Kiléphetnek a magánnyugdíjpénztári tagok Szlovákiában


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Márciustól ideiglenesen ismét lehetővé teszik a magánnyugdíjpénztári tagok számára a kilépést Szlovákiában.


Jóváhagyta szerdán a pozsonyi parlament azt a gyorsított eljárásban tárgyalt törvényt, amelynek alapján márciustól ideiglenesen ismét lehetővé teszik a magánnyugdíjpénztári tagok számára a kilépést, illetve az állami nyugdíjbiztosítás körébe tartozók számára az oda való belépést.

A szerdán harmadik olvasatban is jóváhagyott jogszabály alapján az idén március 15-től három hónapos átmeneti időre válik lehetővé a magányugdíjpénztári tagok számára, hogy a nyugdíjbiztosítási rendszer második pillérét alkotó pénztárakból kilépjenek, illetve oda belépjenek azok, akik az állami nyugdíjbiztosítás részesei.

A jogszabályt, amelyet most szentesített a törvényhozás, alig két héttel ezelőtt hagyta jóvá a kormány, pár nappal azután, hogy a tíz éve bevezetett rendszer első tagjai kézhez kapták első – részben a második pillérből kifizetett – nyugdíjukat, amelynek összege az ügyfelek jelentős része számára komoly csalódást okozott. A miniszterelnök ennek alapján a változtatás mellett szállt síkra, mondván, hogy a magánnyugdíjpénztári ügyfelek jelentős része számára nem előnyös az ottani takarékoskodás, ezért meg kell teremteni a nyugdíjpénztárakból való önkéntes kilépés lehetőségét.

A nyugdíjbiztosítás második pillérét már korábban is sok bírálat érte. A kifogások főleg arra vonatkoztak, hogy a magánnyugdíjpénztárakban való takarékoskodás igazából csak a viszonylag magasabb jövedelemmel rendelkezők számára előnyös, akik több évtizeden keresztül fizették be járulékukat. Azok azonban, akik csak néhány éves tagsági viszonnyal és az átlagosnál alacsonyabb jövedelemmel rendelkeznek, kisebb összegű nyugdíjhoz juthatnak, mintha nyugdíjjárulékuk teljes egészét az első pillérbe, az állami tulajdonú Szociális Biztosítóba fizették volna be.

A második nyugdíjpillér ideiglenes megnyitására korábban már három alkalommal is sort kerített Robert Fico kormányfő, két ízben előző kabinetje (2006-2010) idején, egyszer pedig  jelenlegi hivatali időszakában, 2012-ben. A három – egyenként fél éves – időszakban együttvéve mintegy 200 ezren éltek a második pillérből való kilépés lehetőségével. Ugyancsak Fico jelenlegi kormányának idején kevesebb mint felére, 9-ről 4 százalékra csökkentették annak az összegnek az arányát, amely a nyugdíjjárulékból a magánnyugdíjpénztárakba kerül.

Szlovákiában a magánnyugdíjpénztáraknak jelenleg körülbelül másfél millió ügyfelük van, megtakarításaik teljes összege idén január végén mintegy 6,5 milliárd eurót tett ki.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. február 22.

A szövetkezet keretében végzett munka és a nyugdíj

A szövetkezet keretében a szövetkezeti tag biztosítottként végzett tevékenységének időtartama nyugdíjra jogosító szolgálati időt eredményez. Az úgynevezett sajátos szövetkezeti formában történő munkavégzés azonban más helyzetet jelent.

2024. február 19.

Részmunkaidő és nyugdíj kapcsolata

Ha a részmunkaidőben való foglalkoztatásnál a kereset eléri a minimálbér összegét, a nyugdíj szempontjából nincs jelentősége annak, hogy a kereset alapjául szolgáló munkavégzés nem teljes munkaidőben történik.