Romániában 14 százalékkal emelik a nyugdíjakat


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A törvény 40 százalékos emelésről szól, de a gazdasági visszaesés miatt ezt nem bíírrná el a költségvetés – mondta Ludovic Orban miniszterelnök.

Romániában 14 százalékkal emelik a nyugdíjakat szeptember 1-től – jelentette be pénteken Ludovic Orban miniszterelnök. A kormányfő közölte, hogy erről a pénteki kormányülésen fognak határozni, amikor elfogadják a költségvetés-kiigazítást egy sürgősségi rendelettel, amely tartalmazni fogja a nyugdíjemelést is.

Orban elmondta, hogy a kabinetnek nagyon nehéz döntést kellett meghoznia, mivel az év elején 4,1 százalékos gazdasági növekedéssel számoltak, de a korornavírus-járvány miatt a GDP nem nőni, hanem a legfrissebb becslések szerint 3,8 százalékkal csökkenni fog 2020-ban. Ilyen körülmények között maximum 14 százalékos nyugdíjemelés a fenntartható, aki ennél többet ígér, az nem mond igazat – mondta Orban.

A kormányfő ezzel arra utalt, hogy szeptember 1-től 40 százalékos nyugdíjemelés volt előirányozva a korábban elfogadott jogszabályok szerint, de a liberális kormány szerint a jelenlegi gazdasági helyzetben nem lehet ilyen nagy nyugdíjemelést biztosítani.

Korábban Florin Citu pénzügyminiszter többször is kijelentette, hogy az államháztartás maximum 10 százalékos nyugdíjemelést bír el, ennek ellenére a kormány most várhatóan 14 százalékos emelésről dönt.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 25.

Így lehet öregségi nyugdíjba vonulni

Az 1959-ben születettek 2024-ben töltik be nyugdíjkorhatárt, a 65. életévet, és dönthetnek a 2024-ben, esetleg később történő nyugdíj-igénylés mellett.

2024. március 21.

 Egyre nagyobb az adatvezérelt döntések jelentősége az egészségügyben

A Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság idén már 22. alkalommal szervezi meg az Adatvezérelt egészség és kiberbiztonság konferenciát. Az idei csúcstalálkozó a mesterséges intelligenciára (MI), az egészségügy informatikai és kiberbiztonsági kihívásaira fókuszál – olvasható az Adó Online-hoz eljuttatott közleményben.

2024. március 20.

Rétvári Bence: folytatódik az újszülöttek SMA-szűrése

Tizennégy hónapos tesztidőszak után folytatódik az újszülöttek és csecsemők SMA-szűrése, a költségvetés e célra idén 450 millió forintot biztosít – jelentette be a Belügyminisztérium parlamenti államtitkár szerdán a Bethesda Gyermekkórházban.