Üzletág átruházásról dióhéjban

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Cégátalakítások, cégátstrukturálások sok formában előfordulhatnak,és sok okból is történhetnek: generációváltás, hitelfelvétel, pályázat, és így tovább. Cikkünkben az üzletág- átruházás számviteli és adójogi következményeit vázoljuk, dióhéjban.

A számvitelről szóló 2000. évi C. törvény ( a továbiakban: Szt.) 3. § (5) bekezdés 2a. pontja szerint üzletág: a gazdálkodónak szervezeti szempontból független, önállóan működőképes egysége (ide értve a telephelyet, üzlethálózatot is), amely a hozzá tartozó vagyonnal (eszközökkel, kötelezettségekkel, céltartalékokkal és időbeli elhatárolásokkal) önálló gazdasági tevékenység tartós folytatására képes. A fogalom 2019. 01. 01-jével került be a Szt. rendelkezései közé.

Példa: A” Kft. átruházta raktározással és logisztikai szolgáltatásokkal foglalkozó „B” üzleti egységét

„C” Kft. részére. A szerződés alapján az üzleti egység üzemeltetéséhez átadott eszközök magukban foglalták az irányításhoz szükséges kulcsszemélyeket, a működéshez szükséges eszközöket (melyek értékét diszkontált cash-flow módszert alkalmazva határozta meg az adózó), valamint a szerződés állomány nagy részét. Átadásra került az épület lízing- szerződése is.

Az üzleti egység átadása azonban nem foglalta magában az üzleti egység üzemeltetését végző

„ D” Kft.-vel kötött szerződést, amely az „A” Kft. nyilatkozata alapján a legfontosabb szerződés a „B” Kft. üzemelteté…

Tisztelt Látogatónk! Ez a tartalom vagy funkció csak előfizetőink számára érhető el!

Ha rendelkezik érvényes előfizetéssel, kérjük lépjen be felhasználói nevével és jelszavával.
A tartalom azonnali eléréséhez kérjük, válasszon előfizetést a Wolters Kluwer Hungary Kft. webáruházában.

Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

Kapcsolt vállalkozások közötti ingyenes juttatások a társasági adóban

A számvitelről szóló 2000. évi C. törvény ( a továbiakban: Szt.) 3. § (5) bekezdés 2a. pontja szerint üzletág: a gazdálkodónak szervezeti szempontból független, önállóan működőképes egysége (ide értve a telephelyet, üzlethálózatot is), amely a hozzá tartozó vagyonnal (eszközökkel, kötelezettségekkel, céltartalékokkal és időbeli elhatárolásokkal) önálló gazdasági tevékenység tartós folytatására képes. A fogalom 2019. 01. 01-jével került be a Szt. rendelkezései közé.

Példa: A” Kft. átruházta raktározással és logisztikai szolgáltatásokkal foglalkozó „B” üzleti egységét

„C” Kft. részére. A szerződés alapján az üzleti egység üzemeltetéséhez átadott eszközök magukban foglalták az irányításhoz szükséges kulcsszemélyeket, a működéshez szükséges eszközöket (melyek értékét diszkontált cash-flow módszert alkalmazva határozta meg az adózó), valamint a szerződés állomány nagy részét. Átadásra került az épület lízing- szerződése is.

Az üzleti egység átadása azonban nem foglalta magában az üzleti egység üzemeltetését végző

„ D” Kft.-vel kötött szerződést, amely az „A” Kft. nyilatkozata alapján a legfontosabb szerződés a „B” Kft. üzemelteté…

2024. április 11.

Középiskolások pénzügyi tudatosságát támogatja a Számlázz.hu

Elhatárolt veszteség felhasználása beolvadásnál