783 találat erre a kulcsszóra: eho 2018

2009. július 20.

Adómódosítások jövőre

…kell majd fizetniük. Eltörölték a kulturális járulékot és a tételes ehot, a százalékos eho viszont 27 százalékra emelkedik. Ötszöröse lett a rehabilitációs hozzájárulás. Az egyéni és a társas vállalkozók pedig…

2009. június 30.

Megszavazta az adótörvényeket a parlament

…felett 0,5 százalék. A törvény tartalmazza azt is, hogy 2010-től megszűnik a tételes egészségügyi hozzájárulás (eho) – írja az MTI. Jövő évtől 5 millió forintig 17, afelett pedig 32 százalék…

2009. június 23.

MSZP-vétó: a vagyonadó nem lesz leírható az szja-ból

…a tételes EHO csökkentése, hiszen a tervezet ezt is tartalmazza, vagyis az adóegyensúly nem sérül”” – mondta forrásunk. Simon Gábor, az MSZP választmányának elnöke a Hírszerzőnek elmondta, a PM külön-külön…

2009. június 17.

Durvulhat a vagyonadó

…más, amit a szocialisták megfogadnak – legalább módosított formában – Kóka és Horn javaslataiból, avagy inkább lemondanak az új adó bevezetéséről. Ebben az esetben valószínűleg elmaradna a tételes eho (a…

2009. március 5.

Kormánymozdulatok a Reformszövetség felé

…eho szinten tartását. Forrásaink szerint a kormány egy korábbi javaslatában szerepelt már az eho megemelése, végül azért döntöttek a mostani verzió mellett, mert ez a kis- és középvállalkozásokat segíti inkább….

2009. március 3.

Az utalványok halála jöhet

…rendes bérjövedeleménél alacsonyabb adó terhelné. A juttatások 11 százalékos egészségügyi hozzájárulás (eho) alá vonásának lehetősége már tavaly ősszel felvetődött, értesülésünk szerint pedig jelenleg egy 19 százalékos személyi jövedelemadó vagy egy…

2009. február 25.

Még brutálisabbá válhat a Gyurcsány-csomag

…csomagjának 8000 forintos eho-emelési javaslata végül kompromisszumos módon 5000 forintra mérséklődött. A Gyurcsány-csomag nagyvonalúbb: nem emelné az eho-t, bár a kiszivárgott hírek szerint a kormány csomagjának első változata is az…

2009. február 11.

Minden adókedvezmény a kukában végezheti

Mivel ezzel elvileg ötödére csökkenne az egészségbiztosítási járulékból várható bevétel az érintett célcsoportban, ennek ellentételezéseként a tételes eho a mostani 1950 forintról 5100 forintra emelkedne – szellőztette meg az Index…

2009. január 29.

Áfaemelés járulékcsökkentésért

…csökkentene. A néhány százalékos járulékok (például a munkaadói járulék, a munkavállalói járulék, az innovációs járulék, az eho) megszüntetése kevesebb adminisztrációs költséget jelentene. Hibás lépés volt az áfacsökkentés A járulékcsökkentés ellentételezésére…

2008. november 11.

Járulék- és eho-fizetési problémák a gyakorlatban

…hónapra biztosítottá válik, ha a díjazás havi összege eléri a minimálbér harminc százalékát. Egészségügyi hozzájárulás fizetése ingatlan bérbeadásakor Az Eho-tv. szerint a magánszemély a bevallási kötelezettség alá tartozó ingatlan bérbeadásából…

2008. szeptember 12.

Bolondok napján jönnének a legújabb adók

…11 százalékos egészségügyi hozzájárulás (eho) fogja terhelni. Hátrányos az alacsony jövedelműeknek Pataky Péter szerint különös, hogy a foglalkoztatást élénkítő adókedvezmények kikerülnének az adójogszabályokból, hiszen el kellene dönteni: akarunk-e nagyobb foglalkoztatást…

2008. szeptember 5.

Hat éve csapong az adópolitika

…hozzájárulását (eho), és emelnék a cégautók adóját is. Sáveltologatások Gyurcsány Ferenc javasolja a személyi jövedelemadó (szja) sávjainak eltolását is, amivel az adóalanyok számára kedvezőbbé válna az adózás. Ez azonban alig…

2008. szeptember 1.

Ami a fizetett Gyurcsány-mellékletből kimaradt

…elszámolni, s a természetbeni juttatásokat – ilyen például az étkezési és üdülési utalvány – 11 százalékos egészségügyi hozzájárulással (eho) terhelnék meg. Mindebből Gyurcsány 120 milliárd forint bevételre számít. 180 milliárd…

2008. augusztus 22.

Adócsörte félkész tervekről

…eho 8000 forintra való emelése, valamint a kispénzűek éreznék meg leginkább az egyszeri áfaemelés esetleges drágító hatását. Hogy a ma alacsony jövedelem után adózók nagy része rosszul járna a javasolt…

2008. augusztus 21.

Az eva tündöklése és bukása

…4 százalék különadó, 25 százalék osztalékadó, 14 százalék eho) adó helyett máris csak 25 százalék evát kell fizetned. Vagyis 100 forint – a kkv-ban megtermelt adózás előtti – eredményből az…

2008. augusztus 13.

Magánemberekkel fizettetnék meg a cégek adókönnyítését

…EVÁ-t, az EKHO-t, az őstermelői kedvezményeket. Megemelnék a tételes egészségügyi hozzájárulást (EHO) 8000 forintra. A FigyelőNet kérdésére a tanácsadók határozottan cáfolták, hogy a javaslatcsomag a nagyobb cégeknek kedvezne a kisebbek…

2008. július 1.

Járulékcsökkentésre készül a kormány

…átalakítása. Tipikusan ilyen a tételes egészségügyi hozzájárulás, aminek megszüntetését három évvel ezelőtt már tervezte a kormány, végül azonban csak az eho mértéke csökkent 3450 forintról 1950-re. Persze azt még nem…

2007. augusztus 21.

Adóköteles a jogosulatlan szolgáltatás

…kifizetéssel összefüggésben, így a magánszemélynek ˝juttatott˝ egyéb jövedelemről, a le nem vont adóelőlegről és a megfizetett ehóról. Az egészségpénztárnak a kifizetéskor keletkezik adóelőleg-megállapítási, a teljesítést követő hónap 12-éig pedig ehofizetési…