Nem bízunk a nyugdíjrendszerben
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Csak a magyarok negyede rendelkezik kifejezetten nyugdíjcélú megtakarítással, és úgy vélik, legalább 151 ezer forint kellene havonta ahhoz, hogy egy átlagnyugdíjas kényelmesen meg tudjon élni – mondta Kuruc Péter, a K&H Biztosító életbiztosítási divízió-vezetője. A fiatalok négyötöde semmiféle nyugdíjra nem számít.
A K&H felmérésének eredményei bemutatva közölte: a megtakarítással rendelkezők a biztonsági tartalékok mellett főleg a nyugdíjra takarékoskodnak, miközben jelentősen megemelkedett a lakásfelújításra és a gyermekek taníttatására takarékoskodók aránya is. A felmérésben 500 reprezentatívan kiválasztott személyt kérdeztek meg. Kiemelte: az emberek átlagosan 151 ezer forintos nyugdíjat tartanak szükségesnek és elegendőnek a nyugodt nyugdíjas évekhez, míg a Budapesten és a főváros környékén lakók ennél többet, minimum havi 161 ezer forintot.
Kuruc Péter elmondta: a fiatalabb, 30-as éveikben járó válaszadók körében a legnagyobb azok aránya, akik úgy vélik, semmilyen állami nyugdíjat nem kapnak majd – 78 százalékuk válaszolta ezt. Hozzátette, a mostani 50-esek 45 százaléka úgy véli, hogy nyugdíjas korukra az állami nyugdíjrendszer összeomlik, nem lesz képes még azt a színvonalat sem biztosítani, amit napjainkban. A legtöbb válaszadó úgy véli, hogy a nyugdíj mellett dolgozni fog.
A megkérdezettek 24 százalékának semmilyen nyugdíjcélú megtakarítása nincs, ám a 30 év felettiek 57 százalékának maximum 3 hónapra elegendő a tartaléka, és csak 27 százalékuk tudna megélni 6 hónapnál hosszabb ideig a félretett pénzéből. Akiknek van nyugdíjcélú megtakarításuk, azoknak átlagosan 14 hónapra elég a megélhetéshez – hangzott el a sajtótájékoztatón.
(MTI)