Jön a segélyezési plafon
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A kormány segélyezési plafont vezet be a havonta kifizethető szociális támogatásoknál, jelenleg előkészítik az ehhez szükséges a jogszabályokat, a számításokat a Nemzetgazdasági Minisztérium végzi – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A segélyplafon bevezetésének célja, hogy segélyből ne lehessen magasabb jövedelemre szert tenni, mint munkából.
A dokumentumban emlékeztettek arra, hogy a segélyeket és a támogatásokat a kormány eddig is több esetben kötelezettségekhez kötötte. Példaként említették, hogy az ötven óránál többet igazolatlanul hiányzók után nem vehető igénybe iskoláztatási támogatás, ennek következményeként mára drasztikusan csökkent az iskolai hiányzások száma. Egy másik példaként hozták fel a jövedelempótló szociális ellátásokat (a foglalkoztatást helyettesítő támogatást és a rendszeres szociális segélyt), amelyek esetében már létezik az együttfolyósítási összeghatár. Mint írták, ennek a szemléletváltásnak az eredménye, hogy számos korábban munkanélküli ma már közmunkában dolgozik.
A közlemény szerint a gyermeknevelést közvetlenül segítő juttatások, a megváltozott munkaképességűek és a fogyatékossággal élő emberek közvetlen ellátásai, valamint a nyugellátások a segélyplafon bevezetését követően sem változnak.
(Forrás: MTI)
Tervezzen az őszre Hungary Cardért!
Jelentkezzen most Rodin képzésekre, és mi meglepjük Önt egy Hungary Card Basic – Magyar Turizmus Kártyával, a Hotelinfo Iroda jóvoltából, melyet a rendezvény helyszínén veheti át! Rendezvénynaptárért kattintson >>> |
![](http://www.rodin.hu/images/edm/hungarycard_1238_rodinhu.jpg) |