Adóemelések jöhetnek Spanyolországban


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A spanyol kormány rekordnak számító, a tavalyinál 9,5 százalékkal több, mintegy 227,3 milliárd euró adóbevétellel számolva fogadta el idei költségvetési tervezetét pénteki ülésén Madridban.

Nadia Calvino gazdasági és María Jesús Montero pénzügyminiszter ismertetése szerint a törvényjavaslat az államháztartási hiány csökkentésének és a szociális kiadások növelésének igényét egyesíti. Utóbbi az összes kiadás 57,3 százaléka, több mint 209 milliárd euró, és egyebek mellett 1,6 százalékos, inflációkövető nyugdíjemelést, 22 százalékos minimálbéremelést, továbbá a gyermek születése után járó apasági szabadság nyolc hétre emelését is tartalmazza.

A szocialista kormány eredeti terveiben 1,8 százalékos államháztartási deficittel számolt 2019-re, azonban a parlament elutasította a hiánycélt módosító javaslatát, így a büdzsét végül 1,3 százalékkal tervezték, amelyet még az előző, konzervatív kormány fogadtatott el a törvényhozással.

A büdzsében szereplő rendkívül magas adóbevételek a többi között a társasági adó és a dízel üzemanyag jövedéki adójának emeléséből, a két legmagasabb sávot érintő személyi jövedelemadó növeléséből, illetve egy új, meghatározott digitális szolgáltatásokat nyújtó vállalatokat érintő adó bevezetéséből származnak.

A 2019-es költségvetési tervezet részleteit hétfőn ismertetik, amikor a javaslatot benyújtják a parlamentnek.

A spanyol kormány pénteki ülésén aktualizálta a főbb makrogazdasági előrejelzéseket is. Eszerint erre az évre 2,2 százalékos gazdasági növekedés várható, 0,1 százalékponttal kisebb mint a nyáron jelzett, de összhangban a spanyol nemzeti bank és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) várakozásaival.

Az idei államháztartási hiányt 1,4 százalékra, az államadósságot pedig a bruttó hazai termék (GDP) 95,4 százalékára teszi a kabinet, míg a munkanélküliségi ráta 14 százalék lehet, 0,2 százalékponttal több mint az eddig jelzett.

A spanyol szocialista kormánypárt egyelőre nem rendelkezik a tervezet elfogadásához szükséges 176 fős parlamenti többséggel. A becslések szerint eddig körülbelül 156 támogató szavazatra számíthat.

Mivel a tervezetet a legnagyobb ellenzéki erőnek számító konzervatív Néppárt (PP), valamint a negyedik legnagyobb frakcióval rendelkező Állampolgárok (Ciudadanos) liberális középpárt is elutasítja, az csak a spanyol parlament katalán nacionalista pártjainak támogatásával mehet át a törvényhozáson.

A Katalónia függetlenségét követelő pártok eddigi nyilatkozataik szerint szavazatukat ahhoz kötik, hogy a kormány egyezzen bele egy, az állam által elismert önrendelkezési népszavazás megrendezésébe, amit viszont a kormány elutasít.

Amennyiben a kisebbségben kormányzó szocialista pártnak nem sikerül elfogadtatnia idei költségvetési javaslatát, nem kizárható az előrehozott parlamenti választások megrendezése sem még ebben az évben.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 9.

Nyugdíj: hogyan kérhető az évek összeszámítása?

Az évek „összeszámítása” megtörténik kérés nélkül is, a hivatalból történő adategyeztetési eljárás során a jogszabály által előírt időpontban, de nincs akadálya annak sem, hogy valaki ezt korábban kérje. A kérelem évente csak egyszer nyújtható be.