Összevonják jövőre a járulékokat – átfogó reform jön


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Újabb gazdaságvédelmi és a versenyképességet javító törvényjavaslatot nyújtott be a Pénzügyminisztérium. Négy járulékfajta olvad a társadalombiztosítási járulékba jövő július 1-jétől a Pénzügyminisztérium által benyújtott törvényjavaslat szerint; ugyancsak július 1-től minden dolgozó nyugdíjast megillet a járulékmentesség; továbbá a gyermekes családok számára még kedvezőbbé válik a gyermekek után járó családi kedvezmény – közölte a szaktárca. Enyhülnek a minimum-járulékalap szabályok is.

A nyugdíjjárulék, a természetbeni és a pénzbeli egészségbiztosítási járulék, valamint a munkaerőpiaci járulék olvad össze, az új egységes járulék, azaz a társadalombiztosítási járulék mértéke 18,5 százalék lesz 2020. július 1-jétől – olvasható a Pénzügyminisztérium által benyújtott törvényjavaslatban.

Az adórendszer jelentős egyszerűsítésén túl az egységes járulék bevezetése biztosítja például azt, hogy az őstermelők, illetve a megbízási jogviszonyban dolgozók munkaerőpiaci ellátásokra való jogosultságot is szereznek július 1. után.

A jelentős bürokratikus tehercsökkentés mellett több adócsökkentést is hoz az új, egységes járuléktörvény. A vállalkozók évi 7,5 milliárd forintot spórolnak azzal, hogy enyhülnek a minimum-járulékalap szabályok. Míg jelenleg az egészségbiztosítási és munkaerőpiaci járulékot legalább a minimálbér másfélszerese után fizetik meg, addig 2020. július 1-től a minimálbér után.

Július 1. után már minden dolgozó nyugdíjast megillet a járulékmentesség. Jelenleg csak a munkajogviszonyban állókra érvényes az kedvező a szabály, hogy bérüket csak a 15 százalékos szja terheli. A kormány számításai szerint a szabály kiterjesztése évente összességében mintegy 20 milliárd forintot hagy az érintetteknél.

Még kedvezőbbé válik 2020-tól a gyermekek után járó családi kedvezmény. Jelenleg a 1,5 százalékos munkaerőpiaci járulékból nem lehet levonni a kedvezményt, de július 1. után már a teljes, 18,5 százalékos mértékű társadalombiztosítási járulék terhére érvényesíthető lesz a családi kedvezmény.

A tárca közleménye szerint 2020-ban minden idők legmagasabb összegét,  380 milliárd forintot hagy a kormány adókedvezmény révén a gyermekes családoknál. Ezt az összeget évente további egymilliárd forinttal növeli a jövőre hatályba lépő – az egységes járuléktörvény biztosította – kedvező szabály.

Az Országgyűlés a családvédelmi akcióterv keretében már tavasszal elfogadta azt is, hogy 2020. január 1-től szja-mentességet kapnak a legalább négygyermekes édesanyák.

Jövőre gyakorlatilag minden számláról online adatot kell majd szolgáltatni, amely a gazdaságfehérítésén túl biztosítja azt is, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) akár már 2021 tavaszától elkészítse a vállalkozások áfabevallási tervezetét. Az adóhivatal jelenleg csak a 100 ezer forintos áfaösszeget elérő számlák adatait látja online, 2020. július 1-től viszont már a belföldi áfaalanyok részére kiállított számlákat is, vagyis lényegében minden vállalkozói számlát, 2021. január 1-től pedig a magánszemélyek részére kiállítottakat is.

A PM hangsúlyozta, hogy az online számlarendszer a piaci elemzők értékelése szerint is bevált, számításaik szerint egy év alatt 200-250 milliárd forint plusz bevételt termelt az államkasszának. Az online számlázás bevezetésének jelentős szerepe volt abban is, hogy 2018-ra 10 százalék alá csökkent az áfa-elkerülés mértéke Magyarországon.

Ha az Országgyűlés elfogadja a törvényjavaslatot, az adóhivatal kockázatelemzői a jövőben gyakorlatilag minden számlát látnak majd, így a költségvetés további bevétel-növekedéssel, a tisztességes adófizetők pedig tiszta piaci versennyel számolhatnak.

Két további intézkedés is segíti jövőre a gazdaság fehérítését. 2020. július 1-től számlát, illetve nyugtát kell kiállítani az áfamentes ügyletek nagy részéről is, így például a magán-egészségügyi, fogorvosi, oktatási szolgáltatásról, illetve az ingatlanértékesítésről is. Emellett tizenöt napról nyolc napra csökken a számlakibocsátásra nyitva álló határidő.
A jogkövetésre ösztönzésen túl a munkavállalót védi, hogy az adóhivatal a munkáltató foglalkoztatással kapcsolatos adóelkerüléséről tájékoztatja az alkalmazottat is.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2019. november 7.

Előrehozott járulékcsökkentésről ír a Magyar Nemzet

Előre hozott járulékcsökkentésről, a jövő évi minimálbérek korábban rögzített mértékének felülvizsgálatáról, emellett az állami cégek alkalmazottainak keresetrendezéséről is megkezdődnek a tárgyalások a következő napokban a lap cikke szerint.
2019. október 29.

A gyermeknevelés és a szolgálati idő

A gyermekszülés, gyermekgondozás-, nevelés hosszabb-rövidebb ideig a munkából való távolléttel jár, ami érintheti a társadalombiztosítási ellátásokra való jogosultsághoz megszerezhető biztosítási idő, szolgálati idő hosszát, időtartamát is.