Egyéni vállalkozó és a szolgálati idő

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az egyéni vállalkozó biztosítással járó jogviszonyának azon időtartamát lehet szolgálati időként elfogadni, mely alatt a vállalkozó a jogviszony fennállása alatt hatályos jogszabályokban meghatározott bevallást eszközölt, abban megjelölt és adott év hatályos jogszabályai alapján meghatározott mértékű járulékot fizetett, valamint egyéb bejelentkezési kötelezettségeinek is eleget tett. Sok esetben azonban egy-egy feltétel hiányzik, melyek együttes teljesítéséről a nyugdíjat igénylők nem is tudnak. Jogeset.

Erre példa az alábbi jogeset: az elsőfokú nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv – a igénylő felperessel a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (Tny.) 96/B. §-a alapján kezdeményezett adategyeztetési eljárás eredményeként, a igénylő fellebbezése alapján – 2017. október 20-án határozatot hozott, amelyben az 1975. június 16. és 2016. december 31. közötti időszakra 32 év 138 nap nyugdíjjogosultság elbírálásához figyelembe vehető szolgálati időt, valamint keresőtevékenységgel járó biztosítási, vagy azzal egy tekintet alá eső szolgálati időt jegyzett be a nyilvántartásba.

A másodfokú társadalombiztosítási szerv az elsőfokú határozatot – a Tny. 42. § (2) bekezdése, 37. §-a (4) bekezdése, 38. § (2)-(3) bekezdése alkalmazásával – megváltoztatta, megállapította, hogy igénylő a fenti időszakban 33 év 139 nap szolgálati és ugyanennyi nők kedvezményes öregségi nyugdíjára jogosító idővel, ezen belül 30 év 213 nap keresőtevékenységgel járó biztosítási vagy azzal egy tekintet alá eső jogviszonnyal szerzett szolgálati idővel rendelkezik. A határozat indokolása szerint a igénylő fellebbezésében m…

Tisztelt Látogatónk! Ez a tartalom vagy funkció csak előfizetőink számára érhető el!

Ha rendelkezik érvényes előfizetéssel, kérjük lépjen be felhasználói nevével és jelszavával.
A tartalom azonnali eléréséhez kérjük, válasszon előfizetést a Wolters Kluwer Hungary Kft. webáruházában.

Kapcsolódó cikkek

2024. április 16.

Mit jelent a minimálbér összege a nyugdíjaknál?

Erre példa az alábbi jogeset: az elsőfokú nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv – a igénylő felperessel a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (Tny.) 96/B. §-a alapján kezdeményezett adategyeztetési eljárás eredményeként, a igénylő fellebbezése alapján – 2017. október 20-án határozatot hozott, amelyben az 1975. június 16. és 2016. december 31. közötti időszakra 32 év 138 nap nyugdíjjogosultság elbírálásához figyelembe vehető szolgálati időt, valamint keresőtevékenységgel járó biztosítási, vagy azzal egy tekintet alá eső szolgálati időt jegyzett be a nyilvántartásba.

A másodfokú társadalombiztosítási szerv az elsőfokú határozatot – a Tny. 42. § (2) bekezdése, 37. §-a (4) bekezdése, 38. § (2)-(3) bekezdése alkalmazásával – megváltoztatta, megállapította, hogy igénylő a fenti időszakban 33 év 139 nap szolgálati és ugyanennyi nők kedvezményes öregségi nyugdíjára jogosító idővel, ezen belül 30 év 213 nap keresőtevékenységgel járó biztosítási vagy azzal egy tekintet alá eső jogviszonnyal szerzett szolgálati idővel rendelkezik. A határozat indokolása szerint a igénylő fellebbezésében m…

2024. április 15.

Már el lehet dönteni, mikortól kérjük az öregségi nyugdíjat

2024. április 9.

Nyugdíj: hogyan kérhető az évek összeszámítása?