537 találat erre a kulcsszóra: munkahelyi balesetek

2015. július 16.

A SZÉP kártya problémái

…– legfeljebb 225 ezer forint támogatás; b) vendéglátás alszámlájára utalt, melegkonyhás vendéglátóhelyeken (ideértve a munkahelyi étkeztetést is) kormányrendeletben meghatározott étkezési szolgáltatásra felhasználható – több juttatótól származóan együttvéve – legfeljebb 150…

2015. július 14.

Tapasztalatok a munkaügyi ellenőrzésekben 1.

…sor. A munkavédelmi felügyelőségekre beérkező bejelentett, kivizsgálásra kötelezett súlyos munkabalesetek kivizsgálása részben megtörtént, illetve még nem fejeződött be. AZ ELLENŐRZÉSEK SORÁN HOZOTT HATÁROZATOK A kiadmányozott határozatok közül az azonnali intézkedést…

2015. július 9.

Kötelezettségek a munkahelyen

…belül lehet alkalmazni. Bűncselekmény elkövetése esetén a büntethetőség elévüléséig van lehetősége a munkáltatónak a hátrányos jogkövetkezmény alkalmazására. A munkáltató jogkör gyakorlójának hitelt érdemlő tudomásszerzését nem alapozza meg munkahelyi pletykálkodás, vagy…

2015. július 8.

Nem módosul a SZÉP-kártya

…ami a jó munkahelyi teljesítmény elengedhetetlen feltétele – olvasható a közleményben. (MTI) Adó Jogtár Plusz Ingyenes próbalehetőség Adó, tb és számvitel témák joganyagai, szakértői magyarázatok, számítási példák, gyorskereső, cégeditor, változásmutató…

2015. június 2.

HR Mentor konferencia

…célvizsgálatokat, és a munkahelyi balesetek négy évre visszamenő statisztikáját. Munkavédelem területén a faipari tevékenység, biológiai kóroki tényezők okozta fertőzések és megbetegedések megelőzése, valamint bányászati munkaegészségügyi vizsgálatokat emelte ki. A munkahelyi…

2015. május 29.

A munkajogi kárfelelősség gyakorlata

…balesetről, illetve egészségkárosodásról van szó. Súlyosabb balesetek esetén a munkavállaló által igényelhető költségek is lényegesen nagyobbak lehetnek. Ezt jól példázza a BH2014. 375. szám alatti eseti döntés, amelyben a munkahelyi…

2015. május 15.

Igényérvényesítési határidők baleseti ellátásnál

…például a baleseti jegyzőkönyv, a társadalombiztosítási vagy üzemi nyilvántartás, rendőrhatósági eljárás során készített irat, orvosi lelet, boncolási jegyzőkönyv. Súlyos balesetek 2012-től a rokkantsági ellátások reformja keretében a korábbi rokkantsági nyugellátás,…

2015. május 15.

Munkajogi kárfelelősség a gyakorlatban

…balesetről, illetve egészségkárosodásról van szó. Súlyosabb balesetek esetén a munkavállaló által igényelhető költségek is lényegesen nagyobbak lehetnek. Ezt jól példázza a BH2014. 375. szám alatti eseti döntés, amelyben a munkahelyi…

2015. május 5.

Igényérvényesítési határidők baleseti ellátásnál

…egykorú okiratnak minősül például a baleseti jegyzőkönyv, a társadalombiztosítási vagy üzemi nyilvántartás, rendőrhatósági eljárás során készített irat, orvosi lelet, boncolási jegyzőkönyv. Súlyos balesetek 2012-től a rokkantsági ellátások reformja keretében a…

2015. április 24.

A Mercedes a legvonzóbb munkaadó

…fiatalok körében a Samsung, a 25-44 év közöttieknél az Audi, az ennél idősebbeknél pedig a Mercedes nyert. A legérdekesebb feladatokat és a legkellemesebb munkahelyi légkört ugyanakkor az IBM kínálja Magyarországon…

2015. április 17.

Nagy különbségek az élelmiszerfogyasztásban

…ekkora rész jut házon kívüli étkezésre is. A jövedelem növekedésével egyre csökken a vásárolt és a saját termelésű élelmiszerek részesedése, emelkedik viszont a munkahelyi, iskolai, étteremi étkezéseké. A legfelső jövedelmi…

2015. április 14.

Így ellenőrizze a munkáltatóját

…az írásbeli szerződés, és bár az így alkalmazottak társadalombiztosítási szempontból még nem biztosítottak, de – a háztartási munkát vállalók kivételével – nyugellátás, munkahelyi baleset esetén egészségügyi ellátás, valamint munkanélküli ellátás…

2015. április 14.

Így ellenőrizheti a munkaadóját

…az írásbeli szerződés, és bár az így alkalmazottak társadalombiztosítási szempontból még nem biztosítottak, de – a háztartási munkát vállalók kivételével – nyugellátás, munkahelyi baleset esetén egészségügyi ellátás, valamint munkanélküli ellátás…

2015. április 3.

Harmadával több halálos munkabaleset

…véget tavaly, méghozzá meglehetősen drasztikus módon: a halálos kimenetelű munkabalesetek száma 30 százalékkal, 69-re nőtt, s ezzel a 2011-es szintre ugrott vissza. A munkabalesetek összesített száma – a külföldön és…

2015. március 24.

Több a munkavédelmi szabálytalanság

…feldolgozó ipar, gépipar, illetve a mezőgazdaság területén használt gépek, berendezésekesetében továbbra is gyakran fordulnak elő súlyos balesetek a veszélyes tér lehatárolására szolgáló védőburkolatok, biztonsági berendezések hiánya, illetve azok használatának kiiktatása,…

2015. március 12.

Kisokos a munkába járás költségtérítéséről – II. rész

…költségtérítés a munkahelyi feszültségek elkerülése miatt nem javasolt. A munkáltató azt is megteheti, hogy – a jogszabályi kötelezettséget kivéve – a gépjárművel történő munkába járás költségtérítését nem engedélyezi. 5. A…

2015. március 3.

Hogy számít be a nyugdíjba a diákmunka?

…képesítettek, mint a jelenlegi technikumi oklevelek, vagy szakközépiskolai érettségi bizonyítványok. A szakiskolai tanulóknál az elméleti tanulmányok megismerése, az iskolai tanulmányokat folytató tanuló tevékenysége volt a jellemző, szemben a konkrét munkahelyi,…

2015. február 16.

A fizetés a legfontosabb a magyaroknak

…hogy a férfiakat az átlagosnál jobban vonzzák az előrelépési lehetőségek, de a munkahelyi légkör kevésbé fontos a számukra. A hölgyeket ezzel szemben a rugalmas munkavégzés lehetőségével, a munka és magánélet…

2015. február 16.

A beruházásoktól is függ, hol dolgoznánk

…hogy a férfiakat az átlagosnál jobban vonzzák az előrelépési lehetőségek, de a munkahelyi légkör kevésbé fontos a számukra. A hölgyeket ezzel szemben a rugalmas munkavégzés lehetőségével, a munka és magánélet…