Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
„Vae victis”, azaz „Jaj a legyőzötteknek!” A latin mondás arra utal, hogy a győztesek ritkán kegyelmeznek. A történelemből erre számos példát fel lehet sorakoztatni: a legyőzötteknek elveszik az anyagi javait, megfosztják őket a szabadságuktól, de akár az életüktől is. Igaz ez a XX., XXI. század történelmi fordulópontjaira is. Az alábbiakban egy sajátos adóztatási, vagyonelvonási technikát mutatunk be.
A magyar történelem elmúlt száz évében is számos sorsforduló, divatos kifejezéssel rendszerváltás volt. Az első világháborút követően jött a trónfosztás és az őszirózsás forradalom, ezt követően a Tanácsköztársaság, leverése után a fehérterror, majd a stabilizálódás.
A monarchia felbomlásával a gazdasági egyensúly is megbomlott, a trianoni békeszerződés jelentős jóvátételi kötelezettséget rótt Magyarországra, a költségvetési hiány növekedett, jelentős volt az infláció.
A zűrzavaros események során nem csak szenvedők és áldozatok voltak, hanem haszonélvezők is, sokan meggazdagodtak ezekben az években. Ilyenek voltak például a hadibeszállítók, a gabonakereskedők, a bankok, a biztosítók.
A hatalom új birtokosai a nemzeti vagyon újrafelosztását kezdeményezték, amelynek révén a korábbi haszonélvezőket kívánták megadóztatni. Ennek jogi eszközei voltak az 1920-as évek elejének úgynevezett vagyonváltság törvényei. A törvények célja, a világháború pénzügyi romjainak eltakarítása, az államháztartás egyensúlyának helyreállítása volt.
A vagyonváltság-törvények javaslatait Hegedűs Lóránt (1872-1943) – 1920. december 16-1921. szeptember 27. között az első Teleki-kormány, majd a Bethlen-kormány pénzügyminisztere – terjesztette az Országgyűlés elé.
Hegedűs pénzügyi reformjának legfontosabb pontjai a következők voltak: takarékosság, vagyonváltság, forgalmi adó bevezetése (1-2 százalék!), a korona árfolyamának erősítése. A forgalmi adó bevezetésre került, hatása viszont csak az inflációt lezáró, 1924. évi stabilizációt követően érvényesülhetett. A vagyonváltságot a vagyonok minden nemére kivetett egyszeri, rendkívüli vagyonadóként vezették be, amely kiterjedt az első világháború alatt szerzett vagyonokra is.
(Hegedűs Lóránt)
A három vagyonváltság törvény legfontosabb intézkedései a következők voltak:
1. 1921. évi XV. törvénycikk a betétek, a folyószámlakövetelések és a természetben elkülönítve őrzött készpénzletétek, továbbá a belföldi részvények és szövetkezeti üzletrészek, a külföldi pénznemek és a külföldi értékpapírok vagyonváltságáról
A vagyonváltság mértéke:
2. 1921. évi XXVI. törvénycikk a magyar államadósságokról és az azokat terhelő vagyonváltságról
A vagyonváltság mértéke:
3. 1921. évi XLV. törvénycikk az ingatlanok, a felszerelési tárgyak, az árúraktárak, az ipari üzemek és egyéb jószágok vagyonváltságáról
E törvény alapján vagyonváltság alá estek – többek között – a mezőgazdasági földterületek, a szőlőbirtokok, az erdőbirtokok, a kereskedelmi áruraktárak, illetve az ingó dolgok közül az arany- és ezüstneműek, ékszerek, igazgyöngyök, drágakövek, nemesfémek, személyszállításra szolgáló, motorerővel hajtott szárazföldi és vízijárművek és a versenylovak (a mértékek felsorolásától – azok bonyolultsága miatt – eltekintünk).
A vagyonváltságot – függően az alapjától – többféle módon is teljesíteni lehetett: készpénzben, földterületben, záloglevelekkel (stb.).
A földterületek 15-20 százalékkal, progresszíven voltak adókötelesek, és természetben (földben) kellett leadni. Az ily módon összegyűjtött állami területekből földreformot kívántak végrehajtani.
Az ország 16,15 millió kataszteri hold területéből a földreform céljaira végül 1,12 millió holdat vettek igénybe, az ország termőterületének 8,5 százalékát. Összességében a családtagokkal együtt legalább 1,5 millió ember, az egész parasztság 25 százaléka volt jutott ily módon földterülethez.
Tartalmát tekintve a vagyonváltság nem volt más, mint a vagyontárgyakra kivetett egyszeri, rendkívüli vagyonadó.
