970 találat erre a kulcsszóra: kiemelt adózó

2010. december 30.

Januártól feláll a NAV

…illetékességi területük az állami adóhatóság fővárosi és Pest megyei szerveinek illetékességi területéhez igazodik. Létrejön a regionális parancsnokság utódaként megalakuló főigazgatóság alárendeltségében egy új vámszerv, a Kiemelt Ügyek és Adózók Vám-…

2010. december 9.

Hiteles útnyilvántartás kell a költségelszámoláshoz

…hiteles dokumentumként nem fogadták el, így az adózó terhére cégautóadót, egészségügyi hozzájárulást és munkaadói járulékot állapítottak meg. Az adózó ezt köbvetően kereset indított az adóhatóság határozatának a megsemmisítése és a…

2010. november 15.

Tíz százalékos adókulcs a társasági adóban

…eltérésekkel A kedvezményes adókulcsot az első félévben is alkalmazó adózóknak a korábbi szabályozás alapján a bemutatott együttes feltételeket 2010-ben az alábbi eltérésekkel kell teljesíteni. – Az adózó a számított adóalap…

2010. november 9.

Üzletlezárás jogszerűsége

…helyiséget 12 nyitvatartási napra lezárhatja, illetőleg az adózó tevékenységének jellege szerint az adóköteles tevékenység gyakorlását ugyanezen időtartamra felfüggesztheti, ha az adózó (a) be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztat vagy foglalkoztatott, (b)…

2010. október 13.

Társasági adófizetés az évközi adóváltozások alapján

…álló adózó kivételével – kell a 2010. adóévi adókötelezettségre alkalmaznia. Ez azt jelenti, hogy a fentiek szerinti arányos adóalap-megosztás csak a naptári évvel azonos üzleti év szerint működő adózók esetében…

2010. október 11.

A beszámoló szankcionálása

…felel meg a törvényi követelményeknek és e jogszabálysértés az adózó könyvei, nyilvántartásai hiányosságaira, illetve azok szabálytalan vezetésére vezethetőek vissza, valamint azon alapulnak, akkor az adózó kizárólag az utóbbi jogsértések alapján…

2010. szeptember 27.

Az adóigazgatás átalakítása

…Az APEH területi szerveinek, azon belül igazgatóságnak minősül a Kiemelt Ügyek Igazgatósága és a Kiemelt Adózók Igazgatósága is. A Kiemelt Ügyek és Adózók Főigazgatósága, a Kiemelt Ügyek Igazgatósága és a…

2010. augusztus 26.

Öt Új Széchenyi-terves témát kutatnak

A kutatások jelenleg a tervezési szakaszban tartanak. Vizsgálnák a fenntartható fejlődés kereteit, a nemzetközi gazdasági folyamatokat és a hazai üzleti szféra versenyképességét. Kiemelten foglalkoznak azzal, hogyan erősödhet az innovációs szemlélet,…

2010. augusztus 25.

Hatáskörváltozás a helyi iparűzési adózásban

…többletkötelezettséget nem okoz az adózónak. A székhely mellett Htv. szerinti telephellyel (telephelyekkel) rendelkező, illetőleg az ideiglenes jellegű tevékenységét több településen is végző vállalkozónak 2010. június 29-étől – így 2010. adóév…

2010. június 29.

Az elévült túlfizetést törlik

Egy konkrét ügyben az adóhatóság folyószámla-kivonatot küldött az adózónak a 2005. elejétől 2006. októberéig könyvelt tételeiről. Ebből kiderült, hogy a korábbi túlfizetését elévülés miatt törölték. Az adózó ezzel szemben kérte…

2010. június 25.

Elég-e a forrásátcsoportosítás a kkv-k támogatására?

…Egyrészt a kkv szektor részére elérhető pályázati kiírásokon belül is megfelelően kell artikulálni az egyes projekt- és cégméretek között. Másrészt nem lenne szerencsés, ha a nagy-, illetve kiemelt projektek eddigi…

2010. június 24.

APEH-méltányosság: magánszemélyeknek az adót is elengedhetik

…törvény nem határoz meg maximális futamidőt. Az adózó kérelmében megjelölhet egy általa kívánatosnak tartott futamidőt, azonban ettől az APEH határozatában lefele eltérhet. Amennyiben az adózó nem jelöl meg futamidőt, abban…

2010. június 15.

AZ APEH bírságolási gyakorlata

…adózónkénti egyéniesítéssel és differenciálással értékelendők. A bírság kivételes méltánylást érdemlő körülmény esetén hivatalból vagy kérelemre mérsékelhető, illetve a bírság kiszabása mellőzhető, ha a körülményekből megállapítható, hogy az adózó, illetve intézkedő…

2010. május 26.

Kapcsolt vállalkozások a társasági adóban

…fenn. Ezek szerint 2010-től kapcsolt vállalkozásnak minősül: 1. az adózó és az a személy, amelyben az adózó – a Polgári törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) rendelkezéseinek…

2010. április 23.

Még 21 ezer adózó nem felel meg a TEÁOR ’08-nak

A 2008. január 1-jétől alkalmazandó TEÁOR’08, illetve Szakmakód’08 tevékenységi besorolások átfordítására mintegy 1.200.000 adózó volt kötelezett. 2010. április közepéig az adózók jelentős része törvényi kötelezettségének eleget tett, azonban mintegy 21…

2010. április 14.

Bevallott forintok: mire mozdul az APEH?

…nyugdíján kívül más jövedelme nem volt, vagy az az adózó, aki kizárólag adóterhet nem viselő járandóságnak minősülő jövedelemmel rendelkezik (pl. gyes), illetve ha az adózó ingatlanát, vagyoni értékű jogát értékesítette,…

2010. március 23.

Sok pénzt bukhatsz, ha nem figyelsz az adóbevallásodnál

…után a program kiszámolja az adózónak, hogy mennyi a 2009-es adóévben maximálisan igénybe vehető adójóváírása. Amennyiben az adózó a 30. sorban megadja az adójóváírásra jogosultsági hónapok számát, úgy a program…

2010. március 17.

Az adószám felfüggesztése és az áfa

…adószám felfüggesztésére okot adó tényállások röviden: APEH irat kézbesíthetetlensége két alkalommal; az adózó nem található a székhelyén; az adózó képviselője (vezető tisztségviselője) nincs bejelentve az adóhatósághoz; az adózónak nincs képviselője,…

2010. március 8.

A válság miatt visszafordult a fehéredés

…jogszerűtlen adózói eljárásra történő gyors reagálás. Tavaly közel 300.000 ellenőrzés összesen 443 milliárd forint nettó adókülönbözetet tárt fel. Az ellenőrzéshez kapcsolódó szankció 300 milliárd forint volt. A számla- és nyugtaadási…