Közteherviselés EU-n belüli munkavállaláskor

Szerző: dr. Ferge Zsigmond
Dátum: 2018. szeptember 6.
Címkék: , ,
Rovat:
Az alábbiakban a kiküldött munkavállalók társadalombiztosítási járulékai megfizetésének igazolását elemezzük, tekintettel az Európai Unió Bíróságának az Ömer Altun és társai ügyében mint bolgár munkavállalók Belgiumba történt kiküldetése kapcsán hozott ítéletére. Tanulság: az eset a rendeltetésszerű joggyakorlás példájául ne szolgáljon.

Mint ismeretes, az EGT területén a kiküldetés keretében munkát végző munkavállalókat elsősorban saját országukban kell munkáltatójuknak bejelenteni és e tagország szabályai által meghatározott munkabérüket és a járulékokat is ebben az országban kell megfizetni. A kiküldő ország foglalkoztatója, a közteher viselője, az A1 jelű nyomtatványt a kiküldetés időtartamára, a kiküldő országban történő járulékfizetés igazolása céljából adja ki.

Az európai uniós szabályok szerint az egyidejűleg több tagállamban tevékenységet folytató munkavállaló kizárólag egy tagállamban lehet biztosított. Az alkalmazandó tagállami jogot, korábban az E101-es, jelenleg az A1-es nyomtatvány határozza meg, amely azt is mutatja, hogy kiküldetés esetén a kiküldöttre a kiküldő ország tb-szabálya milyen időpontig alkalmazható.

Ha a kiküldött rendelkezik az A1-es igazolással, mely szerint a kiküldetés ideje alatt is a kiküldő tagállam jogszabályai szerint marad biztosított, akkor a kiküldött személyt úgy kell tekinteni, mintha kiküldetésének ideje alatt továbbra is a kiküldő államban foglalkoztatnák, azaz a kiküldetés helye szerinti országban biztosítási kötelezettsége nincs.Az uniós szabályok szerint a kiküldetés időtartama 24 hónap lehet.

Bevezetés

Az Európai Unió Bíróságán (EUB), a C 359/16. sz. ügyben [1], a Hof van Cassatie (semmítőszék, Belgium) előzetes döntéshozatal iránti kérelmet terjesztett elő az Ömer Altun, Abubekir Altun, Sedrettin Maksutogullari és Yunus Altun, valamint az Absa NV, az M. Sedat BVBA és az Alnur BVBA ellen a bolgár munkavállalók Belgiumba történt kiküldetése tárgyában indított büntetőeljárás keretében.

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a szociális biztonsági rendszereknek a Közösségen belül mozgó munkavállalókra, önálló vállalkozókra és családtagjaikra történő alkalmazásáról szóló, 1971. június 14-ei 1408/71/EGK tanácsi rendelet (1408/71 rendelet) 14. cikke 1. pontja a) alpontjának, valamint az 1972. március 21-ei 574/72/EGK tanácsi rendelet (574/72 rendelet) 11. cikke (1) bekezdése a) pontjának az értelmezésére vonatkozott.

Az 574/72 rendeletet 2010. május 1-jétől hatályon kívül helyezte és felváltotta a 883/2004 rendelet végrehajtására vonatkozó eljárás megállapításáról szóló, 2009. szeptember 16-ai 987/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet.

A 987/2009 rendelet 19. cikkének (2) bekezdése, amely lényegében felváltotta az 574/72 rendelet 11. cikkének (1) bekezdését, úgy rendelkezik, hogy „az érintett személy vagy a munkáltató kérésére azon tagállam illetékes intézménye, amelynek jogszabályai [a 883/2004] rendelet II. címe szerint alkalmazandók, tanúsítja, hogy ezeket a jogszabályokat kell alkalmazni, és adott esetben jelzi, hogy mely időpontig és milyen feltételekkel”. E tanúsítás jelenleg az úgynevezett „A1-es igazolás” útján történik.

A tényállás

A Sociale Inspectie (társadalombiztosítási felügyelet, Belgium) az Absa, Belgiumban az építőipari ágazatban működő, belga jog szerinti társaság személyzetének foglalkoztatásával kapcsolatban lefolytatott vizsgálata során megállapította, hogy az Absának 2008 óta alig volt alkalmazottja, és valamennyi műhelyét bolgár vállalkozások működtették, amelyek munkavállalókat küldtek ki Belgiumba. A vizsgálat továbbá rámutatott arra is, hogy e kiküldött munkavállalók foglalkoztatását nem jelentették be a társadalombiztosítási járulékok beszedésével megbízott belga intézménynek, mivel e munkavállalók rendelkeztek a hatáskörrel rendelkező bolgár hatóság által kijelölt intézmény által az 574/72 rendelet 11. cikkének (1) bekezdése alapján kiállított E101-es vagy A1-es igazolásokkal.

Egy belga vizsgálóbíró által kibocsátott jogsegélykérelem nyomán igazságügyi vizsgálatot folytattak Bulgáriában, amely megállapította, hogy e bolgár vállalkozások Bulgáriában nem végeztek semmilyen jelentősen tevékenységet.

E vizsgálat megállapításai alapján 2012. november 12-én a belga társadalombiztosítási felügyelet nevezett kiküldött munkavállalók számára kiállított E101-es vagy A1-es igazolások felülvizsgálata vagy visszavonása iránti indokolt kérelemmel fordult a hatáskörrel rendelkező bolgár hatóság által kijelölt intézményhez.

2013. április 9-én, a belga társadalombiztosítási felügyelet emlékeztető levelét követően, az illetékes bolgár intézmény a kérelemre adott válaszában összefoglalta a kiállított E101-es és A1-es igazolások lényegét és érvényességi idejét, valamint kifejtette, hogy az említett igazolások kiállításának időpontjában a szóban forgó különböző bolgár vállalkozások teljesítették a kiküldetés igazgatási feltételeit. E válasz ezzel szemben nem vette figyelembe a belga hatóságok által megállapított tényeket.

A belga hatóságok bírósági eljárásokat indítottak az alapeljárás vádlottjaival szemben munkáltatói, vezetői vagy megbízói minőségükben, először is amiatt, hogy olyan külföldi állampolgárokat dolgoztattak vagy engedtek dolgozni, akiknek a foglalkoztatási engedély előzetes beszerzése nélküli, három hónapnál hosszabb ideig Belgiumban való tartózkodásuk, illetve letelepedésük nem volt engedélyezett, másodszor amiatt, hogy e munkavállalók munkába lépésének időpontjában nem tették meg a társadalombiztosítási járulékok beszedésével megbízott intézménynél a törvény által előírt bejelentéseket, és harmadszor amiatt, hogy az említett munkavállalókat nem jelentették be a Rijksdienst voor Sociale Zekerheidnél (nemzeti társadalombiztosítási intézet, Belgium).

A correctionele rechtbank Limburg, afdeling Hasselt (limburgi büntetőbíróság, hasselti részleg, Belgium) a 2014. június 27-ei ítéletével felmentette a vádlottakat az Openbaar Ministerie (ügyészség, Belgium) által ellenük felhozott vádak alól, arra hivatkozva, hogy „a bolgár munkavállalók foglalkoztatását teljes egészében lefedték az E101/A1-es formanyomtatványok, amelyek kiállítására a jelen állapot szerint szabályszerűen és jogszerűen került sor”.

Az ügyészség eme ítélettel szemben fellebbezést nyújtott be. A hof van beroep te Antwerpen (antwerpeni fellebbviteli bíróság, Belgium) a 2015. szeptember 10-ei ítéletével marasztalta az alapeljárás vádlottjait.

Jóllehet e bíróság megállapította, hogy a szóban forgó valamennyi kiküldött munkavállaló számára kiállították az E101-es vagy A1-es igazolást, valamint hogy a belga hatóságok nem éltek az igazolások érvényességének vitatására szolgáló eljárás lehetőségével, úgy vélte, hogy e körülmények nem kötik e bíróságot, mivel az említett igazolásokat csalárd módon szerezték meg.

2015. szeptember 10-én az alapeljárás vádlottjai az ítélettel szemben felülvizsgálati kérelmet nyújtottak be. A Hof van Cassatie (semmítőszék, Belgium), mivel kétségei voltak az 574/72 rendelet 11. cikke (1) bekezdésének értelmezését illetően, úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából kérdést terjesztett az EUB elé [2].

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések és az EUB ítélete

Kérdésével a Hof van Cassatie lényegében arra vár választ, hogy az 1408/71 rendelet 14. cikke 1. pontjának a) alpontját, miszerint:

„4. cikk Az ellenérték fejében munkát végző személyekre (kivéve a tengerészekre) alkalmazandó különös szabályok. A 13. cikk (2) bekezdésének a) pontja az alábbi kivételekkel és körülmények között alkalmazandó:

  1. a) Az a személy, akit az őt egy tagállam területén alkalmazó vállalkozás a számára teljesítendő munkavégzés céljából egy másik tagállam területére küld ki, továbbra is az előbb említett tagállam jogszabályainak hatálya alá tartozik, feltéve hogy e munka várható időtartama nem haladja meg a tizenkét hónapot, illetve őt nem olyan személy felváltására küldték ki, akinek kiküldetési ideje letelt;”

és az

574/72 rendelet 11. cikke (1) bekezdésének a) pontját, miszerint:

„Alakiságok a munkavállalónak a rendelet 14. cikkének (1) bekezdése és 14b. cikkének (1) bekezdése szerinti kiküldetése esetén és a rendelet 17. cikke szerint megkötött megállapodások esetén

(1) Azon tagállam hatáskörrel rendelkező hatósága által kijelölt intézmény, amely tagállam jogszabályait továbbra is alkalmazni kell, igazolást bocsát ki arról, hogy a munkavállaló egy meghatározott időpontig továbbra is e jogszabályok hatálya alá tartozik:

  1. a) a rendelet 14. cikkének (1) bekezdésében és 14b. cikkének (1) bekezdésében említett esetekben a munkavállaló vagy munkáltatója kérésére”

előírásokat úgy kell-e értelmezni, hogy a valamely tagállam területén székhellyel rendelkező vállalkozás által alkalmazott munkavállaló, valamely másik tagállam területére való kiküldetése esetén ez utóbbi tagállam bírósága figyelmen kívül hagyhatja az említett második rendelkezés alapján kiállított E101-es igazolást, ha a tényállásból, amelyet a bíróságnak értékelnie kell, az állapítható meg, hogy az említett igazolást csalárd módon szerezték meg, vagy arra csalárd módon hivatkoztak.

A kérdés kapcsán az EUB arra emlékeztetett, hogy az 1408/71 rendelet az alkalmazandó jogszabályok meghatározásáról szóló II. címének rendelkezései, amelyek közé e rendelet 14. cikke is tartozik, az EUB állandó ítélkezési gyakorlata értelmében teljes és egységes kollíziós szabályrendszert képeznek, amelyek célja annak biztosítása, hogy az Európai Unión belül mozgó munkavállalók csak egy tagállam szociális biztonsági rendszeréhez tartozzanak, és így el lehessen kerülni az alkalmazandó tagállami jogszabályok halmozódását, valamint az esetlegesen ebből fakadó nehézségeket [3].

A rendelet 13. cikke (2) bekezdésének a) pontja kimondja azt az elvet, amely szerint a munkavállaló azon tagállam szociális biztonságra vonatkozó jogszabályai alá tartozik, amelynek területén dolgozik [4].

Ezt az elvet az rendelet 14–17. cikkének az ellenérték fejében munkát végző személyekre alkalmazandó különös szabályai közti kivételek és körülmények között alkalmazandó rendelkezéseire is figyelemmel” fogalmazták meg. Bizonyos különleges helyzetekben ugyanis a rendelet 13. cikke (2) bekezdésének a) pontjában foglalt általános szabály puszta és egyszerű alkalmazása azzal a veszéllyel jár, hogy nem az elkerülését eredményezi az olyan, mind a munkavállalót, mind a munkáltatót és a szociális biztonsági intézményeket érintő adminisztrációs nehézségeknek, amelyek hatásuknál fogva akadályozhatják az említett rendelet hatálya alá tartozó személyek szabad mozgásának gyakorlását, hanem épp ellenkezőleg: a létrehozását [5].

