Változtak munkaügyi feketelista szabályai


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Idén március 11-én változtak a munkaügyi kapcsolat rendezettségéhez szükséges feltételek: ha valaki nem jelenti be alkalmazottját, a bírság mellett már az első alkalommal felkerül a mulasztók listájára – derül ki a NAV közleményéből.

A változás legfontosabb eleme, hogy már az egyszeri, végleges határozattal megállapított adózói mulasztás is kizárja a munkaügyi kapcsolatot rendezettségét, vagyis a nem rendezettség megállapításához ismételt mulasztás feltárására és szankcionálására nincs szükség. Így, ha valaki például nem jelenti be alkalmazottját, a bírság mellett már az első alkalommal felkerül a mulasztók listájára.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján havi rendszerességgel nyilvánosságra hozza azok adatait, akik nem felelnek meg a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményeinek. A jogszabályváltozás a közzétételt is érinti, így a NAV a következő közzétételtől kezdve a következő listákat szerepelteti honlapján:

  • a be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztató adózók listája,
  • a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének nem megfelelő adózók listája az új, 2021. március 10. utáni szabályozás szerint[3], valamint
  • a 2021. március 10-ig hatályban lévő rendelkezéseknek megfelelő, az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló kormányrendelet szerint a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének nem megfelelő adózók listája[4]. Ez a közzétételi lista a 2021. március 10-ei állapotot tükrözi, és mindaddig nyilvános, amíg azon olyan adózók is szerepelnek, amelyeknek az adatait a NAV a 2021. március 10-ei jogszabályi rendelkezések alapján tette közzé, és a kétéves közzétételi időtartam még nem telt el – írja az adóhatóság a közleményében, amelyből az is kiderül, hogy az egyes pontokat milyen szabályok határoznak meg.

(Adó Online)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.