874 találat erre a kulcsszóra: pc-alapú pénztárgép

2007. november 6.

A feketézést már most is keményen megfizettetik

…jutalékban, illetve alacsony forgalom esetén fix összegben állapították meg, amit a pénztárgép adatai alapján számítottak ki, rövidebb nyitva tartás esetén időarányos „kiegészítés” járt. Fentiek miatt az ellenőr a kifizetett „vállalkozói…

2007. november 3.

Kötelező lesz az elektronikus beszámoló

A pénzügyminisztérium szakmai előterjesztése kiemeli, hogy a papír alapú okiratok feldolgozása viszonylag hosszú időt vesz igénybe, ezért mire egy beszámoló ténylegesen megismerhető lesz, a benne szereplő adatok már csak tájékoztató…

2007. október 9.

Lízingpiaci helyzet: a PSZÁF is aggódik…

…miatt jutott a piac oda, ahol most van, ugyanis egyre kevesebb ügyfelet próbál csalogatni ugyanannyi finanszírozó. 2007 júniusában az összes finanszírozási szerződés 79 százaléka deviza alapú volt, és a jelenleg…

2007. szeptember 12.

Ingatlanadó: jön a kényszer

…hasznos alapterület után nem. Az értékalapú adóztatás mellett tovább élne a magánszemélyek kommunális adója és az üdülőépület utáni idegenforgalmi adó is. Az építmény- és telekadót jelenleg is ki lehet vetni…

2007. július 24.

Most még türelmes a nyugdíjbiztosító a NYENYI elmulasztása miatt

…kevesebb biztosítottat foglalkoztató munkáltatók esetében – nyomtatvány felhasználásával. Újdonságot jelent az idei évtől az adatszolgáltatás elektronikus ügyintézés keretében, Ügyfélkapun keresztül történő teljesítésének lehetősége. A papír alapú, illetve floppy-n történő adatszolgáltatás…

2007. július 21.

Adósságcsapdához vezet a fogyasztási hitel

…betűs fejezeteket is célszerű elolvasni. A személyi kölcsönök esetében is olcsóbbak az euró- vagy svájci frank-alapú hitelek, ám árelőnyük korántsem akkora, mint a lakáshiteleknél – írja a lap. Forrás: Hírszerző…

2007. július 12.

Borsi átmeneti megoldást javasol az ingatlanadóra

Értékalapú ingatlanadót nem lehet addig bevezetni, amíg nincs ingatlan kataszter, így átmenetileg korrigált terület alapú adót kell bevezetni – mondta Borsi László, az Ingatlan Parlament elnöke az őszi RealEast Expo…

2007. június 27.

Nem adózik Windowszal a linuxos cég

…és az adóalanyok alapadatait elmentő törzsadat menüpont sem. Bakonyi szerint idén év végén, vagy a jövő év elején jelenik meg az a Java-alapú, böngészőben futtatható program, amely már platformfüggetlenül működik…

2007. június 21.

Újabb áldozatokat szedett a BAR-lista!

2005-ben 19%-kal gyarapodott a mulasztások száma a megelőző évhez képest, míg tavaly 18%-os volt az év/év alapú növekedés. Amint arról többször beszámoltunk, a feketelistára azok kerülnek fel, akik több mint…

2007. június 19.

Változások a számla- és nyugtatnyomtatványok használatában

…biztosító pénztárgép és taxaméter alkalmazása kizárólag az állami adóhatóság által a nyomtatvány előállítója részére kijelölt sorszámtartományba illeszkedő nyomtatott sorszám alkalmazásával, annak egyszeri felhasználásával állítható elő. A sorszámtartományt az adózó írásos…

2007. június 19.

Mennyivel növelte a törlesztőrészletet a forintgyengülés?

…jelentősen befolyásolja az állományok értékét. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatait alapul véve csak a svájcifrank-alapú kölcsönöknél az első negyedévi állomány a múlt heti kisebb forintmegingás következtében több mint 50…

2007. április 10.

Fogynak a vállalkozások – mi lesz az iparűzési adóval?

…termelésének értéke alapján róják ki, nem ütközik az uniós jogba, azaz a hatos áfairányelvbe, amelynek értelmében csak egy forgalmi alapú adót lehet kivetni államonként. Az olasz ügyben egy cremonai bank…

2007. február 16.

A kérdőjelektől nem látszik az ingatlanadó – Mi lesz ebből?

…akinek ingatlantulajdona van, az adózzon, csupán azért, mert ennek az értéke általában növekszik. Úgy véli, hogy egy újabb, vagyoni alapú adófajta nem növelné az adófizetési tudatosságot, éppen ellenkezőleg. Forrás: Világgazdaság…