543 találat erre a kulcsszóra: Zara László

2017. május 29.

Adóbevallás: a kkv-knak is könnyítene az iparkamara

Parragh László a Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara küldöttgyűlését követően beszélt arról, hogy a javaslatuk szerint négy év alatt lehetne kiterjeszteni a kisvállalkozásokra, hogy az adóhatóságtól közvetlenül megkapják a bevallásukat. „Ez…

2017. május 18.

Fenntartható kifehérítésről beszél az ÁSZ-elnök

Szakmai becslések szerint a magyar szürkegazdaság nagysága 6000-7000 milliárd forint körül lehet esztendőnként, ilyen kiindulópont mellett a feladat tulajdonképpen adott – nyilatkozta a Magyar Időknek Domokos László. Az Állami Számvevőszék…

2017. május 17.

Botka visszaadná a 13. havi nyugdíjat

Botka László arról beszélt, hogy 2010 után a kormányon lévők „nemhogy visszaadták a 13. havi nyugdíjat, hanem elvettek még egyet”. „Mi vissza fogjuk adni a 13. havi nyugdíjat” – fogalmazott,…

2017. május 16.

További béremeléseket akar a MASZSZ

…jelölte meg a létminimum alatt élők számának csökkentését. Kordás László felidézte, hogy a MASZSZ a Policy Agendával együttműködve azért vállalta a létminimum érték számítását, mert 2015-ben a Központi Statisztikai Hivatal…

2017. május 4.

Adócsomag 2018: kisebb változások

…számlázó programok valós idejű (online) adatszolgáltatását a NAV-nak, és marad a bejelentési kötelezettség 1 milliós áfahatára – ismertette Zara László elnök a szervezet közleményében. A számlázás online bekötését az adóhatósághoz…

2017. március 31.

Új elnök a BKIK élén

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke a küldöttgyűlésen hangsúlyozta, hogy a területi kamarák aggodalommal figyelik a BKIK körül kialakult helyzetet, amely egyértelműen a szabályozásból, a működtetésből kialakult…

2017. március 28.

Bemutatták „A jövő tudatos adózói” programot

…társadalmi környezetére hatást gyakorolva javítsa az adózási morált.” – emelte ki Zara László, az Adótanácsadók Egyesületének elnöke. A szervezet szeretne segítséget nyújtani a diákoknak a munka világába való belépésben, felkészíteni…

2017. március 20.

Varga szerint nem lesz luxusadó

A miniszter az interjúban reagált Botka László MSZP-elnök korábbi javaslatára, miszerint luxusadót kellene bevezetni a leggazdagabbaknak. Varga szerint a kormány a bevételeket nem új adók kivetésével, hanem a feketegazdaság visszaszorításával…

2017. március 17.

Luxusadót vetne ki Botka

Botka László, MSZP-s politikus az ATV A nap híre című műsorában azt mondta, hogy a párt adómentessé tenné a minimálbért, mivel az EU-n belül a magyar jövedelmeknél a legnagyobb az…

2017. március 10.

A Tárgyi eszköz esete a Céltartalékkal

…foglalkoztam, HA (halasztott adó) az is lett volna, akkor az én mesém is tovább tartott volna. Remélem tetszett (TE-CT) a történet. A cikk szerzője László Norbert egyetemi adjunktus a Budapesti…

2017. március 10.

A pénzügyek Arany János költészetében – 1. rész

…született, 1841-ben Juliska, 1844-ben László. 1845 nyarán írta az Elveszett alkotmány című szatirikus eposzt, amelyet beküldött a Kisfaludy Társaság vígeposz-pályázatára. Ez hozta meg Arany első költői elismerését, a kitűzött 25…

2017. február 28.

Orbán: nem lesz vendégmunkásprogram

…is meg kell becsülni, emberszámba kell venni – fogalmazott a miniszterelnök. Varga Mihály, Orbán Viktor és Parragh László az MKIK gazdasági évadnyitóján (Fotó: MTI) Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az Eurostat…

2017. február 27.

Parragh: a BKIK vezetésének le kell mondani

A teljes BKIK-vezetésnek le kell mondania az elnökségtől az etikai bizottságig, majd a küldöttgyűlésnek kell döntenie az új kamarai irányítás szervezeteiről – mondt a Napi.hu-nak Parragh László a Magyar Kereskedelmi…

2017. február 23.

Parragh: jöhet újabb járulékcsökkentés

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke szerint nem kizárt, hogy a kormány nyitott további járulékcsökkentésre, így a tavalyi bérmegállapodást újra lehetne nyitni és egy nagyobb lépésben gondolkozni. Parragh László…

2017. február 6.

A közösségi média és a munkajog kereszttüzében

…p. 12-19. NÉMETH Janka: A közösségi média használatára alapozott felmondások – megosztó gyakorlatok. HR & Munkajog, 4. évfolyam, 2013/6. p. 13-18. PÓK László: A közösség hálójában – Közösségi oldalak munkajogi…

2017. január 23.

Trócsányi: nőhet a versenyképesség

A JVSZ, a Magyarországi Brit Kereskedelmi Kamara, a Magyar-Francia Kereskedelmi és Iparkamara, az Osztrák Nagykövetség Kereskedelmi Osztálya és a Svájci-Magyar Kereskedelmi Kamara közös szervezésében megvalósult üzleti reggelin Dr. Trócsányi László…

2017. január 19.

Pörögnek idén az uniós pénzek

Az európai uniós források felhasználásában 2017 erős év lesz, miután hihetetlen mennyiségű uniós forrás érkezik a piacra – hangsúlyozta Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója csütörtökön az M1 aktuális csatornán….

2017. január 12.

Zavarban az áfával az étteremtulajdonosok

Az éttermek az egységesítéssel védik ki, hogy egy esetleges adóhatósági ellenőrzésen „fogást találjanak rajtuk” – mondta a Magyar Nemzetnek Könnyid László, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének alelnöke. Michnai Attila…