A törvények megalkotásának okát jól kifejezi a 3. vagyonváltság törvény indoklásának egy mondata: Az államháztartás egyensúlyát helyre kell állítani, az országot újra kell építeni, az ehhez szükséges anyagi eszközöket a vagyonban kell keresni.
A vagyonadó konstrukciójának több gyenge pontja már a törvény megalkotásának idején nyilvánvaló volt. Az egyik a bevallás önkéntes volta, a másik a mentességek széles köre.
A bevallás önkéntessége még az „úri világban” is aláásta a siker lehetőségét.
Már a törvények is számos mentességi szabályt tartalmaztak, de a Hegedűs Lóránt kezdeményezésére megalakult Országos Pénzügyi Tanács (1921. évi V. törvénycikk), további mentességeket adhatott a vagyonadó alól.
Hegedűs Lóránt nagyszabású terve végül is megbukott. Nem egyszerre, összeomlással, hanem lassanként. Nem annyira a terv hibái miatt, sokkal inkább azért, mert politikai változások nélkül önmagukban a pénzügyi változások nem segíthetnek. Hegedűs Lóránt 1921 nyarán még az Egyesült Államokban tartott előadást (többek között Keynes társaságában) a stabilizációs program sikeréről, viszont hazatérését követően – egyeztetve Bethlen István miniszterelnökkel – szeptember 27-én benyújtotta lemondását. Maguk a szabályok az 1940-es évek elejéig – legalább is részben – fennmaradtak, a következő nagy világégés tette semmissé azokat.
| Adótörténeti sorozatunk első cikkét Janus Pannoniusról itt olvashatja. |
|---|
A II. világháborút követően ennél drasztikusabb módszereket alkalmazott az ország politikai vezetése a nemzeti vagyon újraelosztására, a bűnösöknek kikiáltottak megbüntetésére: emigrációba kényszerítés, lakosságcsere, vagyonelkobzás, kitelepítések, hogy csak néhányat említsünk az eszköztárból. Természetesen gondoskodtak az intézkedések jogszabályokkal való alátámasztásáról is, mint oly sokszor a történelem folyamán, megadva ezzel a végrehajtóknak a látszólagos felmentést.
Az 1990. évi rendszerváltás során (azt követően) szintén felmerült a nemzeti vagyon újrafelosztásának a gondolata. Részben ezt valósította meg a privatizációs folyamat, a kárpótlási rendszer, illetve az illetékrendszer újragondolása, újraalkotása.
A szocialista időszakban meggazdagodottak vagyonváltságának a lehetősége is felvetődött. Kávássy Sándor kisgazda képviselő nyújtott be 1993-ban ezzel kapcsolatban törvényjavaslatot (a törvényjavaslatot és indoklását lásd itt) a „letűnt rendszerben (1948-1990) erkölcstelenül vagy bűnös úton szerzett és felhalmozott vagyonok vagyonváltságáról” címmel. Az Országgyűlés végül még tárgysorozatba se vette a javaslatot, 101 szavazattal, 46 ellenében 49 tartózkodás mellett elutasította a törvényjavaslat napirendre tűzését.
Nem ezek voltak az utolsó ilyen jellegű intézkedések!
A leírtakkal kapcsolatban nem túlzás Babits sorait idézni:
„… ki először mondja ki azt a szót,
ki először el meri mondani,
kiáltani, bátor, bátor,
azt a varázsszót, százezrek
várta, lélekzetadó, szent,
embermegváltó, visszaadó,
nemzetmegmentő, kapunyitó,
szabadító drága szót,
hogy elég! hogy elég! elég volt!
hogy béke! béke!
béke! béke már!
Legyen vége már!
Aki alszik, aludjon,
aki él az éljen,
a szegény hős pihenjen,
szegény nép reméljen.
Szóljanak a harangok,
szóljon allelujja!
mire jön új március,
viruljunk ki újra!
egyik rész a munkára,
másik temetésre
adjon Isten bort, buzát,
bort a feledésre!
Ó, béke! béke!
legyen béke már!
Legyen vége már!
Aki halott, megbocsát,
ragyog az ég sátra.
Testvérek, ha túl leszünk,
sohse nézünk hátra!
Ki a bűnös, ne kérdjük,
ültessünk virágot,
szeressük és megértsük
az egész világot:
egyik rész a munkára,
másik temetésre:
adjon Isten bort, buzát,
bort a feledésre!”
(Részlet Babits Mihály Húsvét előtt c. verséből)
