Veszélyhelyzet: hosszabb lett a gyermeknevelési ellátások időtartama Koronavírus Veszélyhelyzet


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Veszélyhelyzetben a gyermekgondozási díjra való jogosultság azon gyermekek után hosszabbodik meg, akik 2020. március 11-én, vagy azt követően töltik be a második életévüket, ikergyermekek esetén pedig a harmadikat. A gyermekgondozási, gyermeknevelési ellátások időtartama nyugdíjra jogosító szolgálati időnek minősül, ezért a veszélyhelyzet alatti meghosszabbításuk hosszabb szolgálati időt is jelent.

A gyermekgondozási, gyermeknevelési ellátások időtartama egy adott időszakhoz , legtöbbször  a gyermek életkorához kötődik.

A gyermekgondozási díj a gyermek két éves koráig, ikergyermekek esetén három éves korukig folyósítható legkorábban a csecsemőgondozási díj, illetve annak megfelelő időtartam lejártát követő naptól a jogosultsági feltételekkel rendelkező biztosított szülő részére.

Ha a gyermekgondozási díj örökbefogadott gyermekre tekintettel úgy kerül megállapításra, hogy a gyermek két éves koráig, ikrek esetén három éves korukig kevesebb, mint 168 nap van hátra, akkor a gyermekgondozási díjat a megállapítást követő 168 napig kell folyósítani, függetlenül attól, hogy a gyermek a két éves életkort, ikergyermekek a három éves életkort betöltötték.

A nagyszülői gyermekgondozási díj a szülők részére megállapítható gyermekgondozási díj időtartamáig, tehát a gyermek két éves, ikergyermekek esetén három éves koráig vehető igénybe a jogosultsági előfeltétellel rendelkező biztosított nagyszülő által.

A diplomás gyermekgondozási díj a gyermek születésétől (mivel „diplomás csecsemőgondozási díj” nincs) a gyermek két éves koráig, ikergyermekek esetén három éves korukig jár.

A gyermekgondozást segítő ellátás a szülő, vagy a gyermek egy éves korától a szülő helyett a nagyszülő részére a gyermek három éves koráig folyósítható, ikergyermekek esetén annak az évnek december 31. napjáig, amelyben az ikrek tankötelessé válnak.

Tartósan beteg, vagy súlyosan fogyatékos gyermek esetén a gyermekgondozást segítő ellátás a gyermek tíz éves koráig folyósítható.

A gyermeknevelési támogatás (közismert elnevezése szerint a főállású anyaság) annak a szülőnek, tehát az apának is, állapítható meg, aki legalább három kiskorú gyermeket nevel, és a legkisebb gyermek a harmadik életévét betöltötte, a nyolcadik életévét azonban még nem.

Az ellátások időtartamának elteltekor a gyermekgondozási, gyermeknevelési ellátások megszűnnek.

Ha ez most történne meg, különleges, segítő intézkedésként a 40/2020. (III. 11.) Korm rendeletben kihirdetett veszélyhelyzet idejére az 59/2020. (III. 23.) Korm. rendeletben meghatározott  gyermekgondozási, gyermeknevelési ellátások időtartama, amennyiben az  a veszélyhelyzet kihirdetésekor, 2020. március 11-én, vagy azt követően szűnt meg vagy szűnik meg, meghosszabbodik.

Ennek megfelelően a gyermekgondozási díjra való jogosultság azon gyermekek után hosszabbodik meg, akik 2020. március 11-én, vagy azt követően töltik be a második életévüket, ikergyermekek esetén a harmadik életévüket.

A meghosszabbítás megilleti a gyermekgondozási díjban részesülő szülőket, nagyszülőket, a nevelőszülői gyermekgondozási díjban részesülőket, a hallgatói jogviszony alapján az ellátásban részesülőket (diplomás gyed), és a méltányosságból megállapított gyermekgondozási díjban részsülőket.

Meghosszabbodik továbbá a gyermekgondozást segítő ellátás (gyes) és a gyermeknevelési  támogatás (gyet) időtartama is a veszélyhelyzet idejére azon jogosultak számára, akiknek az ellátásra való jogosultsága 2020. március 11-én, vagy azt követően szűnt meg.

Nagyszülői gyed és gyes esetén a meghosszabbítás nem történik meg, ha a szülők a nagyszülői gyedre, gyesre vonatkozó hozzájáruló nyilatkozatukat visszavonták.

A gyermekgondozási, gyermeknevelési ellátások időtartama nyugdíjra jogosító szolgálati időnek minősül, ezért a veszélyhelyzet alatti meghosszabbításuk hosszabb szolgálati időt is jelent. Ugyancsak hosszabb jogosultsági idő keletkezik ez esetben a nők 40 év jogosultsággal történő kedvezményes nyugellátásánál a gyermeknevelési idők tekintetében.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 25.

Így lehet öregségi nyugdíjba vonulni

Az 1959-ben születettek 2024-ben töltik be nyugdíjkorhatárt, a 65. életévet, és dönthetnek a 2024-ben, esetleg később történő nyugdíj-igénylés mellett.

2024. március 21.

 Egyre nagyobb az adatvezérelt döntések jelentősége az egészségügyben

A Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság idén már 22. alkalommal szervezi meg az Adatvezérelt egészség és kiberbiztonság konferenciát. Az idei csúcstalálkozó a mesterséges intelligenciára (MI), az egészségügy informatikai és kiberbiztonsági kihívásaira fókuszál – olvasható az Adó Online-hoz eljuttatott közleményben.

2024. március 20.

Rétvári Bence: folytatódik az újszülöttek SMA-szűrése

Tizennégy hónapos tesztidőszak után folytatódik az újszülöttek és csecsemők SMA-szűrése, a költségvetés e célra idén 450 millió forintot biztosít – jelentette be a Belügyminisztérium parlamenti államtitkár szerdán a Bethesda Gyermekkórházban.