423 találat erre a kulcsszóra: feh%C3%A9red%C3%A9s

2012. július 10.

Obama adóztatná a gazdagokat

A középosztály adóterheinek csökkentésére szólította fel a kongresszust Barack Obama. A Fehér Házban hétfőn elmondott beszédében az amerikai elnök arra kérte a törvényhozókat, egy évvel hosszabbítsák meg a még az…

2012. július 5.

Parragh: meglöki a gazdaságot az akcióterv

…a kifehéredés miatt néhány éves távlatban akár 0,5-0,8 százaléknyi GDP-többlet is jelentkezhet, és az új adóból származó éves bevétel elérheti a 150-200 milliárd forintot. Kisvállalati adó: fehérít, serkent A kisvállalati…

2012. július 4.

Nem csodafegyver a járulékcsökkentés

…vélekedett Zara László. A járulékelengedés ezen a területen is fehérítheti a gazdaságot, és fékezheti az 55 évnél idősebbek elküldését, mert most még sok cégnél érdemes lehet az idősebb kollégát kisebb…

2012. július 3.

Lelkesek a munkahelyvédelmi akciótervtől

…Mindkét munkaadói szervezet képviselője úgy véli, hogy a könnyített adó-, illetve járulékteher hozzájárulhat ahhoz, hogy „fehéredjen” a kkv-szektor. Vadász György szerint ugyanis 600 ezer munkavállaló dolgozik a feketegazdaságban, amelyből járulék…

2012. július 2.

Munkaügyek, adózás, tb: új világra ébredtünk

…ahogy ez évek óta működik az építőiparban. A fordított adózást most a gabona-, az olajosmag- és fehérjenövény-kereskedelemben vezetik be, konkrétan a búza, az árpa, a rozs, a zab, a triticale,…

2012. június 28.

Romániának bejött a fordított adózás

A hazai gabonát, az olajos magvak és a fehérje növények termését 2012 júliusától már fordított áfával kell értékesíteni. Az új rendszer kiszűri a piacról az illegális kereskedőket és több lesz…

2012. június 27.

Mit hozott az egykulcsos szja a gazdaságnak?

A többletjövedelem egy részét megtakarításra fordították az emberek, és az egykulcsos adórendszer fehérítette is a gazdaságot – írta a minisztérium. Az szja-rendszer átalakítása nélkül a fogyasztás volumenének visszaesése mintegy 1,8…

2012. június 27.

Fordított adózás: gyakorlati tudnivalók július 1-től

…a gabona-, az olajosmag- és fehérjenövény-kereskedelemben vezetik be. Főszabályként akkor kell majd fordítottan áfázni, ha a teljesítés 2012. július elsejére, vagy az utáni napra esik. A NAV részletes tájékoztatója rögzíti:…

2012. május 22.

Milyen adót viselnének el a bankok?

…összegét, és megadóztatnák a céges készpénzforgalmat. Ez utóbbi javaslatuk mellett azzal érvelnek, hogy összhangban van a készpénzforgalom visszaszorítására tett kormányzati javaslatokkal és fehérítené a gazdaságot, ráadásul csökkenthetné a lakosságra jutó…

2012. május 15.

Júliustól jön a fordított adózás

…olyan adózási mechanizmus, amely szakértők szerint eredményesen hozzájárulhat a mezőgazdaság meghatározott területein jellemző áfacsalási módszerek visszaszorításához. A jogszabály alapján a fordított adózást a gabona-, az olajosmag- és fehérjenövény-kereskedelemben vezetik be….

2012. május 14.

Vámosi-Nagy: lassan megvalósul a Bokros-program

…terhelik. Bizonyos értelemben terhelik csak a szegényekre: az ágazati különadók egy része sújtja áttételesen őket. Tovább fékezi a bankszektort a pénzügyi tranzakciós illeték? Helyes lépés és fehéríti a gazdaságot, hogy…

2012. április 26.

Merre viszi az adórendszert a Széll Kálmán Terv 2.0 ?

…vállalati méret szerint folyamatba épített ellenőrzéseket kellene alkalmaznia a hatóságnak. A vállalati központok és a fióktelepek, telephelyek, leányvállalatok közötti elszámolás jelentős rejtett adóbevételeket tartogathat. Ez a terület még mindig „fehér…

2012. április 26.

NAV: célkeresztben az ügyvédek és az adószakértők

…milliárd forintot kell beszednie, ez pedig csak akkor lehetséges, ha szélesedik az adózók köre, vagyis fehéredik a gazdaság. A szolgáltatási szektorban az operatív ellenőrzések során a leggyakoribb probléma az alkalmazottak…

2012. április 23.

Sok új adót jelentettek be

…olvasható a konvergenciaprogramban. Kisebb módosulások A konvergenciaprogramból kiderül még, hogy a kabinet az idei második félévben a gabona- és az olajosmag- és fehérjenövény szektorban bevezetett fordított áfázástól idén 10, jövőre…

2012. március 24.

Egyzetetés alatt a fordított adózás a mezőgazdaságban

…– a tárca közlése szerint – hozzájárulhat a mezőgazdaság meghatározott területein jellemző áfa-csalási módszerek visszaszorításához. A kormány ezért a gabona, olajosmag és fehérjenövény szektorban fordított adózást kíván bevezetni. A tervezet…

2012. március 19.

Sok igazolás kell a bérkompenzációhoz

…teljesen. Fehér József főtitkár a Kossuth Rádióban elmondta: az eddig tapasztalatok szerint több ezer embernek lett kevesebb a nettó fizetése. Hozzátette: szerinte rendkívül nehézkes és bürokratikus a rendszer, hiszen számos…

2012. március 5.

A horvátoknál is változnak az áfa-kulcsok

…gabonaalapú készítmények, a vízszolgáltatás, a palackozott vagy más kiszerelésű vizek, illetve a cukornádból vagy cukorrépából előállított fehér cukor. Egyes horvát gyártók és kereskedők azonban jogértelmezést kértek – de egyelőre nem…

2012. február 24.

A GDP tizedét költjük nyugdíjra

…Európai Bizottság nyugdíjrendszerről összeállított fehér könyvét, amely a nyugdíjrendszer problémáinak kezelésére is kínál megoldásokat. A probléma jelentőségét mutatja a nyugdíjakra fordított állami kiadások mértéke is: az EU 27 tagállamában a…

2012. február 17.

Karrier Híd: átverés vagy gondoskodás?

„Átverés és megtévesztés a Karrier Híd program, amelynek lényege, hogy a közszolgálatból elbocsátott dolgozókat alkalmazó magáncégek járulékkedvezményt kapnak” – mondta Fehér József, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálatban Dolgozók Szakszervezetének…

2011. október 25.

Így adózunk 2012-ben – Matolcsy szerint minden ezen múlik

…törvényben ugyanakkor nagyon sok, a tisztulást segítő, a fehérítéshez vezető lépés található, amelyek révén egyszerűbbé válik az adórendszer. A nyugat csapdája Alapelv az is, hogy záródjanak a költségvetésen lyukat ütő…