Haladékot adott a NAV a járuléktartozóknak


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Március 10-ig még rendezhető az elmaradás, így több mint három hét haladékot nyernek járulékügyük intézésére azok, akiknek a törvény alapján érvénytelenné válna a taj-száma.

Igaz, hogy a Covid-19 vírus elleni védőoltást ingyen biztosítja a kormány azok számára, akik igénylik, így megkapják azok is, akiknek nagyobb járuléktartozás miatt érvénytelenné válik a taj-száma, ennek ellenére a járuléktartozást érdemes mielőbb rendezni. Érvénytelenített taj-számmal ugyanis nem lehet igénybe venni a társadalombiztosítási szolgáltatásokat – közölte Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.

Megkezdték a levelek kézbesítését

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adatai szerint 2021. február 18-án 75 588 adózó tartozása haladta meg az egészségügyi szolgáltatási járulék hat havi mértékét. A ténylegesen érintettek száma ennél jóval kevesebb, és az államtitkár arra számít, hogy az újabb felhívás hatására jelentősen még tovább csökken.

járuléktartozás

A tartozók közel fele hosszabb ideje külföldön él, csak ezt eddig – annak ellenére, hogy kellett volna – nem jelentették be az egészségbiztosítási szervnek. Esetükben utólag van lehetőség a járuléktartozás törlésére.

Az adóhivatallal egyeztetve a Pénzügyminisztérium még több mint három hetet biztosít a tartozás rendezésére. A NAV azok részére, akik elérték a hat hónapnyi járulékösszeget meghaladó tartozást, már csütörtökön megkezdte az újabb figyelemfelhívó és tájékoztató levelek kiküldését.

140 ezer ember helyzete tisztázódott

Az adóhivatal minden segítséget megad azoknak, akik a felhívó levél hatására akár telefonon is felveszik a kapcsolatot a hivatallal. A járuléktartozás rendezésére elegendő időt biztosítva, a NAV csak március 10-én adja át a több mint hat hónappal tartozók adatait a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőnek (NEAK). Az egészségügyi hivatal ezt követően érvényteleníti az érintettek taj-számát, ami azzal jár, hogy az állami egészségügyi szolgáltatás ingyenesen már nem vehető igénybe.

Felidézte, hogy a társadalombiztosítás szabályrendszerének átalakítása révén már 140 ezer olyan ember helyzete tisztázódott, akik korábban nem fizették rendesen a társadalombiztosítási ellátás igénybevételéhez szükséges közterheket.

Izer Norbert szerint az átalakítás időszerű volt, és a koronavírus-járvány még inkább előtérbe helyezte az egészségügyi ellátórendszer igazságos kockázatközösségének az elvét; azt, hogy a rendszer fenntartásából mindenki vegye ki a részét.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. január 8.

Túlfizetésben az adóhivatalnál s mégis biztosítás nélkül? – esetleírás

A telex.hu olvasója a legnagyobb nyugalommal élte a hétköznapjait, hiszen tudta, hogy túlfizetésben van a NAV-nál, és abban bízott, hogy amennyiben valamelyik adóban hiánya lenne, a hivatal legfeljebb összevezeti a különböző számlákon a pénzt. Ám végül mégis érvényes tajszám, vagyis ingyenes egészségügyi szolgáltatások és gyógyszertámogatás nélkül maradt.

2023. július 11.

Nyári munkakezdés, magasabb nettó fizetés!

25 év alatti fiatalok, első házasok és szülők. Mi a közös bennük? Mindegyikük élhet a munkaviszonyukhoz köthető adókedvezménnyel. De nem mindegy mikor és hogyan! A JobGroup célja az, hogy a letölthető anyaguk böngészésével átfogó kép et adjanak az  adókedvezményekről.