Rendkívüli szülői távollét
…Az Mt. 122. § (2) bekezdése értelmében ugyanis a munkáltató évente hét munkanap szabadságot legfeljebb két részletben a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban köteles kiadni. Ha tehát a munkavállalónak már csak…
…Az Mt. 122. § (2) bekezdése értelmében ugyanis a munkáltató évente hét munkanap szabadságot legfeljebb két részletben a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban köteles kiadni. Ha tehát a munkavállalónak már csak…
…mások mellett fodrászok, kozmetikusok, idegenvezetők, előadóművészek és autósiskolai oktatók számára jelentett kézzelfogható segítséget – ismertette Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a tárca szombati közleményében….
…megugró internetes vásárlások biztonságát fenyegető csalókra hívta fel a figyelmet, és az online fizetések biztonságának jelentős növelésére osztott meg javaslatokat az IT-biztonsággal foglalkozó Sicontact Kft. szakértője a cég szombati közleményében….
…kiadott része nem haladja meg az öt munkanapot. (123. § (4)) Vagyis a december 31-én megkezdett szabadság átnyúlhat a következő év januárjának első 5 munkanapjára. A munkáltató – a felek…
…[évi 7 munkanap kivételével (Mt. 122. § (2) bek.)] nem a munkavállaló veszi ki, hanem a munkáltató adja ki. Így az, hogy a munkavállalót megillető szabadság valóban kiadásra kerüljön, a…
…és éves gyakorisággal áfabevallást adni. A bevallás beadásának határideje mindig a bevallási időszakot követő második hónap hetedike, amennyiben ez a nap hétvégére esik, akkor az utolsó munkanap a héten. A…
…meg az 5 munkanapot. Az általános munkarend szerint foglalkoztatott munkavállalók részére például 2021. december 31. (péntek) napjától 2022. január 7. (péntek) napjáig kiadott 6 munkanap szabadság még 2021-ben kiadottnak tekintendő….
…munkáltató megköveteli, hogy a munkavállaló ne végezzen munkát a pihenőidejében. Franciaországban ezt például úgy oldják meg, hogy az e-mail szervert kapcsolják le a munkaidő végén, így csak a következő munkanap…
…hétvégére esik, akkor a hétvége előtti utolsó munkanap a határidő. Szintén nem változott a kerekítési szabály, minden értéket felfelé kerekítve kell jelenteni. Ez természetesen nem ügyletszinten értendő, hanem a végösszegeket…
A 2022. évi munkarendben két munkanap áthelyezéssel kell számolniuk a munkaadóknak és a dolgozóknak. Az első áthelyezett munkanap a március 15-ei hosszú hétvégéhez kapcsolódik, míg a második a mindenszentekhez, ősszel…
…munkáltató nem állhat ott mindenki mellett, hogy mivel foglalkozik munkaidőben, a munkahelyi számítógépén. A magánélet önmagában érték, nem kell tehát magánéleti kötelezettség ahhoz, hogy visszautasítsuk például a szombati pihenőnapra elrendelt…
…összegét. A bevallás beadási határideje a bevallási időszakot követő hónap 28-a, amely ha hétvégére esik, akkor a következő munkanap lesz a beadás határideje. Azonban fontos megjegyezni, hogy a térségben máshogy…
…két munkanap pótszabadságra lesz jogosult arra az évre. Illetve ha a gyermek a 16. születésnapján januárban ünnepli, akkor is még jár arra az évre a teljes két munkanap. Arányosításra csak…
…más okból történő kivitele, ha az Innovációs és Technológiai Minisztérium („ITM”) számára előzetesen bejelentették, és az ITM a bejelentés tudomásulvételét visszaigazolta. Az ITM-hez történő bejelentést követően egy 10 munkanapos vizsgálat…
A G20 csoport szombati tárgyalásain elért „rendkívüli áttörést követően úgy döntöttünk, hogy felfüggesztjük a digitális adózással kapcsolatos munkánkat” – jelentette be hétfőn a Daniel Ferrie brüsszeli testület illetékes szóvivője, miután…
…válna. Hiszen a tárgyévre rendelt szabadságnapokat rögtön le kellene vonni a tárgyév összes munkanapjából, s így már csak az éves munkanapok valamekkora hányada alapján kellene megállapítani az időarányos szabadságot. Ami…
…beosztani a diákok számára, hogy két munkanap közötti pihenőidejük legalább 12 óra legyen. Még egyenlőtlen munkaidő-beosztás esetén sem lehet a heti pihenőnapokat egyenlőtlenül beosztani, tehát minden héten két pihenőnapot be…
…hivatalos szombati podcastjában. A hazai szálláshelyeken a vendégéjszakákat 82 százalékban belföldi turisták vettek igénybe, és folyamatosan emelkedik a nyári foglalások száma. A nyitás bejelentésétől számítva, az elmúlt egy hónapban 40…
…Királysággal – szemben ennek az adónak az egyoldalú bevezetése miatt. A brit pénzügyminiszter ugyanakkor közölte, hogy London kész visszavonni ezt az adófajtát, amint a szombati megállapodás első pilléréhez tartozó társaságiadó-elemek…
…fejlesztések voltak a befektetési termékek területén is. A szektor fele szerint már kimutatható a digitalizáció költségcsökkentő hatása – ismertette Szombati Anikó, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyvezető igazgatója a jegybank…