Nem emelné az adókat az új francia kormány
Franciaországnak „vasárnap előtt” meglehet az új kormánya – jelentette be Michel Barnier miniszterelnök csütörtök este, miután bemutatta Emmanuel Macron államfőnek a 38 kormánytag nevét tartalmazó listát.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az EU egyik legalacsonyabb áfakulcsát vezették be és eltörölték az osztalékadót.
A román képviselőház megszavazta szerdán a kormány által beterjesztett adótörvényt, amely szerint január 1-jével 19 százalékra csökken az áfa a jelenlegi 24 százalékról. A jogszabályt 306 képviselő támogatta, ketten ellene voksoltak, egy képviselő tartózkodott. Hatályba lépéséhez még az államelnöknek kell aláírnia a törvényt.
Eugen Teodorovici román pénzügyminiszter elmondta, hogy az adócsökkentések következtében 12 milliárd lejjel (833 milliárd forinttal) kevesebb pénz folyik be az államkasszába a jövő évben, így Romániának magasabb államháztartási hiánya lesz, mint amekkorát korábban vállalt, de a deficit nem haladja meg a román bruttó hazai termék (GDP) 3 százalékát. Románia az év elején 1,83 százalékos GDP-arányos államháztartási hiányt vállalt nemzetközi hitelezőivel szemben, akik ellenzik az adócsökkentést.
Teodorovici szerint Románia azon EU-tagállamok közé tartozik, ahol az egyik legmagasabb áfát alkalmazzák, most viszont azzal dicsekedhet, hogy az egyik legalacsonyabb szintre csökken ez az adó.
Kiskönyvtár az áfáról sorozat két új kötete + Vacsora-kódex |
---|
A csomag tartalma: – Számlakiállítás és elektronikus számlázás a gyakorlatban – Különös adózási módok az áfa rendszerében és a – Vacsora-kódex |
Az adótörvény egyebek mellett eltörli az osztalékadót, az ipari létesítményekre kivetett úgynevezett oszlopadót, valamint az üzemanyag pótlólagos, hét eurócentes jövedéki adóját.
(MTI)
Franciaországnak „vasárnap előtt” meglehet az új kormánya – jelentette be Michel Barnier miniszterelnök csütörtök este, miután bemutatta Emmanuel Macron államfőnek a 38 kormánytag nevét tartalmazó listát.
Közel húszezer hamis játékot foglalt le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy budapesti játékbolt titkos raktárában.
Az áfát 1992-ben vezették be, az elsősorban az ipar és a kereskedelem adóztatására fókuszál. Algériában az áfa a szolgáltatásnyújtás helyett az “egyéb műveletekre” vonatkozik, ide tartoznak például az átruházott jogok, a bérbe adott eszközök vagy az elvégzett tanulmányok. Jöjjenek az érdekes részletek!Az áfát 1992-ben vezették be, az elsősorban az ipar és a kereskedelem adóztatására fókuszál. Algériában az áfa a szolgáltatásnyújtás helyett az “egyéb műveletekre” vonatkozik, ide tartoznak például az átruházott jogok, a bérbe adott eszközök vagy az elvégzett tanulmányok. Jöjjenek az érdekes részletek!
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!