Az EUB megállapítása szerint a 1408/71 rendelet 14. cikke 1. pontja a) alpontjának célja különösen az, hogy előmozdítsa a szolgáltatásnyújtás szabadságát azon vállalkozások számára, amelyek azt kihasználva a székhelyük tagállamától eltérő tagállamba küldik munkavállalóikat. E rendelkezés ugyanis arra irányul, hogy felszámolja a munkavállalók szabad mozgását érintő esetleges akadályokat, valamint ösztönözze a gazdasági kapcsolatokat, elkerülve ugyanakkor a különösen a munkavállalókat és a vállalkozásokat érintő adminisztratív nehézségeket.

Azt elkerülendőn, hogy a valamely tagállam területén székhellyel rendelkező vállalkozás köteles legyen az e tagállam szociális biztonsági rendszeréhez tartozó munkavállalóit egy másik tagállam szociális biztonsági rendszerébe bejelenteni, ha határozott idejű munkavégzésre küldi ki őket e tagállamba, az rendelet [6] fenti szabálya lehetővé teszi a vállalkozás számára, hogy a munkavállalói továbbra is az első tagállam szociális biztonsági rendszerének hatálya alá tartozzanak.

E rendelkezés alkalmazása az EUB FTS-ítéletében foglaltak szerint két feltétel teljesüléséhez kötött. Az első feltétel, amely a munkavállalót a vállalkozás székhelyétől eltérő tagállamba kiküldő vállalkozás és az így kiküldött munkavállaló közötti szükséges kapcsolatra vonatkozik, az e vállalkozás és munkavállaló közötti szerves kapcsolatnak a munkavállaló kiküldetésének időtartama alatt való fennmaradását követeli meg. A vállalkozás és az annak székhelye szerinti tagállam közötti kapcsolatra vonatkozó második feltétel azt követeli meg, hogy e vállalkozás szokásos mértékben végezzen jelentős tevékenységet e tagállam területén

Ebben az összefüggésben – miként az EUB Herbosch Kiere ítéletében megfogalmazta – az E101-es igazolás az 1408/71 rendelet 14. cikke 1. pontjának a) alpontja által előírt anyagi jogi szabályozáshoz hasonlóan meg kívánja könnyíteni a munkavállalók szabad mozgását és a szolgáltatások szabad nyújtását [7].

Az igazolásban az érintett munkavállalókat foglalkoztató vállalkozás székhelye szerinti tagállam illetékes intézménye úgy nyilatkozik, hogy a saját társadalombiztosítási rendszere továbbra is alkalmazandó ez utóbbiakra. Ezáltal – azon elv értelmében, hogy a munkavállalók csak egy társadalombiztosítási rendszerhez tartozzanak – az igazolás szükségképpen feltételezi, hogy a másik tagállam rendszere nem lehet alkalmazható [8].

E körben a lojális együttműködés EUSZ 4. cikk (3) bekezdésében lefektetett elve a kiállító intézményre azt a kötelezettséget rója, hogy a társadalombiztosítási téren irányadó jog meghatározására vonatkozó szabályok alkalmazása érdekében megfelelően mérlegelje a releváns tényeket, és ezáltal garantálja az E101-es igazolásban szereplő megállapítások pontosságát [9].

Ami ama tagállam illetékes intézményét illeti, ahol a munkavégzésre sor kerül, az EUSZ 4. cikk (3) bekezdése szerinti együttműködési kötelezettségekből az is következik, hogy azokat nem tartanák tiszteletben, és megsértenék az 1408/71 rendelet 14. cikke 1. pontja a) alpontjának, valamint az 574/72 rendelet 11. cikke (1) bekezdése a) pontjának a célkitűzését, ha e tagállam intézménye úgy tekintené, hogy az E101-es igazolás megállapításai nem kötik őt és e munkavállalókra kiterjesztené e tagállam szociális biztonsági rendszerét is [10].

