Az EKÁER segített az útdíjcsalás leleplezésében


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

90 milliós útdíjcsalást derített fel a NAV – tette közzé közösségi oldalán az adóhatóság.

A pénzügyőrök Debrecen térségében a 4. számú főútnál egy olyan járművet ellenőriztek, amelyen a rendszámot azért helyezték el szabálytalanul, hogy az útdíj fizetési kötelezettséget elkerüljék. Az ügyben költségvetési csalás miatt indult eljárás.

Forrás: NAV

A NAV munkatársai Debrecen térségében a 4. számú főútnál EKÁER-ellenőrzésen állítottak meg egy almát szállító kamiont. A vizsgálaton a pénzügyőrök észrevették, hogy a jármű első rendszámát a sofőr fülkében a szélvédő mögött úgy helyezték el, hogy azt a kamera nem tudta leolvasni. Az EKÁER-rendszer adataiból megállapították, hogy a jármű több esetben is útdíjköteles útszakaszon közlekedett, azonban hónapok óta nem fizetett útdíjat és ezzel megközelítőleg 90 millió forint kárt okozott.

A pénzügyőrök költségvetési csalás elkövetése miatt feljelentést tettek a NAV pénzügyi nyomozóinál és értesítették a rendőrséget.


Kapcsolódó cikkek

2019. január 17.

Hamis játékokat találtak a pénzügyőrök a repülőtéren

Több mint 1,5 tonna hamis játékfigurát, hamis Samsung emblémát és matricát, valamint hamis Mercedes felnit foglaltak le a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a pénzügyőrök – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön.
2019. január 11.

Több tonna hamis Legót foglaltak le a pénzügyőrök

A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a pénzügyőrök mintegy négy tonna, több mint 1,3 millió hamisított Lego formatervezésű játékot foglaltak le és semmisítettek meg – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénteken.