452 találat erre a kulcsszóra: személygépkocsi-bérlet

2019. november 6.

Kedvezmények súlyos egészségromlás esetén

…alapon közgyógyellátásra lehetnek jogosultak a Szociális törvény szabályai szerint. A súlyosan mozgáskorlátozott fogyatékossági támogatásban részesülő személy közlekedési kedvezményt igényelhet (személygépkocsi-szerzési, átalakítási támogatás), illetve parkolási igazolványt kaphat. A személyi jövedelemadóról szóló…

Tovább élénkült az új autók piaca Magyarországon
2019. november 4.

Tovább élénkült az új autók piaca Magyarországon

…hogy az elöregedett buszok a következő évek során nagyobb mértékben cserélődnek újakra. A szervezet továbbra is arra számít, hogy Magyarországon idén 160 ezer új személygépkocsi, 30 ezer kishaszonjármű, 7 ezer…

2019. augusztus 16.

Volt egyszer egy cafetéria?

…utazási bérlet; a 2010-es évektől: – Erzsébet-utalvány; – Széchenyi Pihenő Kártya. A bevezetett juttatások egyik fontos feltétele volt, hogy ezeket közteherfizetés nélkül vagy kedvezményesen lehetett biztosítani a dolgozóknak, így a…

2019. augusztus 1.

Egyre jobban fogynak az új autók

…bázissal szembeni jelenős növekedési trend, ugyanakkor továbbra is úgy látják hogy létfontosságú lenne a robogó azonosítás megoldása. A Carinfo.hu tájékoztatása szerint a személygépkocsi márkák közül a legtöbbet, 15 642 darabot…

A társaságokat érintő főbb változások a nyári adócsomagban
2019. július 26.

A társaságokat érintő főbb változások a nyári adócsomagban

…keletkezik kamatjövedelem. Adómentességet élvez továbbá a babaváró kamattámogatás és gyermekvállalási támogatás összege, továbbá a nagycsaládok személygépkocsi-szerzési támogatása (2,5 millió Ft, de legfeljebb a bruttó vételár 50 %-a). Adómentesnek minősül a…

2019. május 29.

Az autó és az áfa viszonya (x)

A Személygépkocsi az áfában című írásában az Áfa-kalauz azokat a jogértelmezési és jogalkalmazási problémákat mutatja be, amelyek a tevékenységük keretében személygépkocsikat használó, illetve hasznosító általános forgalmi adó alanyok esetében jellemzően…

2019. április 30.

Családvédelmi akcióterv – személygépkocsi-szerzési és babaváró támogatás

…már a saját háztartásában – a gyermeknek a szülők háztartásából való kikerülését követő napjától. Nagycsaládosok személygépkocsi-szerzési támogatása A három- vagy többgyermekes családok megfelelő befogadóképességű személygépkocsihoz jutásának elősegítése érdekében meghatározott feltételekkel…

2019. április 12.

A bérelt cégautók 50 százalékos áfalevonása buktatókat rejthet

…hányad sem). A személygépkocsit csak a gazdasági tevékenységéhez használja az adóalany és erről nyilvántartást is vezet. Amennyiben a bérelt személygépkocsi futásához kapcsolódóan az adóalany rendelkezik megfelelő nyilvántartással, pl. tételes útnyilvántartás…

Csökken a cafeteria népszerűsége
2019. március 28.

Csökken a cafeteria népszerűsége

…arány 53%-ra mérséklődött. Kérdés azonban, hogy ez a szint is fennmaradhat-e, hiszen az eddig közkedvelt kedvezményes adózású, ún. egyes meghatározott juttatások – mint a helyi bérlet vagy az Erzsébet-utalvány –…

 Januártól nyugdíjelőleg, áprilisban végleges határozat
2019. március 19.

 Januártól nyugdíjelőleg, áprilisban végleges határozat

…nem mindegy, hogy mikortól lehet nyugdíjas bérletet váltani. Fővárosi viszonylatban megnézve a kérdést a Budapesti Közlekedési Központ honlapján található tájékoztató szerint az Ellátottak utazási utalványa alapján, mint a nyugdíjjogosultságot igazoló…

2019. március 11.

A képviselők előtt a családvédelmi akcióterv

…nagycsaládok személygépkocsi-szerzési támogatásának szja-mentessége miatt módosítják a személyi jövedelemadóról szóló törvényt. A javaslat tartalmazza a gyermekvállalási korban lévő házaspároknak elérhető – legfeljebb tízmillió forintos – babaváró támogatásként nyújtott kamatmentes kölcsönhöz…

2019. március 5.

Ingatlanok bérbeadása az áfa rendszerében III.

A teljesítési időpont meghatározása során abból kell kiindulnunk, hogy a bérbeadást folyamatosan végezzük, vagy eseti jelleggel. Amennyiben eseti jelleggel végezzük, azaz a bérlet konkrét eseményre, időpontra szól, akkor a bérbeadás…

2019. február 26.

Cafeteria 2019. – lehetőségek és buktatók

…cirkusz- vagy zeneművészeti előadásra, közművelődési tevékenységet folytató szervezet által nyújtott kulturális szolgáltatás igénybevételére, (mivel az állatkert is közművelődési szervezet, ezért), állatkertbe szóló belépőjegy, ezek valamelyikére szóló bérlet, továbbá könyvtári beiratkozási…

2019. február 21.

Az üzemanyag-megtakarítás és a személyi jövedelemadó

…és 100 000 feletti lakosú városokban 25% c) egyéb városokban 15%Közforgalmú autóbusz és személygépkocsi (taxi) esetében az a), b) pontban feltüntetett városokban – mechanikus sebességváltóval szerelt járműnél 35% – hidraulikus…

2019. február 14.

A nyugdíjasok jövedelmei utáni közterhek 2018-ban és 2019-ben

…helyi utazási bérletet ad havonta a nyugdíjas munkavállaló részére. Az egyes meghatározott juttatás esetén a juttatás értékének 1,18-szorosa után a munkáltatónak 15 százalékos mértékű személyi jövedelemadót és 19,5 százalékos mértékű…

2019. február 4.

NAV-figyelő, 5.hét: fontos változásokra figyelmeztet a NAV

…nem anyagi javaknak a beszerzésére, előállítására fordított kiadást érvényesíthetik a vállalkozói bevételeikkel szemben egy összegben költségként. 3. Megjelent a NAV tájékoztatója a sportrendezvényre és kulturális eseményre szóló belépőjegy, bérlet adómentességéről…

NAV-figyelő, 4. hét: használjon ügykatalógust!
2019. január 28.

NAV-figyelő, 4. hét: használjon ügykatalógust!

…tehát a magánszemélyek és a kifizetők vonatkozásában is – a 1901-es bevallás szolgál. A cégautóadó szempontjából személygépkocsinak minősül az Szja tv.szerinti személygépkocsi, ide nem értve a környezetkímélő gépkocsit. Népegészségügyi termékadó…