405 találat erre a kulcsszóra: nonprofit

2013. február 8.

Mégis lehetnek dohányboltok a plázákban

…szerint a nemzeti dohányboltok szeszes italt, energiaitalt, kávét, ásványvizet, üdítőitalt, valamint újságot is árulhatnának, és akár már májusban megkezdhetnék az árusítást. A benyújtást követően a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. február…

2013. február 8.

Kizárják a dohányboltokat a plázákból

A Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. weboldalán közzétett módosítás lényege, hogy a majdani dohányboltoknak az utcára kell nyílniuk, ezzel gyakorlatilag kizárják a pályázók közül azokat, akik bevásárlóközpontban szerettek volna dohányboltot működtetni….

2013. február 6.

Tovább pályázhatók a dohányboltok

A Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. kedden közleményben hívta fel a figyelmet, hogy az állami vagyonnal való gazdálkodás szabályozásáért felelős miniszter a dohánytermék-kiskereskedelmi jogosultság átengedésére kiírt nyilvános koncessziós pályázati kiírást kiegészítette…

2013. február 6.

A nonprofitok is a társasági adó alanyai

Az alapítványként, közalapítványként, egyesületként, köztestületként, egyházként, lakásszövetkezetként, vagy európai területi együttműködési csoportosulásként (a továbbiakban együtt nonprofit szervezet) működő szervezeteknek – függetlenül attól, hogy a 2012-ben folytattak-e vállalkozási tevékenységet – ,…

2013. február 4.

A cégek kétharmada teljesített

…rt., közkereseti társaság, nonprofit szervezet) tagjainak, illetve a képviseletükre jogosultaknak be kell jelenteniük adóazonosító jelüket, születési helyüket és idejüket, illetve édesanyjuk nevét. A székhely, telephely, fióktelephely használatának jogszerűségéről pedig nyilatkoznia…

2013. február 1.

80 ezer fővárosi cég küldte be adatait

…tavaly márciusban hatályba lépett módosítása szerint az idén február 1-jéig minden gazdasági társaság (bt., kft., rt., közkereseti társaság, nonprofit szervezet) tagjainak, illetve a képviseletükre jogosultaknak, be kell jelenteniük adóazonosító jelüket,…

2013. január 30.

Nem bírságolnak a cégbíróságok

…– mondta Kenesei Judit. Az adatbejelentés illetékmentes A cégtörvény tavaly márciusban hatályba lépett módosítása szerint idén február 1-jéig minden gazdasági társaság (bt., kft., rt., közkereseti társaság, nonprofit szervezet) tagjainak, illetve…

2013. január 25.

A pénzügyi szféra fizet a legjobban – infografika

…vállalkozások dolgozói, míg a közszférában és a nonprofit szektorban mintegy 20 ezerrel kevesebbet. A Központi Statisztikai Hivatal friss kimutatásai szerint érdemi növekedést a versenyszférában és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél mértek,…

2013. január 22.

Energetikai fejlesztésre 69 milliárd pályázható

…1 millió, maximum 500 millió forint. Ezekre a pályázatokra többek között vállalkozások, költségvetési szervek, nonprofit szervezetek jelentkezhetnek minden régióban. A projektötleteket 2013. február 5-től 2013. október 31-ig lehet benyújtani. Szintén…

2013. január 18.

Nem nőttek a reálbérek

…5 százalékos infláció figyelembevételével a reálbérek nem növekedtek. A legalább 5 embert foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél a bruttó átlagkereset 221 177 forint volt. Tavaly…

2013. január 17.

Jobb üzlet lehet a dohánybolt

…Nonprofit Zrt. közreműködésével bonyolítja le. A jogosultság elnyeréséhez koncessziós pályázaton kell részt venni, amelynek anyagát december 15-én tette közzé a magyar állam és a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. (Forrás: MTI)…

2013. január 15.

Egyszerűsödik a pályázati adminisztráció

…Az átalány költség meghatározásának alapja a közvetlen költségek összege, melynek százalékos mértéke a projekt méretének függvényében 13-20 százalék között változhat. „Hátrányos helyzetű célcsoportok foglalkoztatásának támogatása a nonprofit szervezetek foglalkoztatási kapacitásának…

2013. január 3.

Idén is lesz bérkompenzáció

…a versenyszférában foglalkoztatottak bérkompenzációjáról elmondta: a vállalkozási és a nonprofit szférában fennmarad a bérkompenzációs adókedvezmény 2013-ban is. A már 2011. végén meghirdetett szabály szerint 2013-ban csökkenő mértékben havi bruttó 135…

2013. január 2.

Benyújthatók az IFRS regisztrációra vonatkozó kérelmek

Mérlegképes regisztráció szakterületek szerint A mérlegképes könyvelői nyilvántartásban és engedélyben megjelölhető szakterületek a következők: vállalkozási szakterület, államháztartási szakterület, pénzügyi szakterület, egyéb szervezeti (nonprofit) szakterület, IFRS szakterület. A mérlegképes könyvelői nyilvántartásban…

2012. december 19.

Adófeltöltés: itt a végső határidő

…adókötelezettség. Nem kötelezettek az adóelőleg kiegészítésére az MRP, a közhasznú nonprofit gazdasági társaság, a vízitársulat, az alapítvány, a közalapítvány, az egyesület, a köztestület, az egyház, a lakásszövetkezet, a közhasznú szervezetként…

2012. december 18.

Elviszi a vásárlóerőt az infláció

…foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a nonprofit szervezeteknél a bruttó átlagkeresetek 4,5, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 1,8 százalékkal nőttek egy év alatt. A teljes munkaidőben…

2012. december 3.

Képzési program megváltozott munkaképességűeknek

…esélyeiket. A program képzési részében három állami tulajdonú cég vesz részt; a Kézmű, a Főkefe és az Erfo nonprofit kft.-k, melyeknél összesen 10 300 ember dolgozik, köztük 8300 megváltozott munkaképességű,…

2012. november 7.

A munkahelyvédelmi akcióterv adókedvezményei

…ellátó nonprofit gazdasági társaságot, a felsőoktatási intézmény által alapított társaságot, valamint az olyan társaságot, amelyben a felsőoktatási intézmény részesedést szerzett, szövetkezet, kivéve a lakásszövetkezetet, a szociális szövetkezetet, valamint az iskolaszövetkezetet,…

2012. október 25.

Foglalkoztatási programok indulnak pályakezdőknek

…a tervek szerint 4-10 ezer fiatal elhelyezkedését segíti majd – közölte az államtitkár. A másik konstrukció keretében a létszámukat bővíteni kívánó non-profit szervezetek fiatal, elsősorban pályakezdő munkanélküliek alkalmazásához kaphatnak bértámogatást…

2012. október 21.

Nem lesz drága a dohánykoncesszió

Gyulay Zsolt szerint nem lesz magas a dohánytermékek árusításához szükséges koncessziós díj, az állam nem akar élni ebből a bevételből, az csak a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit (NDN) Zrt. fenntartását szolgája….