12: HR Mozaik – Munkajogi prioritások vállalatvezetői szemmel
A konferenciákon a törvény megalkotásában részt vett és a gyakorlatban nagy tapasztalattal bíró előadók bővítik az érdeklődők tudását, ezzel lehetőséget teremtve a törvényes munkáltatói működés megteremtéséhez.

Az összes Rodin-konferenciát itt találja.
A Complex Kiadó munkajogi kiadványai között itt válogathat.

A díjazással járó munkavégzés alóli mentesülések esetére (egyebek mellett szabadságra is) a munkavállaló a távolléti díjon felül bérpótlékra is jogosult lesz, ha munkavégzés esetén az megillette volna. Nem illeti meg viszont a munkavállalót díjazás akkor, ha az állásidő alatt a munkavégzés elháríthatatlan külső okból maradt el. A bérpótlékok rendszere átláthatóbbá válik; a felek megállapodása alapján a legtöbb bérpótlékra vonatkozóan lehetőség van átalány meghatározására, illetve a bérpótlékok egy része akár az alapbérbe is beépíthető.

Az atipikus munkaviszonyok körében érdemes megemlíteni, hogy a korábbi foglalkoztatási formák mellett újak is megjelennek a törvényben. Az új Mt. szabályozza már az egyszerűsített foglalkoztatást és a bedolgozói munkaviszonyt, illetve teljesen új intézményként a behívásos munkavégzést, a több munkáltató részére végzett munkát és a munkakör megosztását. A munkaerő-kölcsönzésre, iskolaszövetkezeti munkára és a vezető munkavállalókra vonatkozó szabályok körében is tartalmaz érdemi módosításokat a törvény.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Elkezdődött a visszaszámlálás, időben el kell kezdeni a felkészülést a bérszakadék megszüntetésére

Európai uniós szabályozás és gazdasági érdekek is indokolják, hogy a munkáltatók törekedjenek a nemek közötti bérkülönbségek felszámolására. Sok még a nyitott kérdés a szabályozás 2026-os hazai bevezetéséig, de a bérek átláthatóságára irányuló lépéseket már most el kell kezdeni, hiszen a munkáltatók számára így is csupán bő egy év áll rendelkezésre. Várhatóan komoly kihívást jelent majd a megfelelő, jogi és HR ismeretekkel egyaránt rendelkező szakember megtalálása, aki képes lesz menedzselni a vállalkozásoknál a bérszakadék megszűnéséhez vezető folyamatot, beleértve természetesen a dolgozói oldalon felmerülő kérdéseket, feszültségeket.

2024. május 9.

Kizárólag megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató üzem Dabason a Prohuman cégcsoportnál

Jelentős tartalékot jelenthet a magyar munkaerőpiacon a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása. Ezért is nyitott a Prohuman cégcsoport Dabason kizárólag fogyatékosággal élőket foglalkoztató csomagolóüzemet, ahol már 55 kolléga végez értékteremtő munkát. Magyarország piacvezető HR szolgáltatója így immár irodái mellett öt telephelyen és egy call centerben dolgozik megváltozott képességű dolgozókkal országszerte.

2024. május 8.

Mindent felforgat a mesterséges intelligencia, de a hazai vállalkozók még a kanyarban sincsenek

A vezetői képzések aranykorukat élik, mind a fejlett piacokon, mind globálisan rekordnövekedést mutatva, a következő évtizedben duplázva a szektor bevételét. A BetterManager kutatása alapján minden vezetői képzésre költött dollár hétszeresen térül meg a cégnek, míg egy másik kutatás egy éven belüli 4,1-szeres megtérülést mutatott ki, tehát jelentős megtérülésű versenyképességi faktor a cégvezetők folyamatos tanulása.