Orvoskamara: katonák nem leszünk


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) szerint az előzetes egyeztetés nélkül benyújtott, az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvény egylépcsős, az abban meghatározott határidejű végrehajtása súlyosan veszélyezteti az ellátórendszer működését és sérti az orvosok alapvető jogait.

A MOK közölte, a törvény végleges szövegének elemzését és javaslataik kidolgozását követően kérni fogják a törvény módosítását és a végrehajtási rendeletek közös kidolgozását.

Álláspontjuk szerint egy ilyen társadalmi hatású törvény előkészítését és elfogadását csak az érintettekkel történő megfelelő egyeztetést követően, a mindenki számára elfogadható kompromisszumok megkötése után szabad keresztül vinni. A megfelelő törvény az orvostársadalom számára az, ahol a részletek egyértelműek, és a napi gyakorlatra vonatkozó útmutatás is előre ismert – írták.

A köztestület közleményében hangsúlyozza: egyetértenek a béremeléssel, a transzparens és korszerűbb egészségügyi ellátórendszer létrejöttével, a hálapénz eltörlésére irányuló kezdeményezés pedig – ahogy fogalmaznak – „szakpolitikai és társadalmi fordulatot” jelent.

Ugyanakkor úgy vélik, hogy a jogviszonyok egylépcsős egységesítése és a másodállások szigorú korlátozása szakterületeket és intézményeket tehet működésképtelenné. Ezen felül az az adminisztratív feladattömeg, amely több ezer orvos másodállásának engedélyeztetésével jár, nem hajtható végre a hatályba lépésig rendelkezésre álló idő alatt. Így számos szakrendelő, kórházi osztály orvos nélkül marad.

Felhívják a figyelmet továbbá arra is: nagy a veszélye annak, hogy az orvosi léttől idegen korlátozások, a két évre elrendelhető kirendelés, és feltétel nélküli áthelyezés lehetősége miatt az orvosok többsége inkább a magánellátást fogja választani.

A kamara szerint a megnyugtató együttműködés nélkül csökken a járvány elleni védekezés esélye, közvetlen veszélybe kerül a lakosság ellátásának biztonsága.

„Katonák nem leszünk. A magyar orvostársadalom a fő céllal, a tiszta, átlátható egészségügy kialakításával egyetért, ezért azt gondoljuk, a kialakult helyzet szakmai alapon nyugvó valódi összefogással menthető” – fogalmaz a MOK közleményében.

(MTI


Kapcsolódó cikkek

2020. március 11.

2020. július 1-től hatályba lépő új tb-szabályok – I. rész

A társadalombiztosítás ellátásaira jogosultakról, valamint ezen ellátások fedezetéről szóló 2019. évi CXXII. törvény (új Tbj.) 2020. július 1-én történő hatályba lépésével módosul néhány fontos szabály, ami többek közt érinti a munkavállalókat, a társas vállalkozókat és a feladatukat megbízási jogviszony keretében ellátó személyeket is. Ebben a cikkben bemutatjuk az újonnan bevezetésre kerülő egykulcsos járulékot, továbbá a meghatározott járulékalapot egyéni vállalkozók, és társas vállalkozók tekintetében.
2020. március 17.

2020. július 1-től hatályba lépő új tb szabályok – II. rész

A társadalombiztosítás ellátásaira jogosultakról, valamint ezen ellátások fedezetéről szóló 2019. évi CXXII. törvény (új Tbj.) 2020. július 1-én történő hatályba lépésével módosul néhány fontos szabály, ami többek közt érinti a munkavállalókat, a társas vállalkozókat és a feladatukat megbízási jogviszony keretében ellátó személyeket is. Ebben a cikkben áttekintjük a munkavállalók járulékfizetését, a saját jogú nyugdíjasok munkavégzését, és az egészségügyi szolgáltatási járulékfizetést érintő változásokat.