Áfát csökkentene a NAK új osztálya


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az áfacsökkentés folytatását szorgalmazza az agrárkamara élelmiszer-feldolgozási osztálya.


Az élelmiszerek áfacsökkentésének folytatását tartja az egyik legfontosabb célkitűzésének a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) élelmiszer-feldolgozási országos osztálya, amely hétfőn alakult meg Dunaharasztiban – közölte a NAK.

A tájékoztatás szerint az új kamarai országos osztály Losó József vezetésével alakult meg. Az osztály tevékenységének felügyeletét Éder Tamás, a NAK élelmiszeriparért felelős alelnöke látja el. 

Az élelmiszer-feldolgozási országos osztály tagjai egyetértettek abban, hogy folytatni kell az alapvető élelmiszerek áfa-csökkentését, mivel ennek gazdaságfehérítő hatása megkérdőjelezhetetlen, és hatékonyan javítja a legálisan működő piaci szereplők versenyképességét.

[htmlbox afa_kotelezettseg]

 

Az osztály főbb célkitűzései között szerepel még, hogy feltérképezze a magyarországi védjegyek helyzetét, és szükség esetén javaslatot tegyen egyetlen közös védjegy bevezetésére. Jelenleg több mint 10 védjegy ismert a hazai élelmiszeriparban, ezért a vásárlók sokszor nem tudnak eligazodni közöttük, és az élelmiszeripari cégeknek is csak csekély előnyt jelentenek. Az osztály tagjai indítványozták azt is, hogy az ágazat szereplői nagyobb beleszólást kapjanak az Élelmiszerkönyv módosításába. Emellett az egységes cseregöngyöleg bevezetési lehetőségének vizsgálatát is napirendre tűzték.

Az alelnök elmondta – idézi a tájékoztatás Éder Tamást -, hogy az élelmiszer-feldolgozási osztály létszámát tekintve kicsi (a 400 ezres tagságból alig több, mint 27 ezren foglalkoznak fő- vagy melléktevékenységként élelmiszer-feldolgozással), ugyanakkor komoly gazdasági súllyal rendelkezik. Ezért kiemelt jelentőséggel bír, hogy az élelmiszeripari szereplők szakmailag megalapozott javaslatai, érdekei – az ágazat jelentőségének megfelelően – megjelenjenek a kamarai döntéshozatalban – tartalmazza a közlemény.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 8.

Nyugdíjbiztosítás: nem jár automatikusan az adójóváírás!

Az előző évben az államilag támogatott nyugdíjbiztosítási számláikra összesen 145,5 milliárd forintot fizettek be az ügyfelek. Ez szerződésenként csaknem 300 ezer forintnyi befizetést jelent, vagyis a tárgyévi befizetés után járó 20 százalékos adójóváírás a biztosítottakat átlagosan 60 ezer forintnyi adóvisszatérítéshez juttatja. Ez azonban nem jár automatikusan: az összeget csak azok számlájára utalja az adóhatóság, akik ezt a május 21-ig benyújtandó szja-bevallásukban külön igénylik – figyelmeztet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

2024. május 8.

Áfateher a marketingakciókban, promóciókban

Tapasztalataink szerint sok a bizonytalanság a különböző marketingakciók, árengedményi konstrukciók áfa-kezelése tekintetében. Kis túlzással azt állíthatjuk, hogy ahány adóalany, annyiféle áfakezelés. Nagyon sok konstrukció, eljárás létezik (kuponok, pontgyűjtő akciók, utalványok, árengedmények, ingyenesen juttatok termékek, szolgáltatások, szóróanyagok stb.), ám ezek a megoldások jelentős adókockázatot rejthetnek magukban.

2024. május 7.

Niveus: nem nagy siker eddig az eÁFA

Az eÁFA rendszert 2024 elején vezették be, de az elmúlt hónapok tapasztalati alapján eddig nem igazán használták a vállalkozások. A Niveus Consulting Group ügyfélkörében végzett nem reprezentatív felmérés alapján az derült ki, hogy az eÁFA rendszer sok esetben hibákkal küszködik és sok javítás vár még rá annak érdekében, hogy elterjedjen – olvasható a cég közleményében.