MABISZ: túl kevesen kötnek nyugdíjbiztosítást


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Hosszabb távon az állami nyugdíjkiadások csökkentése  valószínűsíthető – figyelmeztet a MABISZ elnöke.


A biztosítási piacon belül az életbiztosítások arányának növekedését és a nyugdíjbiztosítások gyarapodását tartja a magyar biztosítási szektor szükséges fő fejlődési irányának Pandurics Anett, a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) elnöke.

Az élet-, illetve az ennek speciális változata, a nyugdíjbiztosítás fontossága mellett azzal érvelt: az európai társadalmak elöregedése és az ebből adódó nyugdíjprobléma ma már közismert. Ma nagyjából két aktív korú „tart el” egy nyugdíjast, míg 2060-ra ez az arány megfordul, egy aktív korúra jut két nyugdíjas eltartása.

A magyar nyugdíjbiztosítási alap – az évtized végéig szóló gazdasági előrejelzés szerint – fenntartható, de a KSH ötvenéves prognózisa szerint (2010-től 2060-ig ), a járulékfizetők számának várható milliós nagyságrendű csökkenése miatt, az állami nyugdíjkiadások csökkentése  valószínűsíthető – tette hozzá az elnök.

Az idősebbeknek, a nyugdíj előtt állóknak is érdemes nyugdíjbiztosítást kötniük – Gilyén Ágnes, a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) kommunikációs főosztályvezetője mondta  az M1 reggeli műsorában. A kommunikációs vezető elmondta: 2014 óta az állam adójóváírás formájában támogatja ezt a fajta öngondoskodást. Így a néhány évvel nyugdíj előtt állóknak is megéri ezt elkezdeniük. 

Évente 100 ezer, illetve az idősebbeknek 130 ezer forintnyi adó így automatikusan visszakerül a nyugdíjszámlájukra – tette hozzá Gilyén Ágnes.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. június 26.

Jön a Komplex Jogviszony-Nyilvántartás

Egyszerűsítheti a jogviszonyok mindennapi ügyintézését az adóhatóság vezetésével működő konzorcium uniós támogatással létrejövő fejlesztése, a Komplex Jogviszony-Nyilvántartás (KJNY) – közölte a NAV.

2024. június 24.

Mit jelent a nyugdíjelőleg?

Sokaknak nyugdíj-igényük benyújtása után először nyugdíjelőleget állapítanak meg. Az ezzel kapcsolatos rendelkezéseket a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban: Tny.) tartalmazza.

2024. június 20.

Hogyan kérhetünk igazolást a szolgálati időről?

Gyakran előfordul, hogy a nyugdíjkorhatár betöltésétől még hosszú évekre lévő személy készülődni kezd a nyugdíjba vonuláshoz, ahogy mondani szokták: összeszámíttatja az éveit. Különösen gyakran teszik ezt azok a hölgyek, akik a nők kedvezményes nyugellátását, a „nők 40”-et tervezik igénybe venni, és egészen pontosan szeretnék tudni, hogy ez mikortól lehetséges számukra.