1074 találat erre a kulcsszóra: nagyvállalati növekedési index

2010. augusztus 25.

A magánnyugdíjpénzeken múlhat az adócsökkentés

…hálásak, a külföldi finanszírozók (EU, IMF, piacok) pedig elégedettek lennének azzal, hogy az ország finanszírozási igénye nem nő – legalábbis papíron. A cikk teljes terjedelemben az index.hu-n olvasható. Forrás: index.hu…

2010. július 19.

Hajrázik a parlament

…a bankadónál) szóló törvény zárószavazásának elhalasztását. A parlament utolsó négy napján nagyon sok témával foglalkozik. Ezek közül néhányat röviden és egy kicsit bővebben is bemutat az Index.hu összeállítása. Forrás: Index.hu…

2010. július 14.

Uniós jogot sérthet a lex Járai

…székhelyén, Luxemburgban már nem fog átmenni. Az Index által megkérdezett négy adószakértő közül hárman úgy vélték, nem kis esély van rá, hogy tiltott állami támogatásnak minősülhet a néhány biztosítónak kedvező…

2010. július 12.

Az üdülési csekk adómentességét kérik a szállodások

A Magyar Szállodaszövetség hét pontban sorolta fel azokat a szükséges, rövid távon meghozandó kormányzati intézkedéseket, amelyekkel újra növekedési pályára állhat az ágazat, például áfa-csökkentést javasolnak, és az üdülési csekk adómentességét…

2010. július 9.

Adóprés gátolja a fröccsipar felvirágzását

…a rajtvonalon ragadt. Hiába készítettek költséges reklámot a királyjelmezbe öltözött Gesztesi Károllyal, a kis üveges fröccsök nem kerülhettek a boltok polcaira. A cikk teljes terjedelemben az index.hu-n olvasható. Forrás: index.hu…

2010. július 8.

A lakáshitelesek rosszul járnak a bankadóval

…magánberuházásokat, 2014-ig a privát beruházások több mint 1 százalékkal lesznek magasabbak, növekedési ütemük 2012-ig több mint 0,4 százalékponttal emelkedik, hiszen az olcsóbbá váló tőkébe jobban megéri befektetni – véli a…

2010. július 5.

Aknák az adó-salátatörvényben

…az Index elsőként beszámolt. A hasonlóság aránya igen magas, annak ellenére is, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium a két héttel ezelőtti cikkünkre úgy reagált, hogy légből kapott, megalapozatlan információk jelentek meg…

2010. június 25.

Indexen a megszövegezett adócsomag

…mint hetvenmilliárd forintot vesz ki az állam zsebéből. Érdekesség, hogy a dokumentumban felsorolják az egyes lépések költségvetésre gyakorolt hatását, a számokat összeadva azonban csaknem nyolcvanmilliárdos lyuk jön össze. Forrás: Index…

2010. június 25.

Elég-e a forrásátcsoportosítás a kkv-k támogatására?

…vállalkozásokat, és általuk a magyar gazdaságot is növekedési pályára állítani. Jelenleg is éppen ezek megteremtésén, megfelelővé tételén dolgozunk. Nagy Sándor Gyula (A Budapesti Corvinus Egyetem adjunktusa) Forráscímkézés Nagyon sok szabad…

2010. június 14.

Októberben indulhat a pozítiv adóslista

…a törlesztéssel elmaradó ügyfelek száma 400 ezerről 340 ezerre csökkent, miközben 52-ről 57 százalékra nőtt a hitellel rendelkező felnőttek aránya, a nem törlesztőké pedig 4,3-ról 4,1 százalékra csökkent. Forrás: Index…

2010. május 21.

Eldőlt, ki lesz az adóügyek ura

Némi keresgélés után Matolcsy György, a nemzetgazdasági csúcstárca várományosa kiválasztotta, ki fogja vezetni a szétdarabolt pénzügyminisztériumból hozzá kerülő adóügyi területet. A választás Balog Ádámra esett – erősítették meg az Index…

2010. május 14.

Először jövőkép kell, csak aztán adócsökkentés

…ki egy kiérlelt gazdaságfejlesztési stratégia, és határozzák meg a fenntartható növekedési pályára kerülés módját. A harmadik teendő Pitti Zoltán szerint az állam feladatának, szerepének tisztázása, ma ugyanis egy „”anorexiás”” állam…

2010. április 15.

Újabb adószabályunkat meszelték el

…visszaadnia az államnak a vállalkozások számára. De a regisztrációs adóról szóló jogszabályunkba is belekötött [2] a Bíróság. A cégtelefonáfa szabályait is meg kellett változtatnunk, mielőtt megrovásban részesültünk volna. Forrás: index.hu…

2010. április 9.

Tőkéhez jutnak a bajba jutott kkv-k

…egyes ROP-ok forrásaiból elkülönített összegekből elsősorban helyi szinten komoly növekedési potenciállal bíró kis- és középvállalkozások támogatása érdekében létrehoz egy Regionális Tőkebefektetési Alapot (RTA). Az alap elsődleges célja, hogy a válság…

2010. április 2.

Meg kellene szüntetni az iparűzési adót?

…alapul szolgálhatnak a kormányzat által a következő években megvalósítandó reformok és gyakorlati intézkedések értékeléséhez. Az anyag elkészítésével szeretnének hozzájárulni ahhoz, hogy Magyarország visszaálljon a növekedési pályára – hangsúlyozta a JVSZ…

2010. február 1.

Fellendüléssel indult az év

…az új megrendelések indexe (56,0), két hónap után visszatérve a bővülő tartományba. A beszerzési mennyiség indexe (55,2) nagy mértékben növekedett (8,9 százalékponttal) decemberhez képest. A termelési mennyiség indexének (56,2) folyó…

2009. december 21.

A cégek már látják az alagút végét

A GKI Gazdaságkutató Zrt.-nek az Európai Unió támogatásával készített összeállítása szerint decemberben folytatódott a GKI konjunktúra-index szezonális hatásoktól megtisztított értékének május óta tartó markáns emelkedése. Az index decemberben -25,4 pont…

2009. december 21.

45 milliárd forint a fejlődni képes kiscégeknek

…(NFÜ) tájékoztatása szerint. Fontos szempont, hogy a befektetések a vállalkozások korai – úgynevezett magvető-, induló, valamint a növekedési életszakaszába sorolható finanszírozását szolgálja. Elvárás volt az is, hogy a tervezett befektetési…