328 találat erre a kulcsszóra: Alkotmánybíróság

2021. november 25.

Adókötelezettség és a diszkrimináció

…vizsgálata során a Kúria Önkormányzati Tanácsa több elvi jelentőségű megállapítást fogalmazott meg. A telekadó mértékére vonatkozó rendelkezés törvényességét vizsgáló Köf.5001/2013. számú határozatában – az Alkotmánybíróság határozataira utalással – megállapította, hogy…

2021. november 11.

Az adóhatóság kamatfizetési kötelezettsége II.

…igénye, az Alkotmánybíróság, Kúria, illetve az Európai Unió Bírósága döntésének kihirdetésétől számított 180 napon belül az adóhatóságnál kérelmet terjeszthet elő. A kérelemben fel kell tüntetni a visszatéríteni kért adót, meg…

2021. november 10.

Az adóhatóság kamatfizetési kötelezettsége

…visszatérítési igény érvényesítése az Alkotmánybíróság, a Kúria, illetve az Európai Unió Bírósága döntése alapján keletkezik. Ugyan más törvényekben, így az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. ( a továbbiakban:…

2021. szeptember 21.

Nyugdíj és a fizetés nélküli szabadság viszonya – jogeset

…§ (3) bekezdés b) pont]. Az Alkotmánybírósághoz több alkotmányossági panaszt nyújtottak be amiatt, hogy az ápolási díj folyósításának tartama csak a vér szerinti vagy örökbe fogadott gyermek ápolása esetén, illetve…

2021. szeptember 16.

Áfa: adómentes vagy adóköteles szolgáltatás igazolása

…alóli mentességet. Az Alkotmánybíróság – már több esetben – rámutatott: a NAV általános, jogi kötelező erővel nem bíró tájékoztatási kötelezettsége az Art. 1. § (5) bekezdésén (jelenleg az adóigazgatási rendtartásról…

2021. március 17.

Mostantól a Facebookon is keresi az adócsalókat a francia adóhatóság

Az alkotmánybíróság szerepét betöltő Alkotmánytanács a 2020-as költségvetésben található törvényi felhatalmazást (konkrétan a költségvetés 154. cikkét) nagyrészt tartalmilag megfelelőnek, s elfogadási módját tekintve is helyénvalónak találta. A francia hatóságok mesterséges…

2021. február 25.

Az adómérték konfiskáló jellege

…– az Alkotmánybíróság arányos közteherviseléshez kapcsolódó gyakorlata alapján – többek között magában foglalja az adómérték arányosságát [Köf.5.010/2019/5. sz. határozat 21. pont]. Az adóalanyok teherviselő képességét azonban nem külön-külön ingatlanonként szükséges…

2021. február 19.

Alkotmánybíróság: kompenzálni kell Gödöt a helyi adó elvonása miatt

…övezet kijelölése, ugyanakkor az Országgyűlésnek a helyi önkormányzatok kötelező feladat- és hatásköreinek ellátásához azokkal arányban álló költségvetési, illetve más vagyoni támogatást kell biztosítania – derül ki az Alkotmánybíróság (Ab) határozatából….

2021. február 17.

Pénzzel legálisan elkerülhetik a börtönt az adócsalók Romániában

…kell fizetnie az adót. Az alkotmánybíróság szavazattöbbséggel meghozott döntése megalapozatlannak minősítette a kifogásokat, így a törvénytervezet az államfőhöz kerül, aki egy alkalommal megtagadhatja annak kihirdetését, és visszaküldheti megfontolásra a parlamentnek….

2021. január 19.

AB: Az adóhatóságnak mérlegelnie kell a határozathozatal időtartamát

Az Alkotmánybíróság (AB) megállapította, hogy az adózás rendjéről szóló törvény adóbírság mérséklésére és a kiszabás mellőzésére vonatkozó szakaszának alkalmazásakor alkotmányos követelmény, hogy az adóhatóság az adóbírság kiszabásakor hivatalból mérlegelje a…

2021. január 13.

Nagy mértékben változtak a polgári perek szabályi 2021. január 1-től

…célja egyértelműen az eljárás várható időtartamának lerövidítése volt. Az új Pp. alkalmazásának tapasztalatai, az Alkotmánybíróság határozatai és a jogalkalmazó szervek visszajelzései rávilágítottak arra, hogy indokolt a törvény egyes rendelkezéseinek finomhangolása,…

Gyakorlati kérdések a napi pihenőidőről
2020. november 26.

Gyakorlati kérdések a napi pihenőidőről

…hogy a napi pihenőidőt milyen jogi minősítésű munkavégzés szakítja meg: eleve a legrövidebb pihenőidő letelte előtt már beosztják a munkavállalót, vagy rendkívüli munkaidő esik a pihenőidő tartamára. Az Alkotmánybíróság arra…

2020. november 3.

Nyugdíjas munkavállalókra vonatkozó eltérő munkajogi szabályok

…hiánya nem érinti az írásbeliségre vonatkozó szabályokat, jogszerűen nyugdíjas munkavállalóval sem közölhető felmondás szóban. Ezt a joggyakorlatot erősítette meg az Alkotmánybíróság is, amikor a 11/2001. (Iv.12.) határozatában elutasította az indoklás…

2020. szeptember 25.

Eltérő a napi és a heti pihenőidő rendeltetése

…járó díjazás – mint már megszerzett tulajdon – alkotmányos tulajdonjogi védelmében kellene részesüljön. Az AB-döntés indokai Az Alkotmánybíróság elsőként arra emlékeztetett, a 3341/2017. (XII. 20.) AB határozatban megállapította, hogy az…

2020. július 21.

Egyelőre titok marad Trump adóbevallása

Beadványukban a demokrata párti törvényhozók a Donald Trump adóbevallása és más pénzügyi dokumentumaiba történő betekintés ügyeiben indított jogi eljárásaik felgyorsítását kérték. Az alkotmánybíróság szerepét betöltő testület a hónap elején már…

2020. június 19.

Megmenthetik végül a román luxusnyugdíjakat

…meg a különnyugdíjakat megnyirbáló jogszabályt az alkotmánybíróságon, hogy az sértené a diszkrimináció tilalmát, illetve a méltányos közteherviselés alkotmányos elvét. Az alkotmánybíróság májusban már megakadályozta a különnyugdíjak teljes eltörléséről januárban elfogadott…

2020. február 28.

AB: diszkriminatív volt az illetéktörvény

…az ítéletet hatályában fenntartotta. Ezt követően az indítványozó alkotmányjogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz. Panaszában az indítványozó előadta, hogy a törvény rendelkezése szerint a meg nem fizette illeték bármikor törölhető volt,…