600 találat erre a kulcsszóra: dr. Szűcs László

2011. május 16.

Lehetetlen elkapni Magyarországon a százmilliós csalókat

…Ez mutatja a bíróságok hozzáállását is, vagyis nemcsak a NAV keretein belül kell közös stratégiát kidolgozni a pénzmosás ellen – mondta Sors László, a NAV bűnügyi elnökhelyettese. Forrás: Napi Gazdaság…

2011. március 28.

Munkahelyek tízezreit teremtenék meg a családi cégek

…is hozzá kell járulnia – hangsúlyozza Rudas László, az egyesület elnöke. Az egyesület által „”Bölcsőprogram”” néven benyújtott munkahelyteremtő projekt összességében több tízezer, akár százezer munkahely megteremtését tenné lehetővé, amely szívóhatásával…

2011. január 11.

Borúlátóak a cégek

…banki hitelkamatok várt változására vonatkoznak, miközben minimális javulás tapasztalható az európai uniós pályázati források elérhetőségének megítélését illetően – mondta el a kutatásról Németh László, a K&H Kkv marketing főosztályának vezetője….

2010. december 29.

Széchenyi kártyával uniós támogatásért

Krisán László hangsúlyozta: a Széchenyi Kártya önerőhitel beindítása fontos segítség lehet a vállalkozásoknak a fejlesztési források megszerzéséhez. A Ka-Vosz Zrt. vezérigazgatója közölte: a Széchenyi Kártya önerőhitel konstrukció már elkészült, de…

2010. december 15.

Veszély leselkedik az evás cégekre

…a Magyar Adótanácsadók és Könyvelők Szövetségének elnöke. Zara László hozzátette: az eva-törvény kimondja, hogy az szja szerinti osztalék után nem kell megfizetni az szja-t, az eho-törvényben azonban nem szerepel ez….

2010. október 28.

Összeolvadhat a hideg- és melegkaja-jegy

…– mondta az fn.hu-nak Fata László, a Cafeteria net vezető tanácsadója. Sőt, az is elképzelhető, hogy nem lesznek külön hideg- és melegétkezési jegyek, hanem a szolgáltatók csak egyféle jegyet bocsátanak…

2010. október 18.

Elengedett követelés az szja-ban

…minden más esetben azonban a kifizető által elengedett tartozás, illetve követelés összege adóköteles. Szűcs Józsefné cikke ismertet néhány életszerű példát is, amelynek az áttekintése segítséget nyújthat a szabályok gyakorlati alkalmazásához….

2010. augusztus 9.

Viszajön a kötelelző kamarai tagság?

…kamarai tagsággal meg lehetne oldani azt is, hogy valamennyi vállalatcsoport a tényleges gazdasági befolyásának megfelelően vegyen részt a kamara döntéseiben – mondta Parragh László. Az Új Széchenyi Terv vitairata szerint…

2010. július 21.

Jobbik: nem nyitnánk új kiskaput az adózásban

…szerint nem szabad engedni, hogy ilyen ok miatt az állam végleg elessen az áfabevételtől. Ahogy előző cikkünkben megírtuk, éppen erre mondta az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) elnöke, Szűcs György az…

2010. július 6.

Nem lesz elvárt jövedelem?

A Jobbik haladéktalanul és teljesen kiirtaná a meglehetősen homályos tevékenységre jellemző kereset (piaci kereset) fogalmát az adó- és járulékfizetési rendszerből. Gyenes Géza és Nyikos László képviselők módosító indítványa szerint újra…

2010. június 21.

Nem lesz ráfázás az áfázás?

…fizetni – mondta akkor az Adótanácsadók Egyesülete elnöke, Zara László. Nem hallott még róla azonban, hogy az unión belül lenne hasonló példa. Kizárólag az államtól függ, s nem az uniótól,…

2010. június 14.

Nem szűnik meg teljesen az örökösödési illeték

A testvérek és a házastársak várhatóan nem tartoznak majd az illetékmentes körbe. Ezt Zara László, a Magyar Adótanácsadók Országos Egyesületének elnöke „meglehetősen furcsának és méltánytalannak” tartaná – írja a lap….

2010. május 31.

Az is csoda, ha 2012-re lesz adóreform

…keletkezhet, amit adócsökkentésre lehetne fordítani – mondta Akar László, a GKI Gazdaságkutató elnöke azon a műhelymegbeszélésen, amely Felcsuti Péter, a Raiffeisen Bank vezérigazgatója szervezésében jött létre. A versenytársakhoz képest egyértelműen…

2010. április 8.

Mi lesz a lánctartozásokkal?

Az építési vállalkozók érdekképviseletei eltérően nyilatkoztak az fn.hu-nak arról, vajon megfelelő eszköz-e a lánctartozások visszaszorítására, ha az építők jelzálogot jegyeztethetnek be az ingatlanra, amennyiben megrendelőjük nem fizetett nekik. A kérdés…

2010. április 2.

Meg kellene szüntetni az iparűzési adót?

…a társadalmi-kulturális folyamatokra. A felsőoktatásban szükség van a munkaerőpiac-orientáltság, valamint a gyakorlati képzés arányának jelentős fokozására – javasolják a szervezetek. Drajkó László, a Microsoft Magyarország Kft. ügyvezetője az átláthatóság fontosságára…

2010. január 29.

Mégis bevezetné az ingatlanadót a Fidesz?

…légi járművekre és a nagy teljesítményű személygépkocsikra vonatkozó rész tehát hatályban marad, azokat nem kifogásolta a testület. Mádi László nem adott konkrét programot a Fidesz lakás- illetve adópolitikájára, de alapelvként…

2010. január 25.

Az AB és az adó: elefánt a porcelánboltban

…és elismert adószakemberek is – akik között van egykori és mostani pénzügyminiszter is. Egyikük, László Csaba, a KPMG partnere, expénzügyminiszter egyenesen azt mondja, hogy a családi pótlékos adószabály megsemmisítése, különösen…

2010. január 7.

Februártól kell fizetni az elvárt járulékot

…kereset fogalma. Az ügyvédi munka ugyanis nem homogén, igen sokféle tevékenységet fed le – fejtette ki Réti László. Mindkét szervezet az alkotmánybírósági ítéletben bízik, de azt még nem tudni, mikor…

2009. december 1.

Nem nyújt be új törvényt a kormány

…lesz, vagyis a törvény szerint áprilisban vagy májusban kell voksolást tartani. Sólyom László köztársasági elnök eddig mindig tartotta magát ahhoz, hogy a lehető legkorábbi időpontra tűzte ki a választásokat, vagyis…