Az E101-es igazolás, amennyiben azt a vélelmet állítja fel, hogy az érintett munkavállalóra szabályosan kiterjed az őt alkalmazó vállalkozás székhelye szerinti tagállam társadalombiztosítási rendszere, főszabály szerint köti annak a tagállamnak az illetékes intézményét, ahol e munkavállaló munkát végez [11].

A lojális együttműködés elve ugyanis a kölcsönös bizalom elvét is magában foglalja.

Ebből következőleg mindaddig, amíg az E101-es igazolást nem vonják vissza vagy nyilvánítják érvénytelennek, ama tagállam illetékes intézményének, ahol a munkavállaló munkát végez, figyelembe kell vennie azt, hogy e munkavállaló már az őt alkalmazó vállalkozás székhelye szerinti tagállam társadalombiztosítási rendszerének hatálya alá tartozik, és ez az intézmény ezért a szóban forgó munkavállalót nem vonhatja a saját társadalombiztosítási rendszerének hatálya alá [12].

A lojális együttműködés elvéből továbbá az következik, hogy valamennyi tagállami intézménynek körültekintően meg kell vizsgálnia a saját szociális biztonsági rendszerének alkalmazását. Ebből az elvből az is következik, hogy a többi tagállam intézményei joggal számíthatnak arra, hogy az érintett tagállam megfelel e kötelezettségnek [13].

Következésképpen az E101-es igazolást kiállító tagállam illetékes intézményének feladata, hogy a kiadás megalapozottságát felülvizsgálja, és adott esetben visszavonja ezt az igazolást, amikor a munkavállaló munkavégzési helye szerinti tagállam illetékes intézménye kételyét fejezi ki az említett igazolás alapjául szolgáló tények, és ezáltal a benne szereplő megállapítások helytállóságával kapcsolatban egyebek között azért, mert e megállapítások nem felelnek meg az 1408/71 rendelet 14. cikke 1. pontja a) alpontja követelményeinek [14].

Ha az igazgatási bizottság nem tudja összhangba hozni az illetékes intézményeknek az ügyben alkalmazandó jogra vonatkozó álláspontját, az a tagállam, ahol az érintett munkavállaló munkát végez, a kiállító intézmény tagállamában létező esetleges jogorvoslatokat nem érintve, legalábbis azt megteheti, hogy az EUMSZ 259. cikk alapján kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárást indít annak érdekében, hogy az EUB ezen eljárás keretében megvizsgálhassa, hogy milyen jog irányadó erre a munkavállalóra, és így azt is, hogy az E101-es igazolásban szereplő megállapítások pontosak voltak-e [15]?

Ezért az 1408/71 és 574/72 rendelet alkalmazási feltételeinek – akár nyilvánvalóan – hibás értékelése esetén, még ha be is bizonyosodik, hogy az érintett munkavállalók tevékenysége végzésének feltételei nyilvánvalóan nem tartoznak azon rendelkezés tárgyi hatálya alá, amely alapján az E101-es igazolást kiadták, tiszteletben kell tartani az érintett tagállamok intézményei között valamely E101-es igazolás érvényessége vagy helytállósága tekintetében felmerült esetleges jogviták megoldása érdekében követendő eljárást [16].

A jelenleg hatályos 987/2009 rendelet kodifikálta az EUB ítélkezési gyakorlatát, azáltal, hogy rögzíti az E101-es igazolás kötelező jellegét és a kiállító intézménynek az említett igazolás érvényességének értékelésére vonatkozó kizárólagos hatáskörét, illetve azáltal, hogy kifejezetten átveszi az említett eljárást, hogy ily módon oldja meg mind a valamely tagállam illetékes intézménye által kiállított dokumentumok helytállóságával, mind pedig az érintett munkavállalóra alkalmazandó jogszabály meghatározásával kapcsolatos jogvitákat [17].

