A kis összegű megbízási díj is beszámít a nyugdíjba?
Az a meghatározó szempont, hogy az adott megbízási jogviszony a társadalombiztosítás területén biztosítási jogviszonynak minősül-e.
Kapcsolódó termékek: TB-nyugdíj témájú kiadványok, Adó Jogtár demo
Olaszország létezése óta soha nem született olyan kevés gyerek, mint tavaly.
Semmilyen nyugdíjrendszer nem fenntartható Olaszország jelenlegi demográfiai helyzetében – hangoztatta Giancarlo Giorgetti, a jobboldali olasz kormány gazdasági minisztere a Meeting Rimini találkozón.
Giorgetti kifejtette, az ország gazdasági jövője nem kizárólag a sokat szorgalmazott környezetvédelemi fenntarthatóságtól függ, hanem legalább ugyanakkora mértékben attól is, hogy sikerül-e folytonosságot biztosítani a generációk között.
„A születések számának rohamos csökkenése alapvető problémát jelent, és nem létezik semmilyen nyugdíjreform vagy társadalombiztosítási intézkedés, amely közép- vagy hosszú távon megvalósítható lehet a jelenlegi demográfiai adatokkal” – hangoztatta Giorgetti, a Liga politikusa.
Az ország 1861-es egyesítése óta regisztrált számok alapján tavaly először négyszázezer alá csökkent a születések száma, miközben 700 ezren hunytak el.
Az olaszok 57,4 százalékának van legalább egy gyermeke.
A kormány célja, hogy 2033-ra évi 500 ezerre emelje a születések számát.
(MTI)
Az a meghatározó szempont, hogy az adott megbízási jogviszony a társadalombiztosítás területén biztosítási jogviszonynak minősül-e.
Gyakori kérdés, hogy a felsőfokú tanulmányok folytatása milyen hatással van az árvaellátásra való jogosultságra. Írásunk mind a frissen felvett elsőéves egyetemi hallgatók, mind a már korábban felsőfokú tanulmányaikat megkezdők számára hasznos információkat mutat be.
Ha a visszaküldött adatlap nem megfelelően töltetett ki, így a jogosultság fennállása nem állapítható meg, az ellátás folyósítása szüneteltetésre kerül.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!