770 találat erre a kulcsszóra: NAV-figyelő/page/3

2007. március 10.

Eladósodott év elébe néznek a települések

A települések pénzügyi helyzetét vizsgálva beszédes adat, hogy tavaly az önkormányzatok negyven százaléka vált önhibáján kívül működésképtelenné, ennyi településnek járt az ÖNHIKI (önhibájukon kívül működésképtelenné vált önkormányzatok) támogatás, összesen 29…

2007. március 6.

Nem mindenkinél szűnt meg az elvárt adó

Az elvárható adó eltörlését az Alkotmánybíróság hosszasan elemezgette, ám 1993-ban a szövetkezettől ingyenesen kapott részesedések megadóztatásánál már kifejtette: nem realizált jövedelmet nem lehet jövedelemként megadóztatni – foglalta össze az eltörlés…

2007. március 5.

Gyurcsány: nem áremeléssel pótoljuk az elvárt adót

A hétköznapi életre nem lesz következménye annak, hogy az elvárt adó eltörlése 50 milliárd forint kiesést okoz a költségvetésből – mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Klubrádió Kontra című műsorában hétfőn….

2007. március 5.

A cég az adóoptimalizálás eszköze

Az olasz gazdaság nagymértékben a kkv-jaira támaszkodik, a nagyvállalatok hiánya érezhető. Az elterjedt vállalkozási kultúra magát a vállalkozói kedvet testesíti meg, mely egyfajta szabadságjog, a nyitott gazdaság egyik alappillére. A…

2007. március 1.

Nehéz év vár a cégekre

A kisvállalkozások számára nagyon fontos a saját kompetenciájuk és innovációjuk felismerése és alkalmazása a mindennapi működés során – mondta Kürti Sándor, a Kürt Rt. elnöke az Üzlet és Siker kis-…

2007. február 15.

Szja-bevallás: ma nyilatkozhatunk utoljára

Háromféle módon vallhatják be a magánszemélyek a 2006. évi személyi jövedelemadót: vagy a munkáltatójuk, vagy az adóhatóság állapítja meg az adójukat, vagy pedig önadózóként saját maguk teszik meg adóbevallásukat. Hogy…

2007. február 15.

Éjfélig nyitva lesz néhány posta

Az adó- és járulékbefizetések és a felsőoktatási jelentkezések csütörtök éjfélkor lejáró határideje miatt több postahivatal éjfélig tart nyitva csütörtökön – közölte a Magyar Posta Zrt. az MTI-vel. A megyeszékhelyek főpostái…

2007. február 7.

Egyre nő az APEH hatásköre

Az illeték és a járulék is ide tartozik Januártól megsokszorozódtak az APEH feladatai: átvették az illetékhivatalokat az önkormányzatoktól, a magánnyugdíj-pénztári és a járulékbevallások teljes körű kezelését, s első hallásra meghökkentő…

2007. február 5.

Hatályos a regadó módosítása

A személygépkocsik regisztrációs adója a korábbi 235 ezer – 6 millió 50 ezer forintról 250 ezer – 9 millió 622 ezer forintra nőtt. Az autókat – a környezetvédelmi szempontok és…

2007. január 30.

Sokan kimaradnak a regadó-visszatérítésből

A kérelmet február 15-től azok adhatják be, akik 2004 május 1. és 2005 december 31. között megfizették a vámhatóságnak az adót, és azt nem, vagy csak részlegesen hárították tovább a…