Cégek a Facebookon: a fő cél az ügyfélszerzés – infografika


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Facebookozó vállalkozásokat bosszantja, hogy egyre többet kell költeniük hirdetésekre, de a nagy többségük szerint még mindig megéri aktívan jelen lenni a közösségi oldalon. Az InfoTandem heti infografikája.


A kis- és középvállalkozások közül sokan kihasználják a Facebook-hirdetésekben rejlő lehetőségeket, az idén tavasszal már a háromnegyedest is meghaladta az ezzel élők aránya – derül ki az RG Stúdió Kft. májusi kutatásból. A főként a Facebookon zajló, s mintegy kétszáz kkv, egyéni vállalkozó, illetve startup válaszait elemző – nem reprezentatív – felmérést immár harmadik alkalommal szervezték meg. Így az is tudható, hogy egy évvel ezelőtt még csak kétharmados volt a fent említett ráta, vagyis a kisebb cégek hirdetési aktivitása erősödött. A saját Facebook-oldallal rendelkező szereplők aránya közben valamelyest csökkent, ám még így is nagyon magas, 94 százalékos. A közösségi oldalon meghirdetett események szintén visszaszorultak: 9 százalékponttal, 48 százalékra, a csoportok viszont hasonló mértékben váltak népszerűbbé, a nyilatkozók 39 százalékát mozgatva meg. A vizsgált felületen szóba jövő legkézenfekvőbb kommunikációs forma a bejegyzések írása. E téren lankadt a lelkesedés: a kkv-k fele hetente három-négy alkalommal, vagy még ritkábban publikál valamit; egy éve még 40 százalékot mértek. A naponta 2–4 posztot jegyzők részesedése közben 29-ről 20 százalékra olvadt. Ez is azt jelzi, hogy a Facebook egyre inkább a fizetős megoldások felé tereli a cégeket. A többség erre egyelőre legfeljebb havi 50 ezret áldoz, 12 százalék azonban immár 100 ezernél is többet (ezen belül 8 százalék pedig havi 200 ezret meghaladó summát) fordít hirdetésre. Ekkora összegeket már nem mindegy, miként költünk el, így nem meglepő, hogy a kkv-k egynegyede igényelt már külső segítséget a hirdetési büdzsé eredményes felhasználása érdekében (2014 májusában még csak 9 százalék tett erről említést).

A Facebook-jelenlét legfontosabb célja az új ügyfelek szerzése – a megkérdezettek közel kétharmada jelölte meg ezt –, de nem sokkal marad el mögötte a 49 százalék által említett márkaépítés sem. A régi vevőkkel való kapcsolattartás 29 százalék szerint fontos szempont, míg közvetlen értékesítési csatornaként csak 18 százalék tekint az oldalra.

A cégek felét bosszantja, hogy bejegyzései nem jelennek meg az összes rajongója hírfolyamában, egyharmaduk pedig arra panaszkodik, hogy egyre többet kell költenie hirdetésekre (tavaly tavasszal még csak egyötödük sérelmezte ezt). Hasonló arányt képviselnek azok is, akik szerint a Facebook kezd veszíteni a varázsából, azaz egyre kevésbé számít trendinek. Ezzel együtt, a megkérdezettek 69 százaléka úgy látja, többé vagy kevésbé még mindig megéri ott lenni ezen a felületen, ám arányuk 4 százalékponttal mérséklődött egy év alatt. A távozás egyelőre nem alternatíva.


Kapcsolódó cikkek

2023. október 26.

A mesterséges intelligencia a kiberbűnözésnek is lendületet ad

A vitathatatlan előnyök mellett komoly kockázatokkal is jár a mesterséges intelligencia (artificial intelligence, AI) alkalmazásnak terjedése – áll a brit kormány által csütörtökön ismertetett átfogó szakértői jelentésben. Rishi Sunak miniszterelnök szerint szélsőséges esetekben fennáll annak a veszélye is, hogy az emberiség teljesen elveszíti ellenőrzését az AI-technológia felett.