288 találat erre a kulcsszóra: adóigazgatási rendtartás

2018. június 26.

Online számlaadat szolgáltatás – gyakori kérdések

…23/2014. (VI. 30.) a számla és a nyugta adóigazgatási azonosításáról, valamint az elektronikus formában megőrzött számlák adóhatósági ellenőrzéséről szóló NGM rendeletet módosító 2/2018. (VI. 1.) PM rendelet. A rendelet alapvetően…

2018. június 19.

Adócsomag: vége a cafeteriának

…változik, ezen túl a kormány javaslatcsomagja számos ponton belenyúl az illetéktörvénybe, az adózás rendjéről szóló törvénybe, az adóigazgatási eljárás szabályozásába, a vámjogba, a számviteli törvénybe és a könyvvizsgálói törvénybe is….

2018. június 14.

A nyomozó hatóságot felkészülten kell várni

A cégvezetők felelőssége összetett, a büntetőjogi felelősség is része a „csomagnak” A cégvezetők napi szinten foglalkoznak felelősségük egyes fajtáinak – mint például a polgárjogi, kártérítési, az adóigazgatási adminisztrációt érintő felelősség…

2018. június 6.

Jogorvoslat az adóvégrehajtásban

…jelen cikk fókuszába az adóvégrehajtási törvényben biztosított jogorvoslatokat állítjuk. Tesszük ezt amiatt is, mert míg az adóigazgatási rendtartásról szóló törvényben biztosított jogorvoslati lehetőségek általánosságban vonatkoznak valamennyi adóigazgatási eljárásban hozott döntésre,…

2018. május 29.

Mit tegyünk, ha kopog az adóellenőr?

Az ügymenetek gyorsabb lefolytatását, közérhetőbb és követhetőbb szabályozást, valamint hézagmentes jogvédelmet hivatottak biztosítani az adózás rendjéről, valamint az adóigazgatási rendtartásról szóló törvények. Minden, idén január elsejét követően indult eljárás már…

2018. május 18.

Veszélyben a szabálytalan vaterázók és airbnb-zők

…szabálytalanul működő adózóknak azzal is számolniuk kell, hogy az az adóigazgatási eljárásban a főszabály szerint az adóhatóságot terhelő bizonyítási teher megfordul, vagyis az adózóra hárul az emelt szintű ellenbizonyítás terhe….

2018. május 17.

Az egyszerűsített végelszámolás új előírásai

…cég bejelentésétől számított harminc napon belül elektronikus úton értesíti a cégbíróságot, ha a cég törlésének adóigazgatási és társadalombiztosítási szempontból akadálya nincs. A cég az adóhatósági bejelentéssel egyidejűleg köteles elektronikus úton,…

2018. május 11.

Működik a NAV Mentor Programja

Idén januártól jelentős változások zajlottak le az adóigazgatási eljárásokat érintően. Jelentős hangsúlyt kapott egy ügyfélközpontú, „adózóbarát” adóigazgatás megvalósítása, amely egyik fontos feladataként segíti az adózók jogkövető magatartását. Így a vállalkozások…

2018. április 20.

Ismerje meg az adóellenőrzési szabályokat! (x)

…2017. évi CL. törvényt (a továbbiakban: Art.), az adóigazgatási rendtartásról szóló 2017. évi CLI. törvényt (a továbbiakban: Air.), valamint az adóhatóság által foganatosítandó végrehajtási eljárásokról szóló 2017. évi CLIII. törvényt…

2018. március 14.

Az idei adójogszabályi változásokról dióhéjban

…belül egy önálló, speciális ágazati szabályozás, és három olyan jogszabályt foglal magában, amelyek 2018-tól hatályosak. [htmlbox Változásfigyeltetés] „Az egyik az adóigazgatási rendtartásról szóló törvény (Air.), a következő az adózás rendjéről…

2018. március 12.

NAV-figyelő, 10. hét: szja és adótraffipax

…az egyes jogkörökbe (adóigazgatási, vámigazgatási, jövedéki igazgatási, bűnüldözési és nyomozóhatósági, rendészeti és igazgatási) tartozó feladatokat. A tájékoztató itt érhető el. És hogy milyen jogszabályok szabályozzák a NAV működését? Itt megtalálható…

2018. március 5.

Áfa: így változott az adatszolgáltatás (x)

Az Adóalanyként történő bejelentkezés és adatszolgáltatás az áfában című írás második részében a szerző azt mutatja be, hogy az általános forgalmi adóalanyoknak az adózás rendjére, illetve az adóigazgatási eljárásokra vonatkozó,…

2018. február 19.

Tállai: jön az utólagos adótraffipax

…Szándékos adóeltitkolás esetén ellenőrzésre, kisebb hibák esetén támogató eljárásra számíthatnak az érintettek. A csalárd, adókijátszást bűnszervezetten űző adózók esetében a pénzügyi nyomozók az adóigazgatási eljárással párhuzamosan a költségvetési csalás tényállásának…

2018. február 2.

Áfa: így kell bejelentkezni és adatot szolgáltatni (x)

Kétrészes cikksorozatban mutatja be az Áfa-kalauz, hogy az új Art. és az új adóigazgatási eljárások, valamint az áfatörvény ezzel összefüggő módosítása nyomán idén milyen módon, és milyen jogszabályi rendelkezések figyelembevételével…

2018. január 29.

Ismerje meg a megújult adóeljárást! (x)

…(a továbbiakban: Kp.), valamint – az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (a továbbiakban: Ákr.). A korábbiakban részletezett célok figyelembevételével, valamint az időközben elfogadott általános közigazgatási rendtartás szabályai…

2018. január 25.

Elektronikus ügyintézés és annak zavarai

…a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvény (továbbiakban: Eüsztv.); az elektronikus ügyintézés részletszabályairól szóló 451/2016. (XII. 19.) Korm. rendelet (továbbiakban: E-ügyintézési rendelet); az adóigazgatási rendtartásról szóló 2017….

2018. január 18.

A szokásos piaci ár megállapítása iránti kérelem változásai

…jogszabályokban találjuk meg a szükséges információkat: Új ART. 174.§ – 183.§. 465/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet az adóigazgatási eljárás részletszabályairól A kérelem benyújtásának módja Az új szabályozás szerint szokásos piaci…

2018. január 17.

Miként érdemes vámkezeltetni 2018-ban?

2018. január 1-jével új nemzeti vámtörvény lépett életbe, melynek következményeként 2018-tól vámigazgatási ügyekben kizárólag a vámjogszabályokat lehet alkalmazni, közigazgatási vagy az adóigazgatási háttérszabályt már nem. 2018-tól vámigazgatási ügyben – amennyiben…

2018. január 15.

NAV-figyelő, 2. hét: folytatódik az szja-forradalom

…A végelszámolással kapcsolatos tudnivalók A kényszertörlési eljárással kapcsolatos tudnivalók A regisztrációs adóigazgatási eljárás Adózási tudnivalók a magáncsőd eljárással kapcsolatban A szakképzési hozzájárulás szabályai Jövedéki termékkörök A jövedéki adókötelezettség és adófizetési…