Együttműködik a NAV a Közbeszerzési Hatósággal


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A szakmai kapcsolatok erősítése érdekében együttműködési megállapodást kötött a Közbeszerzési Hatóság (KH) a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal (NAV).

A hatóságok hétfői közleménye szerint az együttműködés legfontosabb területei a megelőzés, az ellenőrzés és az egységes jogalkalmazás. Mindkét szervezet törekszik arra, hogy kapcsolatokat építsen más állami intézményekkel, emellett támogatják a jogalkalmazók munkáját és megosztják jó gyakorlataikat, tapasztalataikat másokkal – írták.

A KH és a NAV ezt követően is keresi az együttműködés további lehetőségeit, új formáinak kialakítását a szolgáltató hatósági tevékenység fejlesztése érdekében – olvasható a közleményben.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 9.

Varga Mihály: nőtt a nyugdíjak vásárlóereje

Nőtt a nyugdíjak vásárlóereje 2010-hez képest, a gazdasági növekedésből jelentős összeget fordítottak a nyugdíjasok támogatására – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az Országgyűlés Népjóléti Bizottságában szerdán Budapesten.