Miként az EUB Cadbury-ítéletében, hangsúlyozta, az ilyen megfontolások ugyanakkor nem vezethetnek ahhoz, hogy a jogalanyok csalárd módon vagy visszaélésszerűen hivatkozhassanak az uniós jogi normákra [18]. Konkrétan, a csalárd magatartás megállapítása olyan egybehangzó bizonyítékokon alapul, amelyek alátámasztják egy objektív és egy szubjektív elem együttes fennállását. Egyrészt az objektív elem abban áll, hogy nem teljesülnek az E101-es igazolás kiállításának, illetve az igazolásra való hivatkozásnak az 1408/71 rendelet II. címében előírt és a jelen ítélet 34. pontjában említett feltételei. Másrészt a szubjektív elem az érintettek arra irányuló szándékának felel meg, hogy az igazoláshoz fűződő előnyökben való részesülés érdekében megkerüljék vagy kijátsszák az említett igazolás kiállításának feltételeit.

Így az E101-es igazolás csalárd módon való megszerzése alapulhat szándékos cselekvésen, például a kiküldött munkavállaló vagy az e munkavállalót kiküldő vállalkozás tényleges helyzetének hamis bemutatásán, vagy szándékos mulasztáson, például releváns információ abból a célból történő elhallgatásán, hogy kijátsszák az 1408/71 rendelet 14. cikke 1. pontja a) alpontja alkalmazásának feltételeit.

Ebben az összefüggésben, amennyiben a munkavállaló kiküldetésének helye szerinti tagállam intézménye olyan konkrét információkkal fordul az E101-es igazolást kiállító intézményhez, amelyek arra engednek következtetni, hogy ezekhez az igazolásokhoz csalárd módon jutottak hozzá, akkor a lojális együttműködés elve alapján a kiállító intézmény feladata, hogy ezen információk fényében felülvizsgálja az említett igazolások kiállításának megalapozottságát, és adott esetben visszavonja azokat.

Ha ez utóbbi intézmény elmulasztja az ilyen felülvizsgálat ésszerű határidőn belüli lefolytatását, akkor az említett információkra való hivatkozás lehetőségét bírósági eljárás keretében is biztosítani kell annak érdekében, hogy a munkavállalók kiküldetésének helye szerinti tagállam bírósága figyelmen kívül hagyja a szóban forgó igazolásokat.

Mindazonáltal biztosítani kell annak lehetőségét, hogy azok a személyek, akiknek egy ilyen eljárás keretében a kiküldött munkavállalók csalárd módon megszerzett igazolásokkal történő alkalmazását felróják, a tisztességes eljáráshoz való joghoz kapcsolódó garanciák tiszteletben tartása mellett vitathassák az eme eljárás alapjául szolgáló információkat, mielőtt a nemzeti bíróság adott esetben eme igazolások figyelmen kívül hagyása mellett döntene, és az alkalmazandó nemzeti jog alapján megállapítaná az említett személyek felelősségét.

A tényállás szerinti ügyben a belga társadalombiztosítási felügyelet Bulgáriában folytatott vizsgálatának megállapítása szerint az ügyben szóban forgó munkavállalókat kiküldő bolgár vállalkozások Bulgáriában semmilyen jelentős tevékenységet nem végeztek, továbbá, hogy az a szóban forgó igazolásokat csalárd módon szerezték meg, mivel a valóságnak nem megfelelő tényeket adtak elő abból a célból, hogy kijátsszák az uniós szabályozásnak a munkavállalók kiküldetésére alkalmazandó feltételeit.

Az eljárásban szóban forgó igazolások felülvizsgálata és visszavonása iránti kérelmet elbíráló, illetékes bolgár intézmény elmulasztotta figyelembe venni e megállapításokat, amikor az igazolások kiállításának megalapozottságát felülvizsgálta.

Ilyen esetben a nemzeti bíróság figyelmen kívül hagyhatja az E101-es igazolásokat, és e bíróság feladata annak eldöntése, hogy az alkalmazandó nemzeti jog alapján megállapítható-e a munkavállalók csalárd módon megszerzett igazolásokkal történő kiküldetésével gyanúsított személyek felelőssége.

Az EUB elé jogértelmezésre előterjesztett rendelkezéseket [19] az ítélet szerint úgy kell értelmezni, hogy ha a munkavállalók kiküldetésének helye szerinti tagállam intézménye az E101-es igazolások felülvizsgálata vagy visszavonása iránti kérelemmel fordul az ilyen igazolásokat kiállító intézményhez egy bírósági vizsgálat keretében feltárt olyan információk fényében, amelyek alapján megállapítható, hogy ezeket az igazolásokat csalárd módon szerezték meg, vagy azokra csalárd módon hivatkoztak, és a kiállító intézmény elmulasztotta figyelembe venni ezeket az információkat, amikor felülvizsgálta az említett igazolások kiállításának megalapozottságát, akkor a nemzeti bíróság a munkavállalók ilyen igazolásokkal történő kiküldetésével gyanúsított személyek elleni eljárás keretében figyelmen kívül hagyhatja ezeket az igazolásokat, ha az említett információk alapján és az e személyeket megillető, tisztességes eljáráshoz való joggal együtt járó garanciák tiszteletben tartása mellett megállapítja e csalárd magatartás fennállását.

Lábjegyzetek:

[1] 2018. február 6-i ítélet Ömer Altun, Abubekir Altun, Sedrettin Maksutogullari, Yunus Altun, az Absa NV, az M. Sedat BVBA, az Alnur BVBA ellen folytatott, az Openbaar Ministerie részvételével folyamatban lévő büntetőeljárásban C 359/16. sz. ügy, ECLI:EU:C:2018:63. (Ítélet) [2] Ítélet 17.27. pont. [3] 2012. október 4-ei Format Urządzenia i Montaże Przemysłowe-ítélet, C 115/11, EU:C:2012:606, 29. pont [4] 2012. október 4-ei Format Urządzenia-ítélet, 30. pont [5] 2012. október 4-ei Format Urządzenia-ítélet, 31. pont [6] 1408/71 14. cikke 1. pontjának a) alpontja [7] 2006. január 26-ai Herbosch Kiere-ítélet, C 2/05, EU:C:2006:69, 20. pont [8] 2006. január 26-ai Herbosch Kiere-ítélet, C 2/05, EU:C:2006:69, 21. pont; 2017. április 27-ei A. Rosa Flussschiff-ítélet, C 620/15, EU:C:2017:309, 38. pont [9] 2017. április 27-ei A. Rosa Flussschiff-ítélet 39. pont [10] 2000. március 30-ai Banks és társai-ítélet, C 178/97, EU:C:2000:169, 39. pont; 2017. április 27-ei A. Rosa Flussschiff-ítélet, 40. pont [11] 2017. április 27-ei A. Rosa Flussschiff-ítélet, 41. pont [12] 2017. április 27-ei A. Rosa Flussschiff-ítélet, 43. pont [13] 2016. március 3-ai Bizottság kontra Málta-ítélet, C 12/14, EU:C:2016:135, 37. pont [14] 2017. április 27-ei A. Rosa Flussschiff-ítélet, 44. pont [15] 2017. április 27-ei A. Rosa Flussschiff-ítélet, 46. pont [16] 2017. április 27-ei A. Rosa Flussschiff-ítélet, 52. és 53. pont [17] 2017. április 27-ei A. Rosa Flussschiff-ítélet, C 620/15, EU:C:2017:309, 59. pont [18] C 255/02, EU:C:2006:121, 68. pont; 2006. szeptember 12-ei Cadbury Schweppes és Cadbury Schweppes Overseas-ítélet, C 196/04, EU:C:2006:544, 35. pont [19] A 1408/71 rendelet 14. cikke 1. pontjának a) alpontját és az 574/72 rendelet 11. cikke (1) bekezdésének a) pontját

Kapcsolódó cikkek:


Miért fontos a cég döntéshozóinak ismernie a TP-dokumentációt?
2018. szeptember 21.

Miért fontos a cég döntéshozóinak ismernie a TP-dokumentációt?

A társaság minden felelős döntéshozójának célszerű ismernie a TP-dokumentáció tartalmát, mert az az az új szabályok miatt olyan mélységben tárja fel az adózó kapcsolt ügyleteire, saját eredményére vonatkozó álláspontját, következtetéseit, amely miatt fontos, hogy az helyes megállapításokat tartalmazzon - írja az RSM blogja.