336 találat erre a kulcsszóra: diákmunka adózása

2019. július 5.

Támogatás kapható a diákok szünidei foglalkoztatására

…a munkabér és a kapcsolódó szociális hozzájárulási adó együttes összegének 75 százalékát téríthetik meg a diákmunkaprogram keretében. A 16-25 év közötti diákok legfeljebb napi 8 órás foglalkoztatására idén összességében 3,6…

Segíthet a diákmunka elkerülni a kapunyitási pánikot
2019. július 4.

Segíthet a diákmunka elkerülni a kapunyitási pánikot

…Már ha a pontos terület meg is van , akkor is nehéz döntés például, hogy multinál vagy ügynökségnél szeretné-e először kipróbálni magát munkavállalóként. „A diákmunka bár a többségnek csak rövidebb…

Támogatást kaphatnak, akik diákokat alkalmaznak
2019. július 1.

Támogatást kaphatnak, akik diákokat alkalmaznak

Az idén 3,6 milliárd forintot biztosít a Pénzügyminisztérium a diákmunka programra, amelyben számításuk szerint mintegy 30 ezer diák vesz részt a tavalyi 29 ezerrel szemben – közölte korábban az MTI-vel…

2019. június 12.

Így adózik a nyári diákmunka

…foglalkoztatás (alkalmi- vagy idénymunka) keretében dolgoznak, akkor ebben az esetben nem kötelező a szerződést írásba foglalni. A NAV prezentációja a diákmunka adózásáról itt látható; a fenti dia ebből származik.  …

2019. június 7.

Magánvállalkozók a szocializmusban

…később a politikai rendszerváltás is követett. Kisiparosok, magánkereskedők adózása a szocializmus idején A II. világháborút követően több alapjogszabály született a jövedelmek adóztatására. Időrendben az első a magyar köztársaság kormányának 5.890/1946….

2019. június 6.

Felpörög a diákmunka

…fesztiválok is sok diákmunkát kínálnak. Hosszú távú karriercélokat is támogat a diákmunka Egyre többen gondolkoznak már előre is, és a hosszabb távú karrierjüket szem előtt tartva kezdnek el dolgozni a…

Deloitte: a magyar tb szabályozás felkészült a rendezetlen Brexitre
2019. május 21.

Deloitte: a magyar tb szabályozás felkészült a rendezetlen Brexitre

…van a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmény, egy esetleges rendezetlen kilépés sem teremt érdemben új helyzetet a magánszemélyek adózása szempontjából. A társadalombiztosításra vonatkozó szabályok rendezése ugyanakkor elengedhetetlen az Egyesült Királyság…

A cégértékesítés és a cégvásárlás adóvonzatai
2019. április 16.

A cégértékesítés és a cégvásárlás adóvonzatai

Magyar magánszemély mint eladó adózása cégértékesítéskor A magánszemély által történő üzletrészértékesítés esetén – főszabályok alapján, azaz magyar adóügyi illetőségű magánszemély, magyar részesedés esetében – a Kft.-ben, Bt.-ben, Kkt.-ban lévő üzletrész…

2019. április 12.

Tao-bevallás, helyesen (x)

…azt jelenti, hogy társas vállalkozóvá válnának – de ez még a jövő „zenéje”. A szaklap Családi gazdaságok adózása című cikkében részletesen ír a most hatályos szabályozásról, így a vagyoni és…

2019. április 10.

Versenytilalmi megállapodás adózása és kérdésköre

…való adózásához kapcsolódóan 19,5 % szociális hozzájárulási adót és 1,5% szakképzési hozzájárulást kell a munkáltatónak megfizetnie. Amennyiben a munkaviszony megszűnése után kerül sor a megállapodásban rögzített összegnek a kifizetésére, akkor…

Muzeális autók adózása és költségelszámolása
2019. március 25.

Muzeális autók adózása és költségelszámolása

Mi minősül muzeális autónak? Az a gépjármű, amelyet legalább 30 éve gyártottak, használata kizárólag a jellegével összefüggő célból történik, továbbá az eredeti műszaki jellemzőit nem változtatták meg, vagy annak megfelelően…

2019. február 26.

Befektetések adózása: szja és tb

A Deloitte Magyarország sorozatának előző fejezete az adóügyi illetőség fogalmát mutatta be részletesen, amelynek értelmében – legalábbis a főszabály szerint – egy magánszemély minden jövedelme az illetőség államában adózik. Ezt…

Jönnek a vagyonkezelő alapítványok
2019. február 19.

Jönnek a vagyonkezelő alapítványok

…nem éri el. A vagyonkezelő alapítvány megszűnik, ha annak vagyona három teljes éven keresztül nem éri el a tőkeminimum összegét. Vagyonkezelő alapítvány adózása, kifizetések adózása Egyelőre az adózási részletszabályok még…

2019. február 14.

A nyugdíjasok jövedelmei utáni közterhek 2018-ban és 2019-ben

…a) pontja és 11. § (3) bekezdés a)pontja]. 1.2. A nyugdíjas magánszemélyek jövedelmének adózása A nyugdíjas magánszemélyek munkaviszony alapján, megbízási szerződés keretében végzett tevékenységükre tekintettel is szerezhetnek jövedelmet. Ezen jövedelmek…

NAV-figyelő, 3. hét: számos adójogszabályt magyaráz el  a NAV
2019. január 21.

NAV-figyelő, 3. hét: számos adójogszabályt magyaráz el a NAV

…bevételt, majd ezt az ingatlant a későbbiekben értékesíti. További részletszabályokat itt olvashat. 5. Változik a tételes költségelszámolást alkalmazó mezőgazdasági őstermelők adózása A tételes költségelszámolást alkalmazó mezőgazdasági kistermelő a bevételéből levonhatja…

2018. november 21.

Tények és tévhitek az szja és a tb területén – 2. rész

A Deloitte Magyarország szja-val és tb-vel kapcsolatos tévhitekkel és tényekkel foglalkozó cikksorozata ezúttal az adóügyi illetőség fogalmát mutatja be, ami külföldön dolgozó magyarok és külföldi magánszemélyek magyarországi munkavégzése és adózása…

2018. november 12.

Év végi cafeteria a 2019-es változások árnyékában

A nyáron elfogadott és kihirdetett 2018. évi XLI. törvény megváltoztat 2019-től jó néhány cafeteria-elemet. Sajnos ezeknek megfelelően 2019-től jó néhány juttatás adómentessége, vagy éppen a kedvezményes adózása megszűnik. Sok vállalkozásnál…

Áfamentesség 12 millióig: zöld az út
2018. október 3.

Áfamentesség 12 millióig: zöld az út

…ügyfélbarát és egyszerűsített adózása. A kormány célja az, hogy egységes és a lehető legnagyobb megtakarítással járó adózást biztosítson a legkisebb vállalkozásoknak, mindez összecseng a legnagyobb ügyfélkörrel bíró adótanácsadó cégek, illetve…