Mikor jár özvegyi nyugdíj elvált házastársnak?
Bizonyos esetben az elvált házastárs is jogosult lehet elhunyt volt házastársa után özvegyi nyugdíjra. Ugyanilyen helyzetben lehet az egy évnél hosszabb ideje külön élő házastárs is.
Kapcsolódó termékek: TB-nyugdíj témájú kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az egészségbiztosítás pénzbeli ellátásaira való jogosultságok naptári napi átlagának kiszámítására vonatkozó módosító szabályokat 2013. július 5-én hirdették ki. A gyermekápolási táppénzzel kapcsolatos módosítások 2013. július 6-án léptek hatályba. Minden egyéb változás 2013. július 15-étől hatályos, azzal a kitétellel, hogy a 2013. július 14-ét követően kezdődő jogosultságok esetében kell alkalmazni. Az RSM DTM blogjának legfrissebb bejegyzése a terhességi-gyermekágyi segély, illetve a gyed kiszámítását érintő változásokat foglalja össze.
Az ellátások megállapítása kapcsán jelentős változás, hogy csak az a jövedelem vehető figyelembe, amelyet az ellátást igénylő munkavállaló annál a munkáltatónál kapott, ahol beteg lesz, ahol biztosítási jogviszonyban áll. Vagyis a korábbi munkáltatónál megszűnt jogviszonyból származó jövedelem nem képezheti az ellátások összegének alapját.
Kivételt képeznek a kismamák. Esetükben a törvény átmeneti időszakot állapít meg, azzal, hogy akinek a gyermeke 2014. május 11. előtt születik, a régi és az új szabályok szerint is ki kell számítani az ellátás összegét, és a kedvezőbbet kell folyósítani. Így a megállapított ellátás összege nem lehet alacsonyabb, mintha a 2013. július 15-től hatályos jogszabályi változást megelőző szabályok alapján állapították volna meg.
Az ellátás folyósításának időtartamáról, illetve naptári napi összegéről a társadalombiztosítási kifizetőhely, ennek hiányában az Egészségbiztosítási Pénztári Szakigazgatási Szervei által hozott határozatban tájékoztatják a kismamát.
Az ellátás szüneteltetése
Lehetőség van a biztosított írásbeli kérelme alapján a terhességi-gyermekágyi segély és a gyermekgondozási díj folyósításának szüneteltetésére. A szüneteltetésről nem kell határozatot hozni. Amennyiben a szüneteltetést követően a biztosított az ellátás tovább folyósítását kéri, úgy a korábban megállapított összeget kell tovább folyósítani. Vagyis, ha ugyanarra a gyermekre a kismama ismét kéri az ellátást, akkor az ellátás összege nem változik, a korábban meghatározott időpontig és összegben kerül újra folyósításra.
Gyeddel kapcsolatos változások
A törvényváltozás a gyed maximális értékének felülvizsgálatát egészítette ki. Az új szabályok szerint a jogosultság kezdő napján fennálló biztosítási jogviszonyban elért tényleges vagy szerződés szerinti jövedelem alapján megállapított gyed-maximumot is felül kell vizsgálni minden év január 15-ig, és a tárgyévre érvényes összeghatár figyelembevételével minden év január elsejétől újra meg kell állapítani.
A bejegyzés szerzője Pentz Edina, az RSM DTM Hungary Zrt. bérszámítási vezetője. Az RSM DTM blog az Adó Online szakmai partnere.
Bizonyos esetben az elvált házastárs is jogosult lehet elhunyt volt házastársa után özvegyi nyugdíjra. Ugyanilyen helyzetben lehet az egy évnél hosszabb ideje külön élő házastárs is.
Az a meghatározó szempont, hogy az adott megbízási jogviszony a társadalombiztosítás területén biztosítási jogviszonynak minősül-e.
Gyakori kérdés, hogy a felsőfokú tanulmányok folytatása milyen hatással van az árvaellátásra való jogosultságra. Írásunk mind a frissen felvett elsőéves egyetemi hallgatók, mind a már korábban felsőfokú tanulmányaikat megkezdők számára hasznos információkat mutat be.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!