611 találat erre a kulcsszóra: írásbeli jognyilatkozat

2018. május 24.

Végrendelet nélkül darabjaira hullhat a családi cég

…az esetleges tartozásokat is „megöröklik”, addig az állam a tartozásokért csak a hagyaték értékéig felelős. Nincs „bebetonozott” végrendelet Végrendelkezni két formában: közvégrendelettel vagy írásbeli magánvégrendelettel lehet. A Polgári Törvénykönyv határozza…

2018. április 21.

Drágulhat a fővárosi taxizás

…prognosztizálnak az áremelés hatására. Emlékeztettek: az egyik fővárosi taxis társaság a taxirendeletben foglalt díjtételek emelésére tett írásbeli javaslatot január 23-án. Ezt követően a taxis társaságokkal több körben egyeztettek, a taxisok…

2018. április 10.

A Porras-ítélet margójára

…kapcsolatban nem áll a terhességgel, a munkáltató írásbeli indokát adja az ilyen elbocsátásnak, és az adott személy elbocsátását az érintett nemzeti jogszabályok, illetve gyakorlat is megengedik, az irányelv alapján nem…

2018. április 5.

Péterfalvi: új korszak jön a GDPR-ral

…állásfoglalása szerint ehhez a szülők előzetes írásbeli hozzájárulása szükséges. A NAIH folytatta a gyermekek internetes felvilágosító kampányát, a Kulcsocska a net világához című kiadványban például összefoglalják az internetes jogsértéseket. [htmlbox…

2018. március 29.

A felmondási idő számításának rejtelmei

…lett beosztva, akkor is elkezdődik e napon a felmondási idő. Ezért is igen fontos, hogy a felmondás közlésének időpontja jól dokumentálható legyen. Elegendő, ha a felmondó fél kérésére az írásbeli…

2018. március 29.

Üzleti partnerek ellenőrzése

…is), illetve EDI rendszer alkalmazása esetén a felek előzetes, írásbeli megállapodását. Az elektronikus számlát (ide értve az adóalany által befogadott és az adóalany által kibocsátott elektronikus számlát is) elektronikus formában…

2018. március 22.

Kérdések a munkaerő-kölcsönzésről

…fél év telt el a kölcsönzések között. [htmlbox mt_kommentar] Ki a munkáltatói jogkör gyakorlója? A munkáltatói jogkört alapvetően a kölcsönbeadó és kölcsönvevő a kettejük közötti írásbeli megállapodásban saját belátásuk szerint…

2018. március 20.

A cégértékesítés és a cégvásárlás adóvonzatai

…azzal az eltéréssel alkalmazza, hogy az első jognyilatkozat megtételének napját követő 75 napon belül jogosult bejelentést tenni azokról a részesedésekről, amelyeket a belföldi illetőség megszerzése előtt szerzett. Alapszabály, hogy mindig…

2018. március 8.

Munkavállalói hiba rossz munkaszervezés miatt

…jelentés azonban csupán három panasz tekintetében állapította meg, hogy az jogos volt. Emellett a munkáltató szabályszegés miatt több ízben írásbeli figyelmeztetésben részesítette a munkavállalót. Mindezek alapján a munkáltató azonnali hatályú…

2018. február 14.

Ha kell egy segítő kéz – a háztartási munka szabályai

…a tanárral – szintén írásbeli formakötöttség nélkül – megbízási jogviszony. A polgári jog hatálya alá tartozó jogviszonyok választása esetén a segítő jövedelme szintén adórendszeren kívüli keresetnek számít, ha a munkavégzés…

2018. február 7.

Az adatfeldolgozóért is az adatkezelő felel?

…az adatkezelő kötelezettségeit és jogait illetően, ezekről mind az adatkezelővel kötött írásbeli szerződésben kell megállapodnia. Az adatkezelőnek azért érdeke minden esetben meggyőződnie az adatfeldolgozó megfelelő adatkezeléséről, mert főszabály szerint ő…

2018. január 16.

Kell-e munkaszerződést módosítani, ha emelkedik a minimálbér?

…jogellenes eltéréssel okozott károk megtérítése (pl. elmaradt munkabér) is követelhető. A munkaszerződés módosítása a szerződéskötésre irányadó szabályok szerint történhet. Tehát, formai kellék az írásbeli forma, amelynek elmulasztása miatti érvénytelenségre csak…

2018. január 12.

A vikingek és az adózás – 1.rész

…vikingek életformáját, tevékenységét ismerve mindhárom magyarázat helytálló lehet, ennek vizsgálata legyen a nyelvészek feladata. A viking szó első írásbeli előfordulásával a IX-XII. századokban írt Angolszász Krónikákban találkozhatunk wicingas alakban, amely…

2018. január 5.

A munkahelyi diszkrimináció meglepő esetei

…azért, hogy a káros folyamatot megfékezze. A munkáltatói jogkört gyakorlónak ehhez szükség esetén alkalmaznia kell a munkahelyi fegyelmezés különféle eszközeit (pl. szóbeli vagy írásbeli figyelmeztetések, lehetőség szerint fegyelmi jogkövetkezmény alkalmazása,…

2017. december 21.

Védené az atipikusan dolgozókat az EU

…a kiszámíthatóbb munkához való jog, a biztosabb foglalkoztatásra való váltás kérelmezésének lehetősége, a kérelemre való írásbeli válaszhoz való jog, valamint a fizetésbe beleszámított kötelező képzéshez való jog. (MTI) [htmlbox mt_kommentar]…

2017. december 6.

Kapott és adott hitelek szja-szabályai

…az ügyletet írásbeli szerződésbe foglalni. [htmlbox felteteles_adomegallapitas] Az ilyen, nem banki szolgáltatás keretében kamatmentesen, vagy kamatkedvezménnyel adott kölcsönök esetén a Szja tv. 72. §-a értelmében kamatkedvezményből származó jövedelem keletkezik, ha…

2017. november 29.

A jóerkölcsbe ütközés, mint semmisségi ok

A törvény szerint semmis az a jognyilatkozat, amely nyilvánvalóan a jóerkölcsbe ütközik. A jóerkölcs fogalmát a törvény nem határozza meg, a bírói gyakorlat azonban több esetben foglalkozott a kifejezés jelentésével….

2017. november 27.

Így kezeli a munkajog a dohányzást

…láncdohányos – azonban nem olyan horderejű problémáról van szó, amelyet a munkaszerződésben kellene szabályozni. A Munka Törvénykönyve írásbeli tájékoztatási kötelezettséget ír elő a munkáltató részére, amely tájékoztatási kötelezettségnek a munkáltató…

2017. november 9.

Cégcsoportok adótervezése, cégstruktúrák és megoldások – 4. rész

…vállalkozásokkal milyen gazdasági események történtek meg, pl. a következő tartalommal: – kapcsolt vállalkozás neve, – tranzakció, gazdasági esemény neve, – szerződéskötés formája (írásbeli, szóbeli), – szerződés kelte (teljesítés indulása), –…