524 találat erre a kulcsszóra: fogyasztóbarát hitel

2010. augusztus 23.

Augusztustól igényelhető a Széchenyi Forgóeszközhitel

…Széchenyi Kártya család. Továbbra is változatlan feltételekkel igényelhető a folyószámlahitel, emellett augusztustól már forgóeszközhitel-kérelmeket is fogadnak a KAVOSZ ügyfélszolgálatai. Szeptembertől beruházási hitelt, 2011-től kezdődően pedig önerő-hitelt is felvehetnek a kisvállalkozások….

2010. július 8.

A lakáshitelesek rosszul járnak a bankadóval

…jelzálogfedezettel biztosított hiteleken fog lecsapódni, de megjelenhetnek a korábbinál kevésbé előnyös betéti termékek is, illetve emelkedhetnek a díjak és jutalékok is. Hangsúlyozzák azonban azt is: amennyiben hatásos új intézkedések születnek…

2010. április 14.

Visszahoznák a szocpolt

…lenne a határ. Korszerűsítésnél a hitelt maximálná a tanulmány, mégpedig 5 millió forintban. Alapesetben a vételár – építési költség – fele lehetne a hitel, két vagy több gyermeknél 60 százalék,…

2010. április 2.

Fogyasztóvédelmi megavizsgálat a bankoknál

…magatartási kódex pontjait kéri számon az érintetteken. Így többek között azt nézi, hogy a bankok csak a kódexben felsorolt okok megléte esetén módosítják-e egyoldalúan a hitelszerződéseiket, kielégítő-e a hitelnyújtás előtt,…

2010. március 25.

Megfenyítheti-e a bankokat az állam?

…az áll, hogy „a bankok hitelezési képessége erős, likviditása jó, ennek ellenére továbbra is alacsony a kockázatvállalási hajlandóságuk, ami főként a vállalati szegmensben eredményez szűk hitelkínálatot”. A januári hitelkihelyezési adatokat…

2010. március 24.

Egy hét alatt 720 millió forintot szórt ki az MFB kkv-knak

Az állami tulajdonú hitelintézet 2009. január 1-eje óta eddig 67,8 milliárd forintot fizetett ki a mikro-, kis- és középvállalkozások hitelkérelmeire. A bank a kkv szektortól a különféle vállalkozói hitel- és…

2010. március 10.

Sokan vártak rá: indul az első pozitív adóslista

A Credit Bureau egy olyan rendszer, amely hitelezési információkat gyűjt a banki ügyfelekről, majd felhasználásra bocsátja az ügyfél havonta frissített hitelezési történetét a vele szerződésben álló hitelintézetek számára. A jó…

2010. február 9.

Szigorodó lakossági hitelezés márciustól

Általános követelmények A jogszabály értelmében júniustól a hitelnyújtó nem nyújthat hitelt kizárólag a hitelkockázati fedezet figyelembevételével, a természetes személy hitelképességét, illetve hitelezhetőségét minden egyes hitelbírálatkor meg kell vizsgálnia. A hitelképesség,…

2009. december 17.

Egy év, egy adós, egy hitel

…1-jétől a hitelintézetek törvényileg korlátozott mértékű díjat szedhetnek a hitelek előtörlesztése esetén. A hitelező jogosult az igazolt költségei miatt díjat szedni, de ennek mértékét a törvény korlátozza. Fogyasztási hitelek esetében…

2009. november 3.

Elmélet és gyakorlat: lesz-e hitelszigorítás?

…életminőség javítását, ugyanakkor a hitelek a kívánatosnál nagyobb mértékű eladósodáshoz vezettek. A hitelfelvétel szigorítása ugyanakkor szinte bebetonozza a már meglévő hiteleket, és a hitelkiváltás – mint lehetőség egy kedvezőbb hitelre…

2009. október 30.

Bevált stratégiák a válságban

…ami a hitel visszafizetésének forrása lehetett volna. A finanszírozási lehetőségek beszűkülésére, hitelkeretek csökkenésére orvosság az ésszerűbb eszközgazdálkodás, mind a tárgyi, mind a forgóeszközök területén. Az indokoltnál magasabb forgóeszközigény, és ezáltal…

2009. szeptember 15.

Hitelkiváltó hitel kisvállalkozásoknak

…fennálló hitelek kiváltására. A Hitelkiváltó bevezetésével azonban alkalmassá váltak más hitelintézetnél fennálló tartozás kiváltására. Ha az Erste Bankhoz forduló ügyfeleknek más hitelintézetnél van saját forrású folyószámlahitele, forgóeszközhitele vagy beruházási hitele,…

2009. augusztus 31.

Olykor méltányos az adóhatóság

…rezsiköltségeket, a lakást terhelő hitel havi törlesztőrészletét, a közös háztartáson kívül élő hozzátartozó igazolt támogatását, valamint a tartósan beteg, fogyatékos családtag ellátásával kapcsolatos többletköltségeket. Jogi személy és egyéb szervezet esetében…

2009. augusztus 5.

Diákhitel: APEH-fenyegetés, több ezer bedőlt hitel

…rossz anyagi helyzetük miatt. A diákhitel nagy előnye továbbá, hogy gyakorlatilag szabad felhasználású hitelnek minősül, és mint ilyen, jóval olcsóbb a hasonló piaci hiteleknél. Ráadásul tulajdonképpen alanyi jogon jár a…

2009. augusztus 3.

Egyre népszerűbb a Széchenyi Kártya

…kihelyezett kedvezményes hitel elérte a 656 milliárd forintot. A KA-VOSZ adatai szerint 2002 és 2009 között a kihelyezett hitel 38 százalékát az 500 ezer forint és 4 millió forint közötti…

2009. július 20.

Pályázatok k+f+i parkokra

…projekt összköltségének legalább 25 százalékára saját forrással kell rendelkeznie, ez lehet számlapénz, bankbetét, a pályázó nevére szóló értékpapír, bankhitel, tagi, illetve magánkölcsön, a projekt érdekében végrehajtott tőkeemelés, zárt végű pénzügyi…

2009. július 14.

Bankgarancia programmal a vállalkozások felpörgetéséért

A program részleteiről Varga István fejlesztési és gazdasági miniszter azt mondta, a várhatóan augusztus közepétől elérhető hitelkonstrukciót a Magyar Fejlesztési Bank hirdette meg 50 milliárd forintos összeggel. Erre, 125 milliótól…

2009. július 14.

Jóváhagyta az Európai Bizottság a devizahitelesek támogatását

Az Európai Bizottság döntése alapján a jogszabály összeegyeztethető az uniós előírásokkal, így már nincs akadálya az állami kezességvállalás melletti áthidaló kölcsönök folyósításának. Az áthidaló hitel feltételeit a lakáscélú kölcsönökre vonatkozó…