521 találat erre a kulcsszóra: index.php

2024. január 24.

Kevéssé hisznek a kkv-k az uniós pályázatokban

…és középvállalkozások következő egy évi várakozásait jelző K&H kkv bizalmi index legutóbbi, 2023 negyedik negyedéves felmérése szerint a kkv-k egyelőre még bizonytalanok az uniós pályázatokkal kapcsolatban. „A felmérés novemberben zajlott,…

2024. január 10.

Javultak a turisztikai cégek várakozásai tavaly decemberben

…értéke azt jelzi, hogy az ágazat szereplői helyzetüket enyhén romlónak érzékelik. A szálláshely szolgáltatásban csökkent az index, míg a vendéglátásban enyhén, az egyéb turisztikai szektorban jelentősen emelkedett. A szálláshely-szolgáltatás indexe…

2024. január 8.

Sok fiatalnak hiányzik a munkahelyi megbecsültség

…százalék volt 2017 közepén és 39 százalék 2023 harmadik negyedévében. A két adat nagyjából hasonlóan alakult végig ebben az időszakban, eltekintve néhány pozitív és negatív kilengéstől. Forrás: K&H ifjúsági index…

2024. január 8.

Kritikus szakaszban az építőipar a cégtrend tükrében

…Index (CFI – az adott időszak alatt törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkhöz képest) novemberre vonatkozó értéke az építőiparban országosan 19,67 % volt. Vármegyei szinten…

2023. december 22.

A fiatalok is ajándékoznak Karácsonykor

Kicsivel több pénzből vásárolnának ajándékokat az idei karácsonyra a fiatalok, mint egy évvel ezelőtt, ám igen jelentősek a különbségek – derül ki a K&H ifjúsági indexből, amely a 19-29 évesek…

2023. december 22.

A céges flottát féltik leginkább a vállalkozások

Az elmúlt két év bizonytalanságai még inkább fokozták a cégek igényét a biztosításokra. Ezt mutatják a magyarországi mikro-, kis- és középvállalkozások várakozásait jelző K&H kkv bizalmi index legutóbbi eredményei, amely…

2023. december 6.

Rengeteg OTP Simple-felhasználó fiókját törték fel csalók

…is gondoskodik. Az alkalmazást fejlesztő és üzemeltető OTP Bank a Telex megkeresésére közölte, hogy a blokkolt felhasználók a bankkártyáikat egyéb, Simple-ön kívüli módokon továbbra is zavartalanul tudják használni. Forrás: [index]…

2023. december 5.

A hamisított termékek egészségügyi kockázatai

…gyártás is. Ha a NAV szakemberei hamisnak látszó termékeket találnak, értesítik a jogtulajdonost, aki eldönti, hogy az eredeti-e. A cikket és a 45 perces podcastot ITT érhetik el. Forrás: [index]…

2023. november 8.

Az idén is meghirdetik a Magyar Innovációs Nagydíj Pályázatot

…az Országház Felsőházi Termében ünnepély keretében adják majd át 2024 március végén. A pályázati kiírás részletei a szövetség honlapján a https://www.innovacio.hu/nagydij_felhivas.php oldalon érhetőek el – olvasható a MISZ közleményében. (MTI)…

2023. október 24.

Kamatdöntés – Három év után csökkent az alapkamat

…végi lassú élénkülésében szerepet játszik a szeptembertől növekvő reálbér-index is. A hazai kivitel idén is emelkedhet, míg az import mérséklődik a belső keresleti tételek visszaesése és az alacsonyabb energiaárak miatt….

2023. október 2.

A növekedés mértéke várhatóan elmarad az inflációtól

…profit reálérték növekedést valószínűsítenek a következő egy évben. A K&H kkv bizalmi index legutóbbi eredményeiből az is kiderül, hogy a nem túl biztató pénzügyi várakozások a beruházási szándékot is visszafogják….

2023. szeptember 25.

A Booking-botrány mélyére ás a Gazdasági Versenyhivatal

…a piaci folyamatok teljes feltárásához és értékeléséhez további időre van szükség – jelezte hirdetményében a hatóság, hozzátéve, hogy a végzés ellen nincs helye önálló jogorvoslatnak. Most az [index] információi szerint…