935 találat erre a kulcsszóra: gazdasági társaságok

2011. január 25.

A magánszemélyek új különadójának munkajogi vonatkozásai

…illetve közalkalmazottnak, a köz- vagy kormánytisztviselőnek a bíróság. Az adóalap – két csoport Nem minősül a különadó alapjának: az állami vezetők, polgármesterek, (fő)jegyzők, a köztulajdonban álló gazdasági társaságok vezető tisztségviselői…

2011. január 13.

Nehezen állnak össze a fizetési listák

…jelent. A cafeteriarendszer szabályozásának változása a megkérdezett cégek 65 százalékát arra késztette, hogy átgondolja eddigi politikáját, ám négyötödük továbbra is ki szeretné használni a lehetőségeket. A kutatásban részt vevő társaságok…

2010. december 28.

Megszenvedik a biztosítók a bankadót

…viharkárok következményei is. Éppen ezért „”a legrosszabbkor jött”” a bankadó a biztosítóknak. Ennek ellenére a biztosító társaságok az első perctől kezdve kinyilvánították, hogy tisztában vannak társadalmi felelősségükkel, a költségvetés és…

2010. december 10.

Fontos változás a cafeteriában

…alkalmazott esetében egyenlő arányban kell alkalmazni, vagyis az nem lehet sem teljesítményfüggő, sem egyéb szempontból differenciált – ellenkező esetben jóval magasabb adót kell fizetni. Ez azt jelenti, hogy a társaságok…

2010. november 30.

Eva: közel a bejelentkezési határidő

…ügyvivői irodák, az erdőbirtokossági társulatok, a betéti társaságok és a közkereseti társaságok. Egyéni cég legkorábban a 2012. évben lehet az eva alanya az Eva tv-ben az adóévet megelőző naptári évre…

2010. november 5.

Levélben is szavazhatnak a részvényesek

Uniós jogharmonizációs kötelezettség indokolta a részvénytársaságokra vonatkozó szabályok 2009-es módosítását. Az Európai Közösségnek a tőzsdére bevezetett társaságok részvényeseit megillető jogosultságokról szóló irányelve elsősorban a határokon átnyúló szavazáshoz kapcsolódó problémákat oldja…

2010. október 11.

Behajthatatlan követelésekkel küzdenek a cégek

Összesen mintegy 6500 társaság mutatott ki ekkora mértékű behajthatatlan követelést, ebben a számban a pénzügyi tevékenységet végző társaságok is szerepelnek. Könnyű belátni, hogy ez a kör jelentős tételt visz el…

2010. augusztus 19.

Hatályba léphet a gazdasági törvénycsomag

A Magyar Közlöny 132. számában hirdették ki az egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról a 2010. évi XC. törvényt. A gazdasági törvénycsomag tartalmazza többek között az adómentes…

2010. július 28.

Eltűnhetnek Magyarországról egyes biztosítók

…a szervezet sajtóközleménye. A biztosítók kétharmada veszteséges lehet 2010-ben, több cég eredménye a különadó miatt fordul mínuszba. A korrigált díjbevétel alapján kivetett adó túlzott mértékű, amelyet a társaságok egy része…

2010. július 20.

Gazdasági törvényekről szavaznak a héten

Az idei nyári rendkívüli ülésszak utolsó, csütörtöki ülésére marad jó néhány izgalmas, fontos gazdasági törvény végszavazása. A leginkább várt jogszabály a gazdasági és pénzügyi salátatörvény lesz, amely az Orbán-csomag legfontosabb…

2010. május 31.

Elektronikus fizetési meghagyás júniustól

…előírt határidő. A jogi képviselővel eljáró ügyfelek, illetve a jogi személyiséggel rendelkező vállalkozások, azaz a korlátolt felelősségű társaságok és a részvénytársaságok a beadványaikat – néhány ritka kivételtől eltekintve – kizárólag…

2010. május 26.

Kapcsolt vállalkozások a társasági adóban

…szerinti előírásoknak megfelelően elkészített nyilvántartásait, feltéve, hogy az abban bemutatottakhoz képest nem történt árat befolyásoló változás. A nyilvántartási kötelezettség – változatlanul – csak a gazdasági társaságokra, egyesülésekre, európai részvénytársaságokra, európai…

2010. április 22.

Eltitkolt illetékek: beletörhet az APEH bicskája

…alapján például a bejelentési kötelezettség elmulasztását hivatalból ellenőrizni tudnák. A hivatalnak nem állnak rendelkezésre adatai arról sem, mely társaságok rendelkeznek ingatlannal, legfeljebb arról, hogy mely társaságok rendelkeznek ingatlannal és a…

2010. március 2.

Vezető tisztségviselők jogviszonya, járulékfizetése

A 2009/85. Adózási kérdés a gazdasági társaságok vezető tisztségviselőinek a jogviszonyával, a biztosítási és járulékfizetési kötelezettségükkel foglalkozik. Fontos kiemelni, hogy eszerint a vezető tisztségviselői tevékenység továbbra sem látható el társas…

2010. március 1.

Az átalakulás illetékjogi megítélése 2010-től

…gyakorlatilag a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (Gt.) szerinti valamennyi átalakulás esetében illetékmentességet biztosított. A 2010. január 1-jétől hatályos szabály A fentiekkel szemben az Itv. 26. §-a (1)…

2010. március 1.

Társas vállalkozás tagjainak biztosítási jogviszonya

…irodát, valamint az egyéni céget is. Az adóhatósági tapasztalatok alapján a legtöbb probléma a gazdasági társaságok tagjai kapcsán jelentkezik e kérdéskörben, éppen ezért a továbbiakban kizárólag a gazdasági társaságokkal, mint…

2010. február 23.

A szolgáltatások teljesítési helye az áfában 2010-től

…értékesítésénél, a teljesítés helye az a hely volt, ahol a szolgáltatás igénybevevője, vevője, gazdasági céllal letelepedett, illetve gazdasági célú letelepedés hiányában pedig, ahol lakóhelye vagy szokásos tartózkodási helye van. Tehát,…

2009. december 28.

Jöhetnek az egyforintos társaságok

A korábban elvárt hárommillió forint először ötszázezer forintra csökkent, jövőre pedig még ennyit sem kell összeszednie a leendő társaságok tulajdonosainak. A jogszabály értelmében ugyanis tetszőlegesen meghatározhatják az alapítók azt a…

2009. december 28.

A rendes szabadság és a munkaszüneti nap

…fontos gazdasági érdek fennállására, ha az esedékesség évéből még fennmaradó időtartamban a rendes szabadságot – a gazdasági érdeke sérelme nélkül – kiadhatta volna. A munkáltatóműködési körét közvetlenül és súlyosan